Skip to main content

30 perc alatt garantáltan meg fogja érteni a gazdaság működését.

Segítségére lesz benne a világ egyik legsikeresebb befektetője, Ray Dalio, aki 27 éve képtelen veszíteni. Többek között ő vezeti a világ legnagyobb hedge fundját is. A verhetetlen stratégiájáról itt írtunk korábban: Ezzel a konkrét stratégiával nyer 27 éve a világ legsikeresebb alapkezelője

Pár éve pedig megosztotta a szemléletét, aminek köszönhetően előre látta a 2008-as válságot és amíg mások hatalmasat veszítettek, ő nyerni tudott.

Egy ilyen embernek a szavára pedig érdemes hallgatni. Amiről a közgazdászok csak elméletben beszélnek, ő már gyakorlatban is visszaigazolta.

A videó fél órában mutatja be azt, amit a gazdasági tankönyvek 1.000 oldalban is képtelenek. Tömören, egyszerűen és érthetően és ráadásul magyar felirattal is elérhető.

Bill Gates és a New York Times szerint is: Látnod kell!

Jó szórakozást & tanulást!

A videót itt tudja megnézni: https://indavideo.hu/video/Hogyan_mukodik_a_gazdasagi_gepezet

ui: Készült belőle egy 300 oldala könyv is, ami részletesen kifejti a videóban foglaltakat. Ingyenesen letölthető angolul a következő címről: http://www.economicprinciples.org/

mm

Horváth Attila

Tíz éve a befektetések varázslatos világában. 5 évig egy alap vezető elemzőjeként, majd tőkepiac, végül az InwestMentors vezető privát bankáraként úgy érzem, most tudok a legtöbb értéket adni. Hiszek abban, hogy a jó befektetés olyan, mint egy igényes, személyre szabott öltöny, a tudás pedig kinyitja a lehetőségek kapuját. Miben tudok segíteni? Igényekre fókuszálni + lehetőségeket felkutatni + jobb döntést hozni = stabil és tervezhető pénzügyi jövőt teremteni. Írok a szerzőnek | Konzultációra jelentkezem

Küldjön üzentet!