Skip to main content

 

Ki ne lenne kíváncsi egy olyan ember tanácsaira, aki már akkor ott volt Dubaiban, amikor még tényleg csak egy sivatagi falu volt? 

Dubai 1990 / 2012

és Shanghaiban, amikor még csak egy lápos kisváros volt?

Shanghai 1972 / 2010

Mark Mobius neve azon kevés befektetési szakember közé tartozik, akiket még a laikus befektetők is azonnal felismernek.

30 év a Templeton Emerging Market (feltörekvő piaci) csoportjánál, telt házas előadások és egy méltán híres szakmai renomé.

Mobius Úr márciusban tartott előadást a Corvinus egyetemen. Témája a fejlődő piaci befektetések voltak, amit szemléletesen kontrasztba állítva mutatott be a fejlett világgal.

Az előadásról összefoglalót ahogy tavaly, úgy idén is Tátrai Csaba kollégám fogja közzétenni. Ha még nem olvasta, itt megtalálja az előző évi beszámolót: A FELTÖREKVŐ PIACOK MÚLTJA, JELENE ÉS JÖVŐJE, MARK MOBIUS TOLMÁCSOLÁSÁBAN

Erre nem is térek ki jobban. Olvassa majd el a következő cikket is róla, mert nagyban át fogja értelmezni a gondolkodását a fejlődő világról.

 

A gondolatok bonbonos dobozát igazán a tervezett prezentáció végén nyitotta ki. Váratlanul sok kérdés érkezett hozzá, amik között több olyan is akadt, ami sokkal többet engedett bemutatni, mint hogy miért érdemes fejlődő országokba pénzt fektetni.

Mi alapján választ Mark Mobius befektetési célpontot?

A stratégiája meglepően egyszerű.

1, Olyan országot keres, ahol az árak olcsók. A fejletlen és gazdaságilag bajban lévő országokra ez abszolút igaz. Az olcsó persze relatív, mert  helyieknek lehet megfizethetetlen, de ha USD vagy EUR alapon kedvező, akkor jó kiindulási alap.

Az elszabaduló infláció vagy a deviza leértékelődés ezt a hatást nagyon gyorsan el tudja érni.

2, Stabil piaci helyzettel rendelkező, elsősorban export alapú cégeket vásárol. Ezzel a húzással egyúttal biztosítja magát a deviza leértékelődés ellen. Hiszen egy export alapú cégnek nem is lehet jobb, mint a saját devizájának a leértékelődése. 10%-al csökken a deviza értéke, 10%-al nő a cég profitja az ország devizájában.

3, Hosszútávon vásárol. Az átlagos tartási idő 5 év, de előfordul, hogy 20 évig is ülnek egy részvényben. Évente 2 alkalommal személyesen is ellenőrzik a vállalatokat.

 

Az alap koncepció ennyi. 3 szóban össze tudom foglalni: Olcsón, Jót, Hosszútávon.

Nincs túlbonyolítva, mert nem szükséges.

Önnek sem kell elveszni a részletekben. Nyilván nem fog tudni kimenni félévente minden vállalathoz, amit a portfóliójában tart, de nem is lenne sok értelme. Helyette kinéz egy alapot, ami összefogja az adott szektort és majd ők megteszik ön helyett.

Ahhoz, hogy Ön is kimagasló eredményeket érjen el, nem kell befektetési gurunak lennie, csak követnie az általuk is használt alapelveket.

Hallotta már bármelyik milliárdos befektetőtől, hogy azt javasolja vegyen jó drágán részvényt, amiről igazából azt sem tudja, hogy teljesít és adja el olyan gyorsan ahogyan csak tudod?

Mégis a többség ezt a „stratégiát” követi. Pedig eredményesen befektetni egyszerű, ha következetesen tartja magát néhány alapelvhez. Például Mark Mobiuséhoz, de lehet ez Warren Buffett vagy Ray Dalio is, a hangsúly a következetességen van.

Aktív vagy Passzív

Napjainkban rendszeresen vita tárgyát képezi, hogy milyen alapba érdemes fektetni. Az utóbbi időkben a passzív alapok tábora nagyon megerősödött, aminek oka egyszerűen az eredményekben van. Hosszútávon, főleg a válság óta 90%-a a passzív alapoknak jobban teljesít, mint az aktív társaik.

Emiatt meg is indult egy jókora tőkeátrendezős, így a Vanguard már 4 trillió! dollárnál tart. Erről bővebben itt

VÉGLEG ÁTALAKULNAK A BEFEKTETÉSI ALAPOK, ÖNT IS ÉRINTI A VÁLTOZÁS! és itt írtunk

LUFI ALAKUL KI A LEGNÉPSZERŰBB BEFEKTETÉSEKBEN?

Mark Mobius és a Templeton aktív alapkezeléssel foglalkozik, ennek ellenére a javaslata az, hogy mind a kettőt érdemes tartani. Más időszakokban működnek jól és a passzív alapoknak is ugyanúgy van kockázata, hiszen a tömeggel tart.

Konklúzió

A feltörekvő piaci guru, Mark Mobius stratégiáját Ön is könnyedén elsajátíthatja. Lehetne túlbonyolítani, de felesleges. Elég ha az alapelvekhez tartja magát és máris átlag feletti eredményeket tud elérni befektetésével.

 

címlapkép: flickr.com

mm

Horváth Attila

Tíz éve a befektetések varázslatos világában. 5 évig egy alap vezető elemzőjeként, majd tőkepiac, végül az InwestMentors vezető privát bankáraként úgy érzem, most tudok a legtöbb értéket adni. Hiszek abban, hogy a jó befektetés olyan, mint egy igényes, személyre szabott öltöny, a tudás pedig kinyitja a lehetőségek kapuját. Miben tudok segíteni? Igényekre fókuszálni + lehetőségeket felkutatni + jobb döntést hozni = stabil és tervezhető pénzügyi jövőt teremteni. Írok a szerzőnek | Konzultációra jelentkezem

Küldjön üzentet!