Ahogy az élet minden területének megvannak a maga szabályai és kockázatai, úgy az értékpapír kockázatok ismerete is elengedhetetlen az Ön pénzügyi sikeresei érdekében.
Ezektől nem félnie kell, hanem ismernie őket, hiszen általuk pontosabb mérlegelést és a tervezést tud végezni!
Ha például összegyűjt kisebb-nagyobb pénzösszeget és azonnal elkölti egy új autóra, házra, esetleg nyaralásra, ezzel éppen a hosszú távú anyagi függetlenségét kockáztatja.
Ugyanakkor a pénze tárolása és befektetése is számos kockázatot rejt. Az értékpapír kockázatok ismerete ugyanolyan fontos mikor kötvényt, részvényt vagy befektetési alapot vásárol, mint a kamat vagy osztalék mutató. Mindegyik papírnak létezik általános és specifikus kockázata is.
Fontos szabály, hogy ne az adott befektetéshez igazítsa céljait, hanem éppen fordítva, a céljai és kockázatvállalási hajlandósága határozza meg, hogy milyen befektetésbe helyezi el a pénzét!
Egy példán keresztül szemléltetve: Ma elhatározza, hogy 10 év alatt megtakarít annyi pénzt, hogy ne kelljen dolgoznia (dolgozhat ugyan, ha akar, de ne legyen muszáj). Bár konzervatív befektetőnek tartja magát, kevés befektetői tapasztalattal, mégis részvényeket vásárol, hiszen tudja, hogy közép és hosszú távon ezek hozzák a legnagyobb profitot Önnek.
Az első évben a részvényei elkezdenek esni. Megijed. Mit tegyen? Ilyet még nem élt át. A különböző weboldalak folyamatosan harsogják, hogy itt a recesszió, itt a válság. Még jobban megijed. Egyre erősödik az a gondolata, hogy megszakítsa a befektetését, majd meg is lépi ezt, mert nem mérlegelte ezen értékpapír kockázatait. Pár hónap múlva azonban a gazdasági folyamatok javulásnak indulnak és a korábban használt részvények, részvényalapok elkezdik ledolgozni a visszaesésüket, elkezdenek hozamot elérni.
Fontos szabály, hogy a hozamelvárás emelésével automatikusan nő a befektetése kockázata is.
Ezért szoktuk mondani, hogy céljaink és a gyomrunk gyakran ellentétes oldalon állnak.
Az előző történet jól mutatja, hogy a befektetés futamideje során a legnagyobb ellenségünk saját magunk az értékpapír kockázatok miatt!
Tegyük fel, hogy elültet egy fát.
A következő nyáron tövestől kivágná, csak azért, mert még nem hozott nagy lombot és nem termett gyümölcsöt? Nem hiszem. Akkor a befektetéseknél miért teszik mégis ezt a legtöbben? Egyrészt azért, mert nem mérték fel alaposan az adott értékpapír portfólió kockázatait, valamint azért, mert napjainkban roppant erős érzelmeket társítunk a pénzhez.
A jó hír azonban az, hogy a befektetési piacon számos olyan eszközt érhet el, amely pontosan az Ön céljait hivatottak segíteni, miközben az értékpapírok kockázata nem haladja meg az Ön által vállalt mértéket.
Ma már ehhez számos kimutatás, adat és besorolás áll az Ön rendelkezésére, amely alapján akár magának, akár privát bankára segítségével meghatározhatja a futamidő végéig a maximális kockázati szintet.
Milyen kockázatokat mérlegeljen, mielőtt értékpapírt vásárolna?
Vállalatspecifikus értékpapír kockázatok
Ez a kockázati kategória elsősorban az egyedi értékpapíroknál, tehát a vállalati kötvényeknél vagy részvényeknél jelentkezik. Egy befektetési alap megvételének egyik legnagyobb előnye éppen abban rejlik, hogy az egységnyi kockázat drasztikusan csökken.
Amikor állam vagy vállalati kötvényt vesz, a hitelminősítők (S&P, Moody’s, Fitch) kockázati besorolása pontos segítséget ad Önnek, hogy az adott papír éppen befektetésre ajánlott, vagy éppen nem, tehát bóvli kategóriában van. Ráadásul ezen belül is több szint jelzi a kötvények aktuális kockázati besorolását.
Egy részvény esetében a kockázati faktort már nehezebb meghatározni. Egyrészt a jövőbeni árfolyammozgásokat senki se látja, másrészt számos olyan piaci hatás következhet be, amikre szintén senki se tud felkészülni. Ezért az egyedi részvények vásárlása magas, vagy igen magas kockázatvállalás esetén javasolt megvásárlásra.
Megkönnyíti a választást, ha iparági szegmensekben és ezek vezetőiben gondolkodik. Ilyen lehet például a fizetési szolgáltatók: Mastercard, Visa, az autógyártók: BMW, Daimler, Geely, a kozmetikumok: L’oreal, a fogyasztási cikkek: Unilever, Colgate-Palmolive, vagy a szórakoztató ipar: Walt-Disney, Netflix…
… és a sort még hosszan folytathatnánk! Azonban a lényeget már átlátja: Miért ne a legjobbakat vásárolná meg a piacról? Ráadásul az itt felsorolt cégek mindegyike évtizedek óta fizeti, és évről évre növeli az osztalékot, így Ön részvény tulajdonosként passzív bevétele is származik.
Ágazatspecifikus kockázatok
Vannak olyan negatív hatások, amelyek nem csak egyedi részvényeket, hanem egész iparágakat érintenek. Ilyen esetekben az adott gazdasági ágazat jobb részvényei gyakran jobban megsínylik a negatív hatásokat, mint a rosszabbak.
Ennek oka, hogy a nemzetközi nagybefektetők hátat fordítanak az egész iparágnak, és először azokat a papírokat adják el, amelyekkel még nyereséget tudnak elérni. Jó példa erre napjainkban az autóipar. A fenn említett 3 cég, 10-20% visszaesést hozott össze az elmúlt egy év során. Aggódnunk kéne? Aligha! Ezért elengedhetetlen a hosszú távú befektetői szemlélet a részvény vásárlásánál.
Ausztriában ezt annyira komolyan veszik, hogy a Partner Banknál legalább 5 év tervezett futamidő és magas kockázatvállalás szükséges ahhoz, hogy ügyfeleink egyedi részvényeket vásárolhassanak.
Kamatkockázatok
Kötvény vásárlásával hitelt biztosítunk a kibocsátó cégnek vagy államnak. A besorolását pontosan ezért fontos nézni, hiszen ez meghatározza, hogy a kibocsájtó mennyire jó adós. Egy állam vagy vállalati csőd esetén nem csak a kamatokat, de a törzstőkét se kapjuk vissza.
Árfolyam kockázatok
Ha külföldi devizában kibocsájtott értékpapírokat vásárol, kiemelt figyelmet kell fordítania az átváltási árfolyamok alakulására. A külföldi fizetőeszköz árfolyam vesztesége a helyi pénznemhez képest érzékenyen érintheti a teljesítményt.
Mi magyarok jó helyzetben vagyunk, hiszen a forintunk évtizedek óta leértékelődik a vezető devizákkal szemben (eur, usd, chf, gbp). Ezáltal a futamidő végén a deviza alapú befektetés forintosításával többlethozamot is elérhet.
Politikai Kockázat
Míg egy a részvény befektetésekre negatívan ható kamat- vagy árfolyamváltozás kialakulása általában hosszabb időt vesz igénybe, a politikai hatások gyakran derült égből villámcsapásként jelentkeznek. Talán még emlékszünk a Brexit hatásaira, vagy anno az iraki csapatok bevonulására Kuvaitba. Mindkét esemény teljesen váratlanul következett be.
De befolyással bír a piacok irányaira az adott ország politikai berendezkedése, vezetőinek retorikája. Jó példa erre Donald Trump amerikai elnök, aki Twitter üzeneteivel jelentősen tudja befolyásolni a részvény árfolyamokat. Szerencsére, egyelőre csak napokra.
Egy tekintélyes politikus lemondása, egy meglepő választási eredmény, vagy akár egy fontos államférfi elleni merénylet, még ha ideiglenesen is, de az árfolyamok csökkenését okozhatja.
Íme az átütő recept, amivel könnyedén csökkentheti befektetése kockázatát!
Fizikából megtanultuk: minden erőre hat egy ellenerő. Ez a törvény a befektetések világában is megfigyelhető. A kockázatkezelési törvényeket, technikákat a legtapasztaltabb befektetési szakemberek napi szinten használják, amely tudás esszenciáját most bemutatjuk Önnek is.
A kockázatkezelési törvényeknek alapvetően két csoportját lehet megkülönböztetni:
- Egyedi papírokat érintő veszteségek korlátozására irányuló intézkedések
- Teljes portfóliót érintő veszteségek korlátozására irányuló intézkedések
Természetesen a két csoport tökéletesen kiegészítheti egymást: Amennyiben Ön a portfóliójában lévő minden értékpapírnak a kockázatát meghatározza és csökkenti, ezzel a teljes portfóliójának a kockázatát is mérsékli.
Fontos megjegyezni, hogy nem tudja hatékonyan kivédeni az összes piaci veszteséget. Azonban ezeket a veszteségeket nagyon jól lehet minimalizálni.
A két legismertebb kockázatkezelési intézkedés a diverzifikáció és a vegyes eszközosztályok alkalmazása.
Mit nevezünk diverzifikációnak?
A diverzifikáció által vagyonát eltérő kockázatú, lejáratú eszközökbe fekteti. Ha Ön megérti ennek lényegét, hamar rájön, hogy a leghatékonyabb kockázatkezelési alapelvet ismeri!
Első lépésként meghatározza, hogy mennyivel szeretne több pénzt a lejáratkor – amit reálisnak is tart (hozamelvárás) -, illetve mennyi ideig tudja nélkülözni a pénzét, hogy meg is tudja valósítani céljait (futamidő).
Második lépésként az előző pontok fényében megismeri értékpapír kockázatokat és ezek alapján a porfóliója maximális kockázatvállalást. Ma már számos weboldal vagy szakképzett privát bankár áll az Ön rendelkezésére, hogy minden befektetési eszközről valós kockázati képet kapjon. A portfólió összeállítása olyan, mint a főzés, figyelni kell az arányokra.
Befektetési ökölszabályként használhatja, hogy minél több részre osztja fel a portfólióját, annál jobban csökken az egységnyi kockázata.
A diverzifikáció hatékonyságát igazán akkor tapasztalja, ha a portfólió valamelyik eleme visszaesést mutat.
Így állítson össze egy diverzifikált befekteti portfóliót!
Gyűjtsön össze iparági vezető cégek részvényeit és kötvényeit, illetve olyan országok állampapírjait, ahol kiszámíthatóságot érez.
A kötvények kamatai és a részvények osztalékai rendszeres bevételt biztosítanak Önnek a futamidő során. Ezeket az összegeket újra és újra fektesse be (kamatos-kamat) a portfóliója azon elemeibe, amelyek éppen visszaesést mutatnak. Ezt hívják Cost-average hatásnak, amely által kiegyensúlyozottabbá válik a befektetése egyenlege a futamidő során.
A legmagasabb befektetési eszközöktől haladjon az alacsonyabbak felé. Előre határozza meg, hogy mekkora maximális részvény kitettséget szeretne a futamidő során.
Tegyük fel, hogy 30.000 EUR befektetési összeggel rendelkezik és 5 évre szeretné elhelyezni pénzét, hogy kihasználja a TBSZ számla nyújtotta előnyöket.
Maximum 5000 euró értékben szeretne 5 cég részvényét megvásárolni. A fennmaradó 25000 euróból kötvényeket, kötvényalapot vásárol.
A futamidő első éve végén mindegyik részvény 10% visszaesést mutat (-500 euró), míg a kötvények és kötvényalapok összesen 3% kamatot hoztak (+750 euró).
Az évet még mindig +250 euróban zárta.
Nem győzzük elégszer hangsúlyozni, hogy bármilyen árfolyam ingadozás kizárólag akkor számít nyereségnek vagy veszteségnek, HA eladjuk a befektetési eszközt.
Egészen addig csak egy árfolyamértéknek számít!
Bármilyen befektetésről is van szó, vegye figyelembe az adott eszköz javasolt futamidejét.
Számos elemzés kimutatta már, hogy a legkockázatosabb eszközök hosszú távú tartása a betéteknél, államkötvényeknél nagyobb hozamot ér el.
Ezt bizonyította a S&P 500 index elemzése is, amely index Amerika 500 legnagyobb vállalatának árfolyam nyereségeit vizsgálja. Bebizonyították, hogy bármikor is vettük volna meg a teljes részvénycsomagot, 15 év tartással jelentősen nagyobb hozamot érne el a kockázatmentes hozamoknál. Ennél rövidebb idő alatt már egyre csökken az esélye a magasabb hozamnak és ezzel párhuzamosan növekszik a részvényportfólió kockázata is.
A következő lépés, hogy a kiválasztott értékpapírokat összehasonlítja egymással, nehogy a komponensek között korreláció lépjen fel.
Mit nevezünk korrelációnak?
2 vagy több befektetési eszköz együtt mozgását hívjuk korrelációnak. Például, ha Ön az összes pénzét 20 ázsiai részvényben tartja, egy esetleges gazdasági visszaesés következtében a teljes befektetési vagyona akár több tíz százalékot is visszaeshet az piacot sújtó krízis miatt. Így az egységnyi értékpapír kockázatok megtöbbszöröződnek.
Ezért annál hatékonyabb a diverzifikált befektetési portfóliója, ha tőkéjét minél több és egymással minél kevésbé korreláló befektetési eszközbe helyezi el.
Ráadásul a portfóliójában lévő értékpapírok eltérő országokat és devizákat is tartalmazzon.
Azok a befektetők, akik betartják ezt az alapelvet, az átlaghoz képest kiugró eredményt érhetnek el a futamidő végén!
Amennyiben Ön devizában évi 6-8% feletti profitot szeretne elérni, valamekkora részvény kitettséget muszáj vállalnia. Ha napjainkban minderre a piacnak 1 évet adna, ahhoz lenne hasonló, mintha minden pénzét feltenné a feketére. Vagy összejön, vagy nem…
Ilyen hozamelvárással legalább 5 évben muszáj gondolkodnia, mellette betartva minden, a levelünkben taglalt befektetési törvényt.
Hogyan tudja elérni a legnagyobb szintű diverzifikálást, akár már alacsony összeggel is?
A diverzifikált befektetési portfólió csúcsa, ha választott futamidőre 3-5 különböző kockázatú, eltérő iparágú és egymással nem korreláló cégeket tömörítő befektetési alapban helyezi el a pénzét. Legyen szó részvényalapról vagy kötvényalapról, ezek a kosarak több tíz iparág és több száz cég értékpapírját tömörítik, profi szakemberek közreműködésével, így az egységnyi értékpapír kockázatok jelentősen csökkennek.