A magyar társadalom pénzügyileg megtépázott.

A cikksorozat célja, hogy segítsen mindenkinek magára ismerni és elgondolkodni azon, mi is vezetett vagy vezethet bajhoz.

Aki pénzt veszített,(főleg ha a megtakarítása jelentős részét), az bűnös. Viszont ha megismered a bűnöket, amik veszteséghez vezetnek, a jövőben el tudod kerülni őket és a belőlük következő további veszteségeket.

Ha már veszítettél, a cikk végére rá fogsz döbbeni arra, hogy mi volt az oka. Egyben megérted azt is, hogy mit kell másképpen csinálnod a jövőben, hogy ne érjen anyagi csőd.

Ha egy forgalmas aluljáróban kilógatva hagyjuk a pénztárcánkat, ki a felelős azért, ha ellopják?

Lehet fogni a rablóra, de mások hibáztatása még nem oldott meg egy gondot sem.

Ne várj arra, hogy minden pénzintézet előtt ki lesz táblázva, vagy minden ügynök homlokára lesz tetoválva, hogy mire kell figyelni ahhoz, hogy ne tudjanak átverni.

„Az első emberpár bűnbeesése (amely aztán minden emberre eredendő bűnként száll át) óta az emberek hajlamosak a bűnök elkövetésére.” – Wikipedia – a hét főbűn

 

Nem üldöz a törvény és az egyház sem ítél el érte DE súlyosan megfizeted az árát. Olyan bűnökről van szó, amelyek a bűnök szaporodását segítik elő, mert belőlük más bűnök, és más víciumok (rossz tulajdonságok, szokások) származnak.[

Habár az igazi bűnt nem az követi el, aki befektet, hanem az, aki átver, mégis abban az időben élünk, hogy mindenki elsősorban a saját tetteiért felel. Túl sokan, túl sokat, túl sokszor veszítettek, és ami a legszomorúbb, hogy sajnos a legtöbben még mindig nem értik, hogy mi az oka.

Egy oldalról a felügyeletet és a csaló szolgáltatókat hibáztatják. Teljesen jogos. DE, a hibáztatástól még senki nem kapta vissza a pénzét!

Nem lenne jobb, ha nem is kerültek volna bele a problémába?

A következő 7 bűn azokról a tipikus hibákról szól, amik egyesével, de jellemzően inkább halmozottan felelnek a súlyos veszteségekért.

A pénzügyi bűnök:

  1. Mohóság
  2. Restség
  3. Felelőtlenség
  4. Tekintélyelvűség
  5. Naivitás
  6. Tájékozatlanság
  7. Céltalanság

A cikksorozat, hétről hétre fogja feldolgozni a bűnöket.

Magadra ismertél az egyik bűnben?

Ne félj, nem vagy vele egyedül!

Mindannyian követünk el hibákat, a fontos, hogy tanuljunk belőle és rájöjjünk azokra a tanulságokra, amik segítenek elkerülni, hogy a jövőben ne ismétlődhessen meg.

Kövesd a cikkeket, hogy tanulhass belőle. Sok sikert hozzá!