trump

A decemberi kamatemelés esélye drasztikusan emelkedett, miután a FED elnöke, Janet Yellen a múlt hét folyamán megosztotta félelmeit ennek elhalasztásakor. A hír  következtében a vezető indexet több százalék eséssel reagáltak, amely csak rövid ideig tudta visszafogni a hetek óta tartó masszív dollár erősödést. Ezt követően a zöld hasú indexe 13 éves csúcsra emelkedett!

A dollár rallyja egyre komolyabb problémát okoz a feltörekvő és a fejlődő piaci fizetőeszközöknél is, például a mexikói pezó, a török líra, vagy a forint árfolyamában, amely Trump megválasztása óta közel 10%-ot gyengült a dollárhoz képest. A jelenlegi önfeledt piaci környezetben az amerikai 10 éves állampapír hozama 2,15% közelébe emelkedett, amely 11 hónapos csúcsnak számít. Ezzel szemben a Japán államkötvények hozamai belesüllyedtek a mínusz tartományba.

Mit várhatunk Trumptól?

Találgatásokba nem bocsátkoznék, viszont amit már készpénznek tekinthetünk, hogy Amerika 45. elnöke közel sem fog olyan szélsőséges változást hozni a világ életébe, mint amit kampánya során hirdetett.
Miért?
Egyik fontos összefüggésként szolgál, hogy a legnagyobb amerikai vállalatok erőteljesen lobbyznak a populista intézkedések bevezetése ellen, hiszen jelentős export kitettségüket fenyegetné a jól működő kereskedelmi egyezmények felrúgása.

A belügypolitikában előreláthatóan sok minden változni fog, miután Trump a kongresszus (Szenátus és Képviselőház) többségét is magáénak tudhatja, ezért a politikai szándékait könnyen keresztül fogja tudni vinni.

Milyen intézkedésekre számítunk?

  • a belföldi gazdaság fellendítése
  • a vállalatok külföldi (pl: Google, Facebook) nyereségének hazahozatala
  • adóterhek csökkentése (amiket további hitelekből tudnak fedezni)

Ez utóbbi intézkedése jelentősen növelheti többek között a fogyasztási cikkek, a gépgyártás, telekommunikáció, bányászat piacát. Brutális állami költekezésekbe kezdenek, amely növeli az állami deficitet, növekszik az infláció, amely a FED alapkamat emelésének szándékát felgyorsíthatja (2017), ezzel növelve a kötvényhozamokat.

A felvázolt intézkedések tükrében kijelenthetjük, hogy további dollár és a fenn említett szektorok emelkedésére számítunk!

Akik már eddig is rendelkeztek dollár kitettséggel, az elmúlt hetekben jelentős profitot tapasztalhatnak. Fontos azonban megjegyeznünk, hogy minél önfeledtebb a jókedv, annál nagyobbat szól a felocsúdás. Nem győzzük elégszer hangsúlyozni a diverzifikáció, tehát a kockázatok alapos átgondolásának fontosságát.