Skip to main content

Március 21. a Dubli / Ominto kikerült a Nasdaq-ra, így most felmerül a tulajdonosokban a kérdés:

Mire lehet számítani a jövőben? Tartani vagy eladni? Mennyit érhet valójában a cég és a részvényem?

Az utóbbi hetekben több részvénytulajdonos is megkeresett, hogy segítsek hozzáférni a részvényekhez – A kikérés folyamatára részletesen ki fogok térni a cikkben. –

Ahogy elkezdtem foglalkozni a céggel egyre több furcsaság került elő, amikről muszáj tudnia minden érintettnek.

Fontos tisztázni, hogy nem a cég által adott marketinganyagokból készítettem az elemzést. Azok alapvetően a részvények eladását vagy a hálózat működtetését szolgálja. Helyette a Dubli / Ominto által kötelezően közzétett beszámolókat, hivatalos gazdasági híreket, piaci pozíciót, versenytársak elemzését vettem alapul.

Mennyit ér a részvénye?

Ha most ránéz a részvényei számára és örül, hogy dollármilliomos lett sajnos van egy rossz hírem. 2015-ben volt egy összevonás, amikor 50 részvényből csináltak 1-et. Tehát a papíron feltüntetett részvényeknek csak az ötvened része valójában az öné. Ezt a számot kell beszoroznia az aktuális árfolyammal, hogy megkapja éppen mennyit ér a befektetése. 

Profi elemzők véleménye a Dubli / Omintoról

A kis mérete és a globális online világban betöltött súlytalan szerepe miatt nem foglalkoznak vele sokan.

A seekingalpha.com -on, ami az egyik legelismertebb platformja a részvény elemzéseknek, 2 cikket lehet a cégről találni.

Az egyik még 2015-ös és a véleménye szerint a céget hamarosan be fogja záratni az amerikai tőzsdefelügyelet a sorozatos szabálytalanságok miatt.

A másik 2017 márciusi, ami szerint a cég valós értéke valahol 10-20 millió dollár körül lehet. Ez a jelenlegi árfolyamnál minimum 90%-al kisebb. A White Diamond Research nagyon alapos kutatást végzett az Ominto / Dubli piació helyzetéről, eredményeiről és jövőbeli kilátásairól, amire többször fogok én is hivatkozni az elemzésben.

Eredmények

Működésének kezdete óta már több, mint 50 millió dollár veszteséget halmozott fel. Negyedéves és éves beszámolóiból látszik, hogy évi sok millió dollár veszteséget termel. 2016-ban közel 10 millió dollár volt a mínusz, amit a befektetőknek kellett berakni a cégbe, hogy tovább működhessen.

 

1999-es alapítása óta eltelt 18 év és még mindig nem sikerült nyereségessé válnia.

2015-ben és 2016-ban a két felső vezető Michail Hansen és Ivain Braiker díjazása a részvényekkel együtt 7,5 millió dollár volt!

 

Piaci pozíció

A Dublio és az Ominto nincs benne a top 20 pénzvisszatérítő oldalban. 3 friss lista, ahol listázva vannak az ilyen típusú weboldalak, de egyiken sem szerepel.

rather-be-shopping.com

gobankingrates.com 

moneyjoyo.com

Frank DeBlasi egy másik visszatérítős oldalt a HooplaDoopla.com -ot vezeti. Elmondása szerint a piacvezetők évi 100 millió dollár bevételt is elérnek. A Dubli / Ominto 2016-os bevétele 17 millió USD.

 

 

További érdekesség, hogy Frank DeBlasi még nem is hallott az Omintoról vagy a Dubliról.

Warren Buffett mentora Benjamin Graham az Intelligens befektető című könyvében – ami a befektetők bibliájának számít – figyelmeztet, hogy nem vezető piaci helyzetű cégekből kizárólag akkor érdemes vásárolni, ha azt mélyen ár alatt tudjuk megtenni. Ezek a vállalatok sokkal érzékenyebbek a piac változására és egy válság is sokkal inkább megviseli őket.

Az alulértékeltség messze nem jellemzi az Omintot.

Perelik az igazgatóságot

2017 január 4. hűtlen kezelés miatt beperelte a cég vezetőit a tőzsdei csalásokra szakosodott amerikai Purcell Julie & Lefkowitz LLP. Az általuk képviselt pertársaságba még most is várják a jelentkezőket. http://finance.yahoo.com/news/shareholder-alert-purcell-julie-lefkowitz-122700226.html

Gyanús vásárlás

2016 december 13. az Ominto megvásárolta dán Lani Pixels animációs vállalatot. A kifizetett ár 500.000 USD + 2.43 millió részvény. Ezt ha 13 dolláros árfolyamon átszámoljuk 32,1 millió dollárt jelent. Ez az Ominto jelenlegi értékének a 12%-a.

Felmerül a kérdés, hogy miért kellett egy animációs vállalatnak a felét megvenni egy online áruháznak? Hivatalos közlemény szerint a marketinget fogja támogatni.

Ami viszont igazán gyanús, hogy az Ominto és a Lani Pixels vezetői korábban együtt dolgoztak a LEGO-nál. Persze nem tilos egy régi ismerős cégéből vásárolni. De minimum gyanús és felveti az ésszerűség kérdését.

Miért szükséges az éves reklámköltség többszörösét elkölteni egy animációs cég vásárlására? Miért nem inkább reklámra költik? vagy  miért nem juttatja vissza a részvényeseknek? 12% osztalékot jelentett volna!

Nem mellékes információ, hogy semmilyen törvény nem tiltja a Lani Pixels tulajdonosát, hogy piacra dobja a papírjait.

Itt állj meg egy pillanatra

Vonatkoztasson el most egy kicsit a Dubli / Omintoról hallottaktól és gondolja végig nyersen a tények alapján, hogy jó befektetés-e.

Vásárolna egy olyan cég részvényeiből, ami 18 év alatt nem tudott nyereségessé válni, a vezetői évi több millió dolláros fizetést vesznek ki ennek ellenére, nincs piacvezető pozíciója, sőt a top20-ban sincs benne és épp perelik a vezetőket hűtlen kezelés miatt?

Ha nem vásárolna, megtartaná a részvényét? 

Ha ez nem lenne elég az IPO, azaz a frissen tőzsdére került vállalatok általános teljesítménye is beszédes.

Nézzük meg az elmúlt évek hasonló internetes kibocsájtásai milyen eredménnyel végződtek.

 

A listából a Groupont érdemes jobban megnézni, mivel ő a világon a legnagyobb kuponos oldal.

A Groupon 2008-ban alapították és 2011-ben már ki is jutott a Nasdaq-ra. Az eltelt 6 év alatt a részvényárak a kibocsájtáskori 20 dollárról 3,84-re estek. A veszteség több mint 80%, úgy, hogy a szegmens piacvezetőjéről van szó.

 

Általánosan is hasonlóan gyenge a frissen kibocsájtott cégek eredménye. Professzor Jay Ritter a University of Florida-ból számos kutatást végzett az elmúlt évtizedek IPO-iról. Az eredmény igencsak beszédes.

1970 – 2010 között az IPO-k az azonos kategóriája részvényekhez képest az első évben átlagosan -4,8%-al, a második évben -8,1%-al, az 5. év végére pedig -3,3%-al teljesítettek rosszabbul.

A következtetés egyszerű: a befektetők nem kapnak elegendő hozam pluszt a vállalt extra kockázatért cserébe.

Statisztikai alapon az IPO egy olyan fordított orosz rulett, amiben a hatos tárban 5 golyó teszi kellemetlenné az esélyünket.

Ha a piacvezető Groupon több, mint 80%-ot veszített az értékéből, mi várhat az Omintora?

Hogyan juthat a részvényéhez?

Függetlenül attól, hogy a jövőben megtartja vagy eladja az Ominto részvényeit, jó ha tudja egyáltalán mi a menete a hozzáférésnek.

Ezeket a lépéseket kell tennie, hogy a kezében legyen az Ominto részvény és ha akarja, el tudja adni.

  1. Értékpapírszámla nyitás. Ez egy speciális számla, amin értékpapírokat pl. részvényeket tartanak nyilván a az Ön nevén. Ilyet nyithat ezzel foglalkozó banknál vagy brókercégnél. A bankot a méretéből és a szigorúbb szabályozása miatt én biztosabbnak tartom.
  2. Transzferálni kell a részvényeket a számlájára. Ha még nem kérte ki őket, az amerikai Olde Monmouth Stock Transfer Co.-nél vannak. Itt egy dokumentum kitöltése szükséges, ahol meg kell adnia a részvényei azonosításához szükséges három kódot. Ezután a bank átveszi az ügyintézést és felveszi a kapcsolatot a transzferálással foglalkozó céggel.
  3. Miután megérkezett a részvénye szabadon dönthet arról, hogy eladja vagy megtartja.

FONTOS! A részvényt akkor is érdemes kihoznia, ha nem akarja azonnal eladni. Ha ezt nem teszi meg és idővel mégis jön egy olyan piaci szituáció, hogy a magas profit vagy a magas veszteség miatt el kell azonnal adnia, nem tudja megtenni, mivel a folyamat akár több hetet is igénybe vehet.

Most, hogy végre hasonló áron tud kiszállni a részvényéből, mint amennyiért évekkel ezelőtt vette mérlegelje, hogy megéri-e benne maradni. Számos más cég van, akik évtizedek óta működnek és folyamatosan nyereségesek. Eredményeik is arra utalnak, hogy megbízhatóak. Coca-Cola, Nike, Apple, Google, BMW. Hosszú a lista a piacképesebb cégekből.

Egy cég partnerének és befektetőjének lenni két különböző dolog. Egymástól függetlenül is élhet a kínált lehetőségekkel.

mm

Horváth Attila

Tíz éve a befektetések varázslatos világában. 5 évig egy alap vezető elemzőjeként, majd tőkepiac, végül az InwestMentors vezető privát bankáraként úgy érzem, most tudok a legtöbb értéket adni. Hiszek abban, hogy a jó befektetés olyan, mint egy igényes, személyre szabott öltöny, a tudás pedig kinyitja a lehetőségek kapuját. Miben tudok segíteni? Igényekre fókuszálni + lehetőségeket felkutatni + jobb döntést hozni = stabil és tervezhető pénzügyi jövőt teremteni. Írok a szerzőnek | Konzultációra jelentkezem

Küldjön üzentet!