Lassan ráfordulunk az új évre, ezért érdemes először röviden summáznunk a már elmúlt év eseményeit.

2016 a meglepetések éve volt. Ez igaz ugyan minden évre, de amiben eltér 2015-től az, hogy az események több milliárd ember számára jelentették ezt.

2015-ben váratlanul ért minket a svájci frank elengedése. Illetve magyar specifikus volt a Budacach, Questor, Hungária triójának katasztrófája.

Idén világpolitikai események kavarták fel a nyugalomra számító kedélyeket.

Brexit, Trump, Olasz népszavazás

A történeteket mindenki ismeri, nem ismétlem el ugyanazt, amit bármelyik gazdasági újságban el lehetett olvasni.

Befektetői szempontból nem is maguk az események voltak meglepőek, hanem a várt majd ezzel szemben bekövetkezett piaci reakció.

Brexit előtt kilátásban lévő részvénypiaci összeomlásról írtak az újságok. Ez csak minimálisan valósult meg, de ami ennél sokkal érdekesebb az a kötvénypiacon történt. Megindult egy komoly átrendeződés a tőkepiacon, kockázatosból kockázatmentesbe. A Brexit nagy nyertese a kötvény volt. Mi is írtunk korábban a Magyar Állampapír szárnyalásáról:

Trump előtt arra lehetett számítani, hogy ha egy pszichopata kerül a hatalomra, az egész világ fejvesztve fog eladni, hogy meneküljön az apokalipszisből. Az S&P500 future még esett is 5%-ot nyitás előtt, de végül pluszban zárt és az USA tőzsde azóta is csak emelkedik folyamatosan új csúcsot döntve. Trump megválasztása után hirtelen minden arról szólt, hogy micsoda üzletbarát elnöke lett az Egyesült Államoknak.

Az olasz népszavazásnál is az európai piac beszakadását várta a többség. Erre minden megy felfele, kibillentve a holtpontból az európai részvényeket.

Ki érti ezt?

Ennyi várakozásokkal szembe menő eseményből csak arra lehet következtetni, hogy nem szabad a várakozásokkal foglalkozni. Régen rossz, ha hírek alapján vagy fél információk miatt vásárolsz.

Ami jól működött az az érték alapú vásárlás és a diverzifikálás. Igazából ez a két dolog mindig jól megy, csak figyelni kell a lehetőségekre.

Remekül lehetett keresni a BASF-el, a BMW-vel, európai részvényekkel, Berkshirrel, Disneyvel, fejlődő piaci kötvényekkel. Minddel átlag felett.

Ez már a múlt, a levont tanulságokat használni is kell tudni a jövőre nézve.

Ami igazán kérdés: mire számíthatnak befektetéseink 2017-ben?

Erre kapsz választbővebben a dacember 22.i webinárunkon, 19 órakor. Jelentkezni, szabad helyek függvényében a következő linken tudsz: https://inwestmentors.clickmeeting.com/mire-szamithatnak-a-befekteteseink-2017-ben/register