Megatrend az, „amit a vak is lát”. Olyan gazdasági, technológiai vagy társadalmi változások, amik jórészt a föld összes lakójának életére hatással vannak.
Többségük csak pár évtizedig tart, mint az elektromosság vagy a háztartási gépek elterjedése.
Egyes trendek viszont akár egy évszázadot is meghaladó ideig velünk vannak.
Ilyen gigantikus fejlődés a mobilitás elterjedése is, ami a 19. századtól kezdve a mai napig meghatározza az életünket.
Évről évre könnyebben és olcsóbban tudunk utazni. Az utazás pedig óriási üzlet volt és vélhetően az is marad a jövőben.
Kétségtelen, hogy az elektromos-autózás elterjedése ismételten forradalmasítja a közlekedést. Egyértelműen nőnek az új elektromos és hibrid autó eladások, gyarapodnak a töltőállomások és sorra jelentik be az autógyártók, hogy a pár év múlva már csak ilyen típusú autókat fognak gyártani.
Az események sodrásában azonban sokszor nehéz észrevenni az egyértelmű változásokat. Ahhoz, hogy megértsük mi is történik, hátra kell lépnünk eggyel és történelmi távlatból vizsgálni a történéseket.
Honnan is indult a mobilitás forradalma és milyen hatással volt az emberiségre?
A közlekedés reformja már az első ipari forradalommal megkezdődött a 19. század elején. Az első nagy lépés a gőzmozdonyok megjelenése és ezzel együtt a vasút elterjedése volt.
Mire elérkezett a századforduló a vasút a tőzsdén jegyzett vállalatoknak a 65%-át tette ki az USA-ban és 50%-át az Egyesült Királyságban. (100 évvel később ez a szám kevesebb, mint 1% mind a két piacon)
Ekkoriban az utazás nem csupán nagy üzlet volt, hanem messze-messze a legnagyobb, ami mellett eltörpültek a bankok, biztosítók és távközlési szolgáltatók.
Az első autót 1866-ban hozta létre Karl Benz, a ma jól ismert Daimler gyár alapítója.
Azonban az autózás elterjedésében a következő nagy mérföldkő Henry Fordhoz és a magyar származású Galamb Józsefhez köthető a Ford T-modell 1908-as megjelenésével. Ez az autó volt az első tömeggyártásban készült gépjármű, ami 15 millió darabszámban kelt el. Ezt a mennyiséget először csak a harminc évvel később elkezdett VW Beetle tudta felülmúlni, de máig elegendő ahhoz, hogy a top 10 legnagyobb darabszámban eladott autó közé tartozzon.
Az olcsó autó rendkívül sikeres üzletet jelentett. Mindössze néhány év alatt felpörgött a gyártás. 1911-ben még alig 70.000 autót gyártottak egy év alatt, 1920-ra pedig csak a Ford gyára több, mint 1 milliót gyártott évente. A sikerek az eladott autók mellett a profitban is megjelentek, így az 1903-as 38.000 dolláros nyereségből 1919-re 108 millió lett. Látva a közel 3.000-szeres profitnövekedést, talán érthetővé válik, hogy miért bízhatnak egyesek a Tesla hódításában.
Minden adott volt a könnyebb és olcsóbb közlekedéshez, aminek elterjedése meghatározta az egész 20. századot. Sorra érték egymást a fejlesztések, amitől olcsóbban, kényelmesebben és biztonságosabban lehetett utazni. Dízelmotor, légzsák, ABS… csak, hogy néhányat említsünk. A nagy gazdasági válságot és a második világháborút követően új erőre kapott a trend.
Az autók egyre megfizethetőbbek lettek. Egyre kevesebb munkából lehetett új autót vásárolni. A kedvező árak pedig robbanásszerű terjedést hoztak évről évre, ahogy a társadalom egyre szélesebb rétegei engedhették meg maguknak a gépkocsivásárlást.
Az 1960-as évektől megjelentek a japán autógyártók is a piacon, amelyeknek a dominanciája az 1990-es évektől a napjainkig érezhető. A hatékony gyártás és a megbízható autók kifizetődővé váltak a gyártóknak is. A Toyota máig a világ elsőszámú autógyára darabszám alapján és a legnagyobb darabszámban eladott autó is a Toyota Corolla modellje.
A szemfüles olvasó észre vehette, hogy az évszázados távlatban vizsgált autóipari fejlődés nem volt egyenletes. A technológiai fejlesztések új erőt adtak, viszont ezen kívül még legalább. a következő három fontos elemre szükség volt: pénz, pénz, pénz.
Az autóiparnak a pénz olyan, mint a bornak a szőlő. Éppen ezért a gazdasági felívelések és az autóipar szárnyalása jellemzően összefonódik.
Több pénz több saját autó használatot és fejlettebb infrastruktúrát jelentett. Az egyre kedvezőbb árú járművek és a fejlődő világ gazdasági erősödése pedig pár évtized alatt többszörösére emelte a földön az autóhasználatot.
A következő nagy dobás
Adott több, mint 1,4 milliárd (2019) autó, ami már önmagában jelzi a piac kolosszális méretét. Az elektromos-autók megjelenésével pedig ismét forradalom jön az autózásban. Több évtizede nem volt példa új autógyártók ilyen fokú piacra lépésére. Tesla, Nio, Xpeng… de a hagyományos autógyártók sem lazsálnak. Egymásra licitálnak az újabb és újabb modellekkel, hosszabb hatótávokkal, jövőbe mutató formákkal.
Mindez önmagában kevés lenne, ha nem esne egybe hatalmas pénzbőséggel. Soha nem volt még ennyi pénz a világon, akinek nincs pénze, az pedig szinte kamatmentesen kap hitelt. A Covid utáni gazdaságélénkítések pedig további tőkét pumpálnak a gazdaságba.
Összefoglalva történelmi távlatból is rendkívül szerencsés, ahogyan a technológiai és pénzügyi oldalon is összeálltak a csillagok napjainkra. Minden adott, hogy az e-mobilitás új aranykort hozzon autózásban, ezzel gazdaggá téve befektetők tömegét.