Talán azzal nem mondok újat, hogy a hazai lakosság nagy részének bizony van némi hiányossága a pénzügyi ismeretek terén. Ma Magyarországon ez az egyik legelhanyagoltabb terület, amely hiányosságok miatt sokan, sok esetben bizony súlyos árat fizetnek. Az okokat ne most keressük meg, inkább foglalkozzunk a tényekkel és a megoldással!

 

Jó hír azonban, hogy a tudatos megtakarítás és öngondoskodás fontosságát egyre többen felismerik, amely világosan látszik az ország megtakarítási állományának növekedéséből, azonban a pénzünk feletti teljes kontroll „elvesztését”, tehát egy befektetésben való elhelyezése már nem megy ilyen egyszerűen. A hazai lakosság alapvetően félelem orientált, ez jól látszik befektetési döntések terén is…

 

Mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy az ország lakossága roppant nagy készpénz és , bankbetét állománnyal, valamint pénzpiaci alapokban tartott befektetésekkel (a lakossági megtakarítások közel 60%-a ebben az eszközosztályban van) rendelkezik. Ezek mindegyike 0% kamatot „hoz”, sőt, ezt az összeget a költségek és az infláció is látványosan pusztít. Egy rendszeres megtakarítást folytató lakossági ügyfél hogyan tudja kiválasztani a számára megfelelő, kamatozó megtakarítási formát, ha nem is látja át, milyen lehetőségeket érhet el valójában a piacon?

 

Sehogy!

 

Vizsgáljuk meg közelebbről a piacot! A havi rendszeres megtakarítási programok sokkal egyszerűbb lehetőségek, mint például az egy összegű privát banki szolgáltatás. Ezeket a programokat az MNB a következő módon jellemezte általános tájékoztatójában:

 

Egyszerűség a kevesebb pénzügyi ismeret / tapasztalat szükséges;
Kiszámíthatóság;
Mérsékelt, de biztosabb nyereség;
Alacsonyabb kockázat;
Külső tényezők (vállalat teljesítménye, gazdasági környezet) befolyásoló hatása kisebb
Például betét, megtakarítási számla

 

Olyan megtakarítást válasszunk ahol minimum meg van az esélye annak, hogy megtakarításunk infláció feletti hozamot (vagyis pozitív reálhozamot) képes elérni. Ha nem szeretné egész nap az árfolyamokat vadászni, gazdasági híreket olvasni, akkor inkább válasszon olyan vagyonkezelőt, szakértők, szolgáltatót, aki ellenőrzött körülmények között segít Önnek a választásban!

 

Napjainkban számos bank, pénzintézet kínál színes-szagos megtakarítási programokat, azonban ha lecsupaszítjuk őket, csupán 5 fő csomagot találunk:

 

Bankbetét (lakossági megtakarítási számla): kézenfekvő, hiszen a felnőtt lakosság szinte egésze rendelkezik bankszámlával, azonban napjainkra már az itt tartott pénz nettó ráfizetést jelent!
Lakástakarék pénztár: egy főre, évenként maximum 72.000 HUF állami támogatás jár, (ami a befizetett összegre akár 11%-ot is jelent), a megtakarítási összeg kizárólag lakáscélra használható, részleteket ITT olvashat.
Banki megtakarítási programok: a bankbetéttel szemben itt már megjelennek a befektetési alapok, azonban 5-10 lehetőségnél többet egyik bank sem kínál, ráadásul a kockázatkerülés miatt a legtöbben pénzpiaci alapot választanak, amely szintén nem termel hozamot.
Önkéntes nyugdíjpénztár: népszerű, mert állami támogatásokkal vehető igénybe, azonban akkor jelent számunkra megfelelő alternatívát, ha a nyugdíj korhatárig nélkülözni tudjuk a pénzünket.
Biztosításokkal kombinált megtakarítás (UL): ma ez a legköltségesebb megtakarítási forma, komoly buktatókkal és sok esetben magas kockázattal. A statisztikák szerint az elindítást követően az ügyfelek átlagosan már 4 év után megszüntetik a számlájukat.

 

Az előző levelünkben részletesen taglaltuk egy megtakarítási program céljait és várható futamidejét, ezek jelentős része bőven meghaladhatja a 10 éves, de akár a 30 éves futamidőt is. Tőlünk nyugatabbra lévő országokban már 5-7 éves futamidőtől jelentős részvény állományt lehet felfedezni a lakosság részéről. Ennek kitettsége jelentősen befolyásolja eredményünket, már rövidtávon is, azonban jelenleg a hazai lakossági megtakarítások kb. 4% -a van elhelyezve részvényekben, részvényalapokban, amely elenyésző a nyugati országokban mért 20% hoz képest.

 

Az általános megtakarítási programokon túl már évek óta hazánkban is elérhető a nyugati típusú, aktív vagyonkezelés is. Ez által magyar emberként végre Ön is élvezheti az Osztrák bankbiztonságot és állami garanciákat, így a hazai pénzügyi környezettől függetlenül tudja pénzét elhelyezni. Ezzel a lehetőséggel már megközelítőleg 8000 ügyfél élt az elmúlt 10 év során. A személyre szabott, aktív vagyonkezelés által egyedi részvények és befektetési alapok megvásárlásával tud kiemelkedő hozamot elérni a nemzetközi értékpapír piacon. Hatalmas változást jelent a hazai szolgáltatásokkal szemben, hogy:

 

a kockázati szintet minden esetben az Ön igényei határozzák meg
befektetéséhez bármikor, extra költségek levonása nélkül bármikor hozzáférhet
nincs kötött futamidő
nincs havi kötelező díjfizetés
magyar nyelven, 100%-ban átlátható, napi 24 órában
a hozam nagyságát nem befolyásolja a jegybanki alapkamat folyamatos változása.