Skip to main content

A legtöbb befektető, amikor elindítja a befektetését, ezeket különböző eszközök között osztja szét. Lehet benne állampapír, részvény, befektetési alap

Aki, kicsit tudatosabb az figyelembe veszi a saját igényeit, lehetőségeit, céljait és ennek megfelelően választ konkrét termékeket. Élethelyzettől függően, általában fiatalon kockázatosabb, az idő előrehaladtával pedig egyre biztosabb lehetőségeket keresve. Vagy legalábbis így kéne lennie.

A „reallokáció” azt jelenti, hogy a befektetési portfóliót rendszeresen újrasúlyozzuk.

Például Ön eldönti, hogy 30% részvény és 70% kötvény legyen a felosztás, majd vár egy évet. Egy év után megnézi, az aktuális értékek alapján hogyan oszlik fel a tőke és átrendezi úgy, hogy újból 30/70 legyen az arány.

A reallokáció a befektetés futómű beállítása. Rendszeresen igazítja azért, hogy egyenletesen haladjon.

Miért is fontos ez annyira?

Tegyük fel, hogy 40 éves korában elindít egy befektetést 10.000.000 Ft-al.

Van rendszeres bevétele, de szeretné, hogy a nyugdíjas évekre dagadjon a bankszámlája, viszont szeretne aludni is a tőzsdei árfolyamváltozásoktól függetlenül. Az akkori kockázatvállalási szintje alapján 60%-ot kötvényekbe, 40%t részvényekbe helyez. (a példa egyszerűségének megőrzése miatt, ezt nem részletezem jobban).

Számoljunk azzal, hogy a részvény befektetése átlagosan 10% eredményt ér el, a kötvény pedig 5%-ot.

Mi fog történni?

Az évek előrehaladtával a portfólió kockázatosabb része, a részvények jobban emelkednek, mint a biztonságos kötvények. Emiatt fokozatosan átrendeződik a súlya egyre kockázatosabb irányba.

Pedig pont az ellenkezője lenne a cél! Idővel a kockázatot inkább minimalizálni szeretnéd. Nem akarja megadni a lehetőséget, hogy nyugdíjas éveire elsöpörje a megtakarításai zömét egy válság.

A biztonságnál többről szól

Akkor ad el, amikor jól megy és akkor vesz, amikor olcsó. Mindig csak annyit, ami még vállalható kockázatú az Ön számára.

Amikor emelkednek a részvényárak, elad belőlük és kötvényeket vesz, amikor esnek a részvényárak vesz belőle.

A reallokáció nem csak egy irányelv, hanem egy stratégia is. Eldönti, hogy követi és csukott szemmel végigcsinálja. Önmagában az a tény, hogy egy fix és nagyon egyszerű stratégiához tartja magad, megkönnyíti a dolgát és megóvja sok felesleges veszteségtől és agonizálástól.

Nem kell szöszölnie azon, hogy ha visszaesik az S&P 500 index, hogy eladjon minden kötvényt és csak részvényeket vásároljon, mert most éppen nagy lehetőség van benne. Lehetőségek folyamatosan jönnek, mennek, ha tudja, hogy mihez kell tartania magát a kiegyensúlyozott pénzügyi jövője eléréséhez. Mindig csak épp annyit tesz kockára, amennyi megengedhető.

Nagyon egyszerű elv, amit használva sokkal biztonságosabban tud stabil és tervezhető pénzügyi jövőt teremteni magának.

Ön rendelkezik reallokált portfólióval?

mm

Horváth Attila

Tíz éve a befektetések varázslatos világában. 5 évig egy alap vezető elemzőjeként, majd tőkepiac, végül az InwestMentors vezető privát bankáraként úgy érzem, most tudok a legtöbb értéket adni. Hiszek abban, hogy a jó befektetés olyan, mint egy igényes, személyre szabott öltöny, a tudás pedig kinyitja a lehetőségek kapuját. Miben tudok segíteni? Igényekre fókuszálni + lehetőségeket felkutatni + jobb döntést hozni = stabil és tervezhető pénzügyi jövőt teremteni. Írok a szerzőnek | Konzultációra jelentkezem

Küldjön üzentet!