KATTINTSON A VIDEÓRA INDÍTÁSHOZ!

A 2009 óta tartó, szinte töretlen piaci emelkedés és gazdasági felívelés a legtöbb befektetőt álomba ringatta, tudomást sem véve az általános piaci kockázatok kezeléséről, azok mérsékléséről, nem beszélve a felkészülést a következő globális válsága.

Nem kérdés, hogy lesz-e újabb válság és az sem, hogy sok millióan fognak sok milliót elveszíteni  (újra).

A kérdés csupán az, hogy Önt ez hogyan fogja érinteni? Okoz-e álmatlan éjszakákat, vagy a győztesek nyugalmával fogja-e átvészelni mindezt?

A következő percekben egy olyan 5 lépéses módszert fogunk bemutatni, amivel pénzügyi golyóálló üveget tud emelni a megtakarításai köré.

Apropó. Tudja, hogyan működik a golyóálló üveg?

Ha egy sima ablaküvegnek dobunk egy téglát, ripityára törik, ugye? De ha közvetlenül egymásra rakunk több üveglapot, még a golyó sem tud áthatolni rajta.

Hasonlóan működnek a biztosítékok a befektetési világban is. A bemutatásra kerülő eszközök külön-külön egy erős széltől még könnyedén megvédenek, de egy kalapács csapása ellen csak akkor óvnak, ha egyszerre használja őket.

A bemutatásra kerülő módszerekről nem csak laboratóriumi körülmények között fogunk beszélni, hanem sorra veszünk konkrét példákat, amik kiállták a stressztesztet.

 

1, Valóban biztonságos helyen van a pénze

Az első és legfontosabb kérdés, hogy átgondolja, ki van-e zárva annak az esélye, hogy elveszítse az összes pénzét?!

Bármennyire is triviálisan hangzik, de ha elúszik a nehezen megszerzett megtakarítása, kiesett a játékból, elveszett a lehetősége, hogy a jövőben élvezhesse a befektetése előnyeit.

A sikeres befektetések 2/3-a a hibák elkerülésén múlik.

A legelemibb hiba, hogy kockáztatja azt, hogy egyáltalán nem kapja vissza a tőkéjét.

Hogyan tudja biztosan, hogy jó helyen tartja a pénzét?

Ellenőrizze, hogy a pénzügyi szolgáltatója akinél elhelyezte a befektetését, rendelkezik-e MNB regisztrációval.

Magyarországon kizárólag MNB regisztrációval rendelkező pénzügyi vállalatok nyújthatnak befektetési szolgáltatást. Ha egy cég ezzel nem rendelkezik, nem jogszerű a működése hazánkban, ez azonnal jelzést ad Önnek a befektetés elkerülésére.

A többség szerencsére már eleve egy nagynevű haza banknál vagy biztosítónál tartja a befektetéseit. Nekik azt érdemes végiggondolni, hogy az adott ország kellő biztonságot jelent-e a számukra. Az Inwestmentorsnál azért választottunk egy osztrák bankot partnerünknek, mert Európában Ausztria az egyik legbiztonságosabb ország.

Mi történik, ha bekövetkezik a legrosszabb és csődbe megy a pénzintézet, ahol tartja a pénzét?

Ha egy szabályozatlan piramisjátékban volt, elúszott minden. Értse úgy, hogy soha nem jön vissza.

Egy ellenőrzött bankban viszont a betétbiztosítás megvédi pénzét 100.000 EURig.

 

 2, Az Ön befektetése is minőségi értékpapírokban van elhelyezve? 

Vannak olyan termékek és szolgáltatások, amik nélkül ma már el se tudnánk képzelni az életet. Ilyen az üdítőgyártó Coca-Cola, a szórakoztató ipar csúcsa, a Walt Disney, a gépkocsigyártó BMW, a gyógyszergyártó Bayer, a Youtubeot is üzemeltető Google vagy a Facebook.

Olyan mélyen vannak beágyazódva a gazdaságba és több milliárd ember mindennapi életébe, hogy szinte lehetetlen, hogy csődbe menjenek. Az pedig, hogy az összes megadja magát, már valóban elképzelhetetlen.

Amikor minőségi befektetésekről beszélünk, olyan piacvezető, pénzügyileg stabil és kiszámítható működésű vállalatoknak a részvényeiről, megbízható országoknak az állampapírjairól és több ezer milliárd dollárt kezelő alapkezelők termékeire gondolunk.

Minőségi értékpapírok esetében a hitet nem egy jó storyba helyezzük, hanem a teljes gazdaságba, és az emberi szükségletek folytonos kielégítésének fennmaradásába.

Amíg van igény a szórakozásra, lesz igény Walt Disney szolgáltatásaira, amíg van igény cukros üdítőkre, fogyasztani fogják a Coca-Colat és amíg lesznek betegségek, gyógyszerekre is szükség lesz. Az adott terület piacvezető képviselői pedig élvezni fogják a fogyasztás előnyeit.

Minél inkább közelítünk a nyugdíj korhatárhoz, annál inkább megnő a tőke védelme iránti vágyunk és a biztonság fontossága. Ebben az esetben növelje fix bevételeket biztosító eszközökkel portfólióját, például kötvényekkel.

Fontos tudnia, hogy kötvény és kötvény között is óriási különbség van. Egy német, egy magyar, vagy egy venezuelai kötvény más és más kockázattal rendelkezik. A feltörekvő piaci kötvények egy recessziós időszakban közel olyan negatív teljesítményt is elérhetnek, mint a részvények. Feltörekvő piac közé tartozik pl: Magyarország, Mexikó, vagy Marokkó is.

Ha valódi ellensúlyt akarunk létrehozni a portfóliónknak, akkor érdemes a portfólióba is több minőségű kötvényt, illetve kötvényalapot beválasztanunk.

Mi történik a minőségi befektetésekkel krízishelyzetben?

Számtalan történelmi példa bizonyítja, hogy a kicsi, instabil cégek elhullanak, a piacvezető óriások pedig talpon maradnak.

Persze itt is vannak kivételek. Például a General Motors vagy a Lehman Brothers, amely cégek 2008-ban csődöt jelentettek. Ettől védelmet csak a 3. biztonsági szint jelent.

3, Ami a befektetés porlasztását, tehát a diverzifikációt jelenti!

 

A befektetési világban egyetlen ingyenebéd van: a diverzifikáció, más szóval a befektetésünk szétosztása. Ez az egy réteg önmagában úgy működik, mint egy golyóálló üveg. Ossza szét különböző iparágakban, eszközökben, részvényben, kötvényben a tőkéjét és nem fog meglepni semmilyen válság!

Egy részvény, vagy kötvény kockázata mindig nagyobb, mint 2 részvény vagy kötvény kockázata. Minél több részvényt vagy kötvényt vásárol, annál inkább eltörpül az egyedi kockázat.

Továbbá nem csak egy adott piac, mondjuk a hazai papírok között, hanem nemzetközi részvények/kötvények között is diverzifikálhatunk.

Ha már eldöntötte, hogy csökkenti a portfóliója részvény kitettségét, azt adja el, ami már drámaian túlértékeltnek számít, mert várhatóan az fog a legnagyobbat korrigálni. Ennek kiválasztásához kérje szakember segítségét!

Szerencsére a befektetési alapok kiváló megoldást nyújtanak arra, hogy már kisebb összeggel is olyan befektetése legyen, ami komplett piacokat tartalmaz. Gondoljon bele, Ön tulajdonrészt kaphat a Coca-Cola, a BMW, a Walt Disney, Önnek tartozik Magyarország, Németország és még az USA is, akkor hosszútávon mi baj történhet a pénzével?

Mi a bizonyíték?

Azon túl, hogy Nobel-díjat érdemelt a portfólióelmélet, a működéséről leginkább úgy tud meggyőződni, ha ránéz például a DOW Jones indexre, ami már több, mint 100 éve követi a legnagyobb 30 amerikai ipari vállalat értékének változását.

Természetes ingadozások vannak benne, de idővel mindig új csúcsra ért.

 

4,  Portfóliója valóban az igényeit és a kockázatvállalási szintjét tükrözi? 

 

Az elviselhetetlen veszteségek kivétel nélkül abból adódnak, hogy nagyobb kockázatot vállal, mint amitől még nyugodtan tudna aludni. A kockázattűrő képességünket nem menet közben kell igazgatni.

Ahogy a biztonsági övet sem a csattanás után kötjük csak be. Az időszakosan előforduló piaci változások (szakmai nyelven volatilitás) kikezdheti az elért nyereséget.

Konjunktúrában, mint ami napjainkban uralkodik az említett cégek papírjai is meredeken szárnyaltak.

Egy ilyen piaci környezetben egyre inkább megnő a befektetők éhsége. 2009 előtt egy klasszikus portfólió 60/40 arányban tartott részvényeket és kötvényeket a portfólióban, amíg ez az arány az elmúlt években sok esetben 80/20-ra is emelkedett, mert sokan nem akarják 0%-os kamaton parkoltatni évekig a bankszámlájukon a pénzt.

Az éremnek azonban két oldala van, magasabb hozamért cserébe, magasabb kockázatot is kell vállalni.Ideje tehát ezt az arányt átgondolni, újrasúlyozni a portfóliót az Ön kockázatvállalása, élethelyzete alapján. Tapasztalataink azt mutatják, hogy az 50 évnél fiatalabbak kockázatvállalóbbak, és legalább 5-10 évben gondolkodnak, nem fontos számukra a hozzáférhetőség, viszont keresik a nagyobb felhalmozásban segítő eszközöket, például az adómentességre jogosító befektetést.

Minél inkább közelítünk a nyugdíj korhatárhoz, annál inkább megnő a tőke védelme, a biztonság fontossága. A kockázati szint lejjebb tekerésével kialakíthatunk egy kötvény túlsúlyos portfóliót.

Mi történik ha beüt a válság és összeomlanak a részvényárfolyamok?

A 2008-as válság alatt a részvény alapú befektetések akár 50% mínuszt is okozhattak, míg a kötvények szinte alig mozdultak.

Sőt, a válságot követő első években a kötvényekkel lehetett a legtöbbet keresni. Ők nyugodtan aludhatnak, mivel pénzük mögött nagyvállalati és állami garanciák vannak. Jórészt csak a hírekből fognak értesülni a válságról.

 

5. Hagyjon vészkijáratot!

Tudja meg pontosan, hogy szolgáltatója által milyen gyorsan tudja készpénzé tenni a részvényeit, kötvényeit, befektetési alapjait.

Érdemes abban is gondolkodni, hogy egy piaci korrekciót követően, készpénzből újabb eszközöket vásárolunk, relatíve olcsón.

Ezért is elengedhetetlen egy értékpapír számla nyitása, hogy egyáltalán lehetősége legyen pénzével profitot teremteni.

Kockázatos eszközökbe, így például részvényekbe csak olyan összegeket érdemes elhelyezni, amire nincs a következő években szükséged.

A befektetés egy türelemjáték, ahol a legnagyobb haszon azoknak jár, akiknek nem kellett eladniuk befektetéseiket, amikor azok éppen veszteségben voltak.

Rengeteg személyes történetet hallgattunk végig arról, hogy milyen veszteségek érték az embereket a válság alatt. Ezek közül a legnagyobbak mindig azok voltak, ahol veszteséggel el kellett adniuk a befektetéseiket, mert megszorultak. Aki tudott várni és akár 2008-2009 ben újabb eszközöket vásárolni – most jelentős profitot számolhat.

 Vegyük át még egyszer mind az 5 réteget.

 

  1.    Tartsa pénzét ellenőrzött és megbízható pénzintézetben. Kerülje a gyanúsan magas hozamú, szabályozatlan cégeket.

  2.   Kizárólag minőségi befektetésekben tartson pénzt. Piacvezető, stabil cégekben és megbízható országok állampapírjaiban. Kerülje az ismeretlen és instabil lehetőségeket.

  3.    Szórja szét a pénzét több különböző értékpapírba. Senki nem látja előre a jövőt és nincsen szent grál a befektetésekben. Egyedüli megoldás, ha egyszerre sok megbízható helyre helyezi el a megtakarításait.

  4.   Olyan megoldásokat válasszon, amik összhangban vannak az igényeivel és a lehetőségeivel. A magas hozam ígérete önmagában semmit nem jelent, ha kényelmetlenül érezné magát a kockázattal járó veszteségektől.

  5.    Hagyja nyitva a lehetőségét, hogy bármikor kiléphessen a befektetéséből. Ne vállalj évekre szóló elköteleződést, ha tudja, hamarosan szüksége lehet az elhelyezett pénzére.

A felsorolt kockázat csökkentő elemek együttes használata képes az Ön befektetését megvédenie a piaci változásokból adódó veszteségektől! Befektetési portfólióját ugyanolyan alaposan tervezze meg, vagy terveztesse meg szakember segítségével, mint ahogyan a házát tenné!

Tudja mi választja el a sikeres és a sikertelen befektetőt egymástól? A tájékozottság!

Annak érdekében, hogy szorongástól mentesen és nyugodtan gondoljon befektetésére, olvassa ön is hetente megjelenő hírleveleinket és rendszeres videóinkat. Hozza meg élete legjobb befektetési döntését és egy kattintással iratkozzon fel most!