Skip to main content

Válság közeleg. Egyes elemzők szerint már több szektort el is ért, hamarosan a cégek negyedéves jelentéseiből láthatjuk, hogy mennyivel csökkentek a bevételek, amivel párhuzamosan az általános gazdasági mutatók is visszaesésről árulkodnak.

A legtöbben már most érezzük a változások hatásait…

 

Bár a válságok kiváltó okai eltérőek lehetnek, számos ponton azonos folyamatok mennek végbe:

  • a befektetési piacokat heves ingadozások tarkítják,
  • a jegybanki szerepvállalás felerősödik,
  • a kormányok megszorító intézkedéseket vezetnek be,
  • a fejlődő országok devizái romlanak (pl.: magyar forint, török líra),
  • a dollár erősödik
  • és olykor az infláció is extrém méreteket ölthet (ahogy azt már egy éve tapasztalhatjuk).

recesszió

Ilyen környezetet látva befektető legyen a talpán, aki hónapokon át nyugodt tud maradni. A kevés tapasztalattal rendelkező kisbefektetők többsége előbb vagy utóbb elvesztik türelmüket és eladják befektetéseiket. Azok, akik készpénzben, betétben tartják megtakarításaikat, kivárnak. Holott nem történik más, mint már annyiszor a múltban: gazdasági ciklusváltás következett be, amely a kapitalizmus rendszeresen ismétlődő folyamata.

 

A legújabb Pénz Beszél podcastünkben arról beszélgettünk, hogy mibe érdemes befektetnie válság alatt 5 millió forintot.

Az adásban többek között még szó lesz:

Mik a legfőbb szempontok, amiket a kiválasztás előtt tisztázni szükséges?

Miért nincsenek univerzális megoldások?

Milyen befektetéseket választhat, az, aki kifejezetten rövid távon gondolkodik?

Mik a lehetőségei annak, aki hosszabb távon gondolkodik és hajlandó némi kockázatot is vállalni?

A felvétel meghallgatásához, kérjük indítsa el a videót:

 

A befektetés kellemetlen törvénye, hogy nem érnek égig a fák, a futamidő során be fognak következni kisebb-nagyobb ingadozások (volatilitás) a számla egyenlegében. Erre minden befektetőnek fel kell készülnie. Ha viszont ezt tudjuk, akkor a negatív környezet ellenére észrevehetjük azokat a kiugróan kedvező lehetőségeket, amiket szintén csak egy válság biztosíthat a számunkra.

Bár a hullámvölgyek mélypontjait nem lehet pontosan eltalálni, ezért átmenetileg magasabb kockázatot vállalunk a vásárláskor, mint egy jól működő gazdasági környezetben, a kockázati prémiumot ekkor tudjuk igazán kihasználni. Ha türelmesek vagyunk és hosszú időtávban gondolkozunk (min. 10 év), akkor jelentős többlettel zárhatjuk befektetési karrierünket.

Nézze meg, hogy az elmúlt 40 évben milyen piaci ingadozásokat járt be az amerikai S&P 500 index:

Az eredmény magáért beszél. Ezért szoktuk azt hangsúlyozni, hogy mindig olyan pénzt fektessünk be, amelyre nagy valószínűséggel nincs szükségünk a tervezett futamidőn belül. Ne ebből akarjuk fedezni a kisebb váratlan kiadásunkat, netán a napi kiadásokat.

A podcastben ezeket az összefüggéseket is részletesen taglaljuk!

Hallgassa meg legújabb Pénz beszél Podcast adásunkat!

Az árfolyamok visszaesése eltérő intenzitással most is láthatóak, hiszen például a részvények árfolyamai visszatérnek az átlaghoz, vagy a kamatemelés miatt a korábban kibocsátott kötvények árfolyamai is visszaesnek. Ezek a folyamatokat napjainkban is megfigyelhetőek. Ugyanakkor jelentős különbségeket láthatunk Amerika és Európa, valamint Kína között is.

Azok a kisbefektetők, akik saját maguk kezelik befektetésüket, sokszor a mélyponton adják el minden befektetésüket, ezzel realizálva a veszteséget és készpénzbe menekülnek. Ezzel tehát nemcsak a veszteséget kénytelen elszenvedni, hanem a forint 20,1%-os inflációját is. Ekkora vásárlóérték romlás 1 millió forintra azt jelenti, hogy minden áldott nap 547 forinttal ér kevesebbet a pénzünk.

A válságokat úgy tehetjük elviselhetőbbé, ha diverzifikáljuk a befektetési portfoliónkat. Történelmi visszatekintésekből kiderült, hogy azok a portfóliók, amik több eszközosztályt (kötvényt, alapokat, részvényeket, aranyat, ingatlant) tartalmaz, sokkal ellenállóbb, mintha csak 1-1 állampapírt vagy részvényt, netán egy alapot tartalmazna.

Kíváncsi arra, milyen diverzifikált portfólió elemeket javaslunk a napjaink befektetési környezetében?

Hallgassa meg a legújabb Pénz Beszél c. podcast adásunkat!

Kérjük, kattintson a videóra: 

A témát körbejárták: Magyar Zoltán, Tátrai Csaba és Horvát Attila, az InwestMentors privát bankárai.

mm

Tátrai Csaba

Az elmúlt évek során átfogó tapasztalatot szereztem a legtöbb befektetési piacon, amely tapasztalatok az InwestMentors létrejöttét és működését nagy mértékben meghatározzák. Tapasztalatom szerint a sikeres pénzügyi tanácsadás a következő pilléreken nyugszik: mély, átfogó szakmai tudás, globális pénzügyi szemlélet, kockázati kontroll, bizalmi viszony ügyfeleimmel. Innovatív megoldásaink által szeretnénk hazánk pénzpiacának letisztultabb és átláthatóbb formát adni. Büszke vagyok eddig elért sikereinkre, amelyeket folyamatosan bővülő ügyfélkörünk visszajelzései igazolnak.   Írok a szerzőnek | Konzultációra jelentkezem

Küldjön üzentet!