Elkerülhető lett volna a 3 betűs pénzügyi MLM cégek, a Brokernet és megannyi “alternatív” befektetési vállalat és tanácsadóik által véghezvitt pusztítás. Csupán néhány kérdést kellett volna feltennie a befektetőknek, hogy megválogathassák kire is hallgatnak, amikor sokéves megtakarításaikat lekötik.

A megoldás már 70 éve elérhető.

Minden idők legjobb befektetésekről szóló könyvének az “Intelligens Befektető”-t tartják. Benjamin Graham írta 1949-ben, aki Warren Buffett mentora és tanára volt. Maga Buffett is évtizedek óta hangoztatja, hogy ez a legjobb írás, amit egy befektető elolvashat (egyet értek vele).

A 2011-ben megjelent magyar kiadásához az előszót Csányi Sándor az OTP vezérigazgatója írta, akire szintén nagy hatással voltak az olvasottak.intelligens befektető

 

Közel 70 év telt el az első megjelenés óta, de a könyvben átadott örök érvényű bölcsességek semmit nem vesztettek értékükből.

De mi köze ennek a befektetési tanácsadó választáshoz?

 Graham egy komplett fejezetet szentel a témának. Hangsúlyozza a tanácsadás fontosságát és konkrét segítséget kínál, hogy ki lehessen szűrnöd azon keveseket, akikben valóban megbízhatsz.

29 kérdéskör, amit fel kellene tenned minden alkalommal mielőtt tanácsadót választasz. A kérdéseket változatlan formában írom, dőlt betűvel jelölve a saját kommentáromat, ami a magyarországi viszonyokhoz igazodva időnként szükséges.

1. Miért ezt a foglalkozást választotta?

2. Mi a cége küldetése?

3. Az ébresztőórát leszámítva, mi készteti arra, hogy nap mint nap kikeljen az ágyból?

4. Mi a befektetési filozófiája?

5. Részvényekkel vagy befektetési alapokkal dolgozik-e inkább?

6. Igénybe vesz technikai elemzést? Használ piaci időzítést? (Az utolsó két kérdés bármelyikére adott„igen”válasz „nem”jelzés a számunkra.)

7. Kizárólag eszközkezelésre koncentrál, vagy adóügyekben, ingatlan- és nyugdíjtervezésben, költségvetés-tervezésben és adósságkezelésben, illetve biztosítási területen is ad tanácsokat? Magyarországon az adótanácsadás engedélyköteles tevékenység. 

8. Tanulmányai, tapasztalata és képesítései alkalmassá teszik, hogy ilyen típusú pénzügyi tanácsadással foglalkozzon? Az olyan képesítések, mint a CFA, a CFP vagy a CPA azt jelzik, hogy a tanácsadó szigorú képzésen vett részt, és sikeresen vizsgázott az ott tanultakból. Magyarországon az említett képzések nem elérhetők. Közgáz végzettség előny, de személyes tapasztalatból tudom, hogy aki elvégzi az egyetemet még elméletben sem lesz befektetési szakértő. A Bankárképzőnek vannak még itthon specifikus képzései, amik nemzetközi standardoknak felelnek meg. Tátrai Csaba vezető privát bankár kollégámmal Minősített befektetési tanácsadó végzettségünk van. Szintén hasznos megkérdezni, hogy milyen könyvekből tanult. Jó jel ha az idézett Intelligens Befektető közte van.

Ennél is lényegesebb, hogy ha felvesszük a kapcsolatot a képesítést kiadó szervezettel, ellenőrizhetjük a tanácsadót, illetve meggyőződhetünk arról, hogy nem kapott-e a szabályok vagy az etikai kódex megsértése miatt fegyelmi büntetést. Az MNB regisztráció,  Magyarországon kötelező minden pénzügyi közvetítőnek. Ezt az MNB oldalán lehet ellenőrizni. Ha a tanácsadó alkalmazottja a cégnek, csak a céget fogod az online nyilvántartásban megtalálni, de ilyen esetben elkérhető a felügyelettől kapott engedély.

9. Általában milyen közös igényekkel jellemezhetők ügyfelei?

10. Hogyan tud segíteni nekem elérni a céljaimat?

11. Hogyan fogja nyomon követni az előrehaladásomat, és milyen jelentést ad arról?

12. Kapok-e olyan ellenőrző listát, amely alapján követhetem a kidolgozott pénzügyi terv megvalósulását?

13. Hogyan választja ki a befektetéseket?

14. Melyik befektetési megközelítést tartja a legsikeresebbnek, és milyen bizonyítékot tud mutatni arra vonatkozóan, hogy ügyfeleinél sikert ért el vele?

15. Mit tesz, amikor valamelyik befektetés egy teljes éven át gyengén teljesít? (Az a tanácsadó, aki erre e kérdésre “eladom”-mal válaszol, nem érdemes arra, hogy megbízzuk.)

16. Amikor befektetéseket ajánl, elfogad-e harmadik személytől bármilyen típusú ellenszolgáltatást? Miért, és miért nem? Milyen körülmények között?

17. Becsülje meg, dollárban kifejezve, hogy mennyit fizetek a szolgáltatásaiért az első évben. Mitől tud ez az összeg az idők folyamán nőni vagy csökkenni? (Ha az éves díjak eszközeink értékének több mint 1 százalékára rúgnak, akkor minden bizonnyal érdemes másik tanácsadó után nézni.)

18. Hány ügyfele van, és milyen gyakran kommunikál velük?

19. Melyik eredményére volta legbüszkébb az ügyfelei előtt?

20. Milyen közös tulajdonságokkal rendelkeznek kedvenc ügyfelei?

21. Melyik a legkellemetlenebb élménye, amelyet valamelyik ügyfelével kapcsolatban szerzett, és hogyan oldotta meg a helyzetet?

22. Mitől függ, hogy ügyfelei vele vagy az asszisztenseivel beszélnek?

23. Jellemzően milyen hosszan tartja meg ügyfeleit?

24. Mintaként megtekinthetnék egy számlakivonatot? (Ha nem igazodunk ki rajta, kérjük meg a tanácsadót, hogy magyarázza el. Ha a magyarázatát sem értjük, nem ő a számunkra megfelelő tanácsadó.)

25. Pénzügyileg sikeresnek tartja magát? Miért? Hogyan definiálná a pénzügyi sikert?

26. Mekkora éves átlaghozam érhető el a befektetéseimen? (Bármely 8 vagy 10 százalék feletti érték valószerűtlen.) A reális hozamelvárásról, mi is írtunk ITT.

27. Megmutatná nekem az életrajzát, és legalább három referenciát?

28. Adtak már be valaha ön ellen hivatalos panaszt?

29. A legutolsó ügyfél, amelyik otthagyta önt, miért tette ezt?

Intelligens befektetőként fel kell készülnöd arra, hogy a legjobb tanácsadóktól nem csak Te fogsz kérdezni, hanem tőled is kérdezni fognak. Aki profi és megbízható már kialakult ügyfélkörrel rendelkezik, amit nem minden áron akar bővíteni. Egy elismert befektetési tanácsadótól kemény kérdésekre lehet számítani, például a következőkre:

1. Miért érzi úgy, hogy pénzügyi tanácsadóra van szüksége?

2. Milyen hosszú távú célokkal rendelkezik?

3.Mi volt a leginkább zavaró dolog, amellyel más tanácsadóknál (saját magát is ideértve) találkozott?

4. Van költségvetése? Addig nyújtózkodik, amíg a takarója ér? Eszközeinek hány százalékát éli fel évente?

5. Ha egy év múlva visszanézünk, milyen eredményt kell felmutatnom ahhoz, hogy elégedett legyen?

6. Hogyan kezeli a konfliktusokat és a véleménykülönbségeket?

7. Hogyan reagált érzelmileg a 2000-ben kezdődő medve piacra?

8. Mik a legrosszabb pénzügyi félelmei? Legnagyobb pénzügyi reményei?

9. Milyen hozamot tart reálisnak a befektetései után? 

A MIFID II alapú Konstruktív Konzultáció, ennél sokkal összetettebb kérdéseket tesz fel a befektetésekkel és pénzzel kapcsolatos attitűdjeidről. Néhány kérdés ITT olvashatsz belőle.

Az a tanácsadó, aki nem tesz fel ehhez hasonló kérdéseket – vagy nem mutat annyi érdeklődést irántunk, hogy megérezze, milyen kérdéseket várunk el tőle nem jó választás.

Mindennél fontosabb: legalább annyira meg kell bíznunk a tanácsadónkban, hogy engedjük őt megvédeni minket a legrosszabb ellenségünktől – azaz saját magunktól.

„Nem azért bízunk meg egy tanácsadót, hogy a pénzünket, hanem hogy minket kezeljen.”  Nick Murray

Mit válaszolnék az Intelligens Befektető kérdéseire? Nagyon várom, hogy próbára tegyél és megkérdezd.