Skip to main content

Jeles eseménynek lehettünk szem és fül tanúi a Corvinus Egyetemen, Dr. Mark Mobius tartott előadást Dr. Ercsey Szabolcs meghívásának eleget téve. Az egy órásra tervezett előadás során számos megkerülhetetlen gazdasági összefüggésre, érdekességre hívta fel figyelmünket az előadó,  így nem volt meglepő, hogy közel két órán át hallhattuk a befektetési gurut.

Ki is Dr. Mark Mobius?

1936-ban született, New York-ban. Közgazdaságtanból szerezett doktori címet a Massechussetts-i műszaki egyetemen, majd több brókercégnél és befektetési vállalatnál futott be nagyon gyorsan, kiemelkedő karriert.

1987-ben igazolt le a világ egyik legnagyobb alapkezelőjéhez, a Franklin Templeton Investmenthez, ahol 1989-ben a vezetésével indult el a Templeton Emerging Markets alap.

Napjainkban a portfólió kezelő menedzsmentjét is vezeti és aktívan figyeli a feltörekvő piacok teljesítményét. Több mint 35 befektetési alapért és világszerte 16 irodáért felel.

Emellett rendszeresen tart előadásokat és szerepel a pénzügyi ágazat vezető műsoraiban, többek között olyan csatornákon, mint a Bloomberg, CNBC, MSNBC, CNN. Számos könyv szerzője és aktívan vezeti szakmai blogját is: http://mobius.blog.franklintempleton.com/

Több mint negyven éve a világ egyik vezető globális feltörekvő piaci elemzője, amely során számos díjjal tüntették ki sikeres munkájáért. Többek között az International Money Market beválasztotta őt a 20. század Top 10 vagyonkezelője közé és 2011-ben a Bloomberg Mark Mobiust a világ 50 legbefolyásosabb üzletembere közé emelte.

Forrás: www.mobius.blog.franklintempleton.com

Érthető tehát, miért vártuk annyian a pénteki előadást…

 

Az előadás

Mobius úr az előadása elején elmesélte, hogy a Templeton Emerging Markets alapot 1989-ben „csupán” 100 Millió dollárral indították és a számos kezdeti nehézség gátolta piaci előretörésüket.

Az alap indulásakor összesen 6 piac kapott helyett a portfólióban: Mexico, Hong Kong, Philippiness, Thailand, Malaysia, Fülöp-szigetek.

1989 után az alap országainak száma dinamikusan bővült, mivel a legtöbb feltörekvő országban jelentős gazdasági reformokat hajtottak végre és a piacgazdaság lecserélte a tervgazdaságot.

Az elmúlt 26 évben a fejlődő piacok rendkívül élénk növekedést tudtak felmutatni, csak 2004-2015 között 61%-al teljesítette túl a fejlett piacok volumenét. Elég, ha csak megvizsgáljuk, hogy az elmúlt 20 évben mekkorát fejlődött Dubai, vagy Kína…

A brutális növekedésre katalizátorként hat, hogy 1996 óta folyamatosan emelkednek a tőzsdei kibocsájtások összege, ahol a torony magasan az internethez köthető szektorok mutatták fel a legmagasabb profitot, pl: Alibaba. A feltörekvő országok export mutatóit megnézve az elmúlt 20 évben 30%-os növekedést láthatunk.

Napjainkra az alap több mint 70 feltörekvő országot foglal magába, köztük Magyarországot is.

Mark Mobius alapvetően hosszú távú befektetőként híresült el és az örök optimista szakember fontos részt szentelt előadásában is a feltörekvő piacokban rejlő magas kockázatokra. Karrierje során számos ország átalakulásának hatásait figyelhette meg, akár a részvényárak drasztikus esése folytán is.

A Franklin Templeton híres széleskörű elemzői hátteréről és ezen műhely titkok egyes részletét Mobius úr is megmutatta nekünk. Az alapkezelők többek között úgy határozzák meg befektetési pozícióikat 2 ország között, hogy először az inflációs rátájukat vetik össze, majd az adott ország valutájának a dollárhoz mért viszonyát vizsgálják meg. Ilyen célországnak számít jelenleg  Oroszország, vagy Brazília.

Mi várható a következő 10 évben?

Az Emerging Markets elemzői az ár/érték arányt összevetve kétszeres növekedést prognosztizálnak a feltörekvő piacokon a fejlett országokéval szemben. Ennek egyik motorja Afrika lesz, ahonnan 10 ország papírjait is beillesztették portfóliójukba, bár a likviditási gondok még óvatosságra intik az alapkezelőket.

Kínának évről évre egyre komolyabb szerep jut a világgazdaságban. Ezzel kapcsolatosan Mobius úr megosztotta velünk személyes tapasztalatain keresztül a tényeket:

Az országban egyre többen járnak benzines autóval, amely a túlzott olajkínálatot lassan felemészti. A lakosok nagy része még vidéken él, holott már számos szellem város várja a beköltözőket, ezzel is növelve az urbanizáció visszafordíthatatlan folyamatát. A jövőben várható, hogy a távközlés, IT, tömegközlekedés és az alapvető infrastrukturális fejlődés rengeteg nyersanyagot emészt fel, amely hatások az árfolyamokban is tükröződni fognak, ilyen például a palládium.

Az alábbi ábrán megtekintheti Kína és Amerika GDP növekedésének összehasonlítását:

Külön felhívta a figyelmünket arra, hogy a jövőben azok az IT cégek fognak tartós profitot termelni befektetőiknek, akik a világ összes országában képesek internet alapon kínálni széleskörű szolgáltatásaikat, ilyen például az Uber.

Jelenleg több mint 3 milliárd internet felhasználó van a világon.

Előadásának végén egy hallgató feltette a kérdést: Mikor érdemes beszállni a feltörekvő piacokba?

Mark Mobius Sir John Templeton szavaival válaszolt:

„Akkor vásárolj, amikor van pénzed!”

Természetesen a válaszát gazdasági alapokra helyezve kifejtette, hogy a feltörekvő piacokon a múltban a bika piac, tehát az emelkedés 69 hónapon keresztül zajlott. Ez +356% profitot eredményezett, míg a medve piac, tehát a visszaesés 14 hónapig tartott és -57% veszteséget okozott.

A fejlődés érdekében az IMF nagymértékben segíti a feltörekvő országokat a piacgazdaság felé való elmozdulásban.

Dr. Mark Mobius munkája során fontosnak tartja testközelből megismerni a feltörekvő országokat és az országokban tevékenykedő cégek részvényeit, ezért kora ellenére az év nagy részét utazásokkal tölti.

 

Személyes véleményem:

 

Egy kellően diverzifikált portfólió fontos részét adhatja egy feltörekvő piaci alap, a megfelelő kockázatvállalási hajlandóság mellett! Annak érdekében, hogy hosszútávon, biztos alapokra helyezze megtakarításait, befektetéseit elengedhetetlen a teljes befektetési piac megismerése. Amennyiben fontosnak tartja a személyes pénzügyi szolgáltatást, privát banki környezetben, vegye fel velem a kapcsolatot.

 

mm

Tátrai Csaba

Az elmúlt évek során átfogó tapasztalatot szereztem a legtöbb befektetési piacon, amely tapasztalatok az InwestMentors létrejöttét és működését nagy mértékben meghatározzák. Tapasztalatom szerint a sikeres pénzügyi tanácsadás a következő pilléreken nyugszik: mély, átfogó szakmai tudás, globális pénzügyi szemlélet, kockázati kontroll, bizalmi viszony ügyfeleimmel. Innovatív megoldásaink által szeretnénk hazánk pénzpiacának letisztultabb és átláthatóbb formát adni. Büszke vagyok eddig elért sikereinkre, amelyeket folyamatosan bővülő ügyfélkörünk visszajelzései igazolnak.   Írok a szerzőnek | Konzultációra jelentkezem

Küldjön üzentet!