Elárasztották az országot a 2019 júniustól kapható új Állampapír plusz hirdetései. Ideje a közbeszédben csak „szuper” állampapírt eddig nem igen hangoztatott szempontok alapján is megvizsgálni, hogy valós képet kaphasson róla.
Az elmúlt évek államadósság-kezelési stratégiája a forintos állampapírok irányába terelte a hazai lakosságot.
A banki kamatokhoz képest versenyképes ajánlattal és kedvező feltételekkel, tömegeket sikerült átcsábítani a magyar állampapírokba. Az új ajánlatok pedig még kedvezőbb lehetőségeket nyitnak.
A maga nemében tényleg jó ajánlattal kapcsolatban azt látjuk a konzultációk során, hogy a túlzott egyszerűség kockázatmentességet sugároz, ami nem felel meg a valóságnak.
Pedig még az állampapír tájékoztatójában is leírják, hogy
„a Magyar Állampapír esetében sem zárható ki teljeskörűen a pénz- és tőkepiacok változásából eredő kockázatok, és valamennyi további befektetési kockázatot és lehetőséget a befektetőnek kell mérlegelni” forrás: allampapir.hu
Íme 5 szempont, amit érdemes számításba vennie, mielőtt az állampapír plusz befektetésen komolyabban elgondolkodna.
– Az InwestMentors ügyfelei, még a bevezetés előtt részletes tájékoztatót kaptak az előnyökről és hátrányokról az exkluzív Profit Panoráma elemzésünkben. –
1, Az Állampapír plusz kamatait Forintban fizetik, a Forint pedig egy tartósan gyengülő deviza.
A jegybank politikája ezen a téren is változott és már nem ragaszkodnak a korábbi 300 körüli szint megőrzéséhez. Ahogy Varga Mihály gazdasági miniszter fogalmazott: “A Forint új egyensúlyi pályát keres”
A Forint gyengülése hosszútávon hátrányt jelent a devizás befektetésekhez képest.
2, Az Infláció gyorsuló ütemben fogyassza el a pénz értékét.
Bár az állampapírok egy része inflációhoz kötött, mégse nyújt teljes védelmet, mert a statisztikákban szereplő adatok nagyban eltérhetnek a szubjektív inflációérzettől. Friss adatként szolgál, hogy a legfrissebb inflációs adatok (2019.06.07) 3,9%-os inflációt mutat. Tehát a valós profit e felett értendő.
Az állampapír plusz 3,5%-kamatot ad az első félévben, majd a 2. félévben 4%-ot. A lejáratkor elérhető maximális hozam mértéke (egységesített értékpapír hozam mutató – EHM): 4,95 %, a N2024/01 sorozat esetében.
Fontos, hogy az Állampapír Plusz NEM infláció követő, hanem fix kamatozású! Tehát a kezdeti időszakban egyértelműen infláció alatt teljesít. Ha az infláció mértéke az elmúlt évekhez hasonlóan tovább nő, könnyen lehet, hogy mire 5 év múlva eléri a 4,95%-os hozamot, már a teljes haszon infláció alatti lesz.
3, Az állampapírok visszaváltási garanciája nem feltétel nélküli.
Az egyik legnagyobb ütőkártya a magyar állampapíroknál, hogy bármikor visszavásárolják.
Ez a vállalás a pénzügyi szakma több prominens szereplője szerint is komolytalan. Képzelje el, hogy szorult helyzetben ki tudna-e fizetni az államkincstár több száz milliárd Forintot. Belegondolva a Posta Bank előtt kígyózó sorok villannak be.
4, TBSZ számlára vásárolva kamatadót kell fizetnie, ha a TBSZ lejárata előtt megbontja a számlát.
Erre a joghézagra a portfolio.hu hívta fel a figyelmet, és azért is érdekes, mert egyébként adómentes az új állampapírból származó kamatbevétel.
A TBSZ szabálya viszont felülírja az állampapír kondícióit is. Megoldás, ha TBSZ számlára csak abban esetben vesz az új Állampapír Puszból, ha teljesen biztos benne, hogy az 5+1 éves időszak alatt nem lesz szüksége a befektetett összegre.
5, Az Állampapír Plusz összhangban van az igényeivel és a céljaival?
Az újságokban és hirdetésekben fellelhető leírások és összehasonlítások jórészt a számszerű tényekre fókuszálnak. Mekkora a kamat egy bankbetéthez képest, milyen feltételekkel lehet hozzáférni, stb.
Ezek az összehasonlítások és bemutatások teljesen alkalmatlanok a legtöbb megtakarító számára, hogy ésszerű döntést tudjon hozni a vételről. Éppen a legfontosabb szempont marad ki: Ön.
Ahányan ember annyi igény, lehetőség és cél. A befektetéseinknek pedig alkalmazkodni kell a személyes igényeinkhez, lehetőségeinkhez és céljainkhoz.
Minden befektetés lehet jó, ha összhangban van az igényeivel és lehetőségeivel.
Az IwestMentorsnál mielőtt javaslatot teszünk konkrét befektetésekre 25 fix és még 20-50 kiegészítő kérdést teszünk fel, hogy megtalálhassuk a legideálisabb megoldást.
Terjedelmi okokból túlegyszerűsítve: 1 éven belül Forintban a Magyar állampapír kiváló lehet, Hosszabb távon viszont már a nemzetközi devizás kötvényekkel érhet el jobb eredményeket.
A kötvényekhez választási tanácsot a közelmúltban írtunk, amit itt olvashat el:
Személyre szabott állampapír befektetésekhez pedig jelentkezzen hozzánk konzultációra.