2020 minden idők negyedik legjobb éve volt. Biztos vagyok benne, hogy a többség egyáltalán nem erre gondol, miután átéltük a bezártságot, elidegenedést és azt, hogy a maszk ugyanolyan fontos ruhadarabbá vált az utcán, mint a cipő vagy a nadrág.

Pedig, ami közelről borzalmas, egy lépéssel távolabbról, már egészen jónak mondható. Viszont az egy főre eső GDP, a mélyszegénység és a gyermekhalandóság tekintetében 2020-nál eddig csupán három jobb év volt a történelemben: 2017, 2018 és 2019.

2020 a befektetőknek is tartogatott jópár meglepetést. Valóságos hullámvasúttal ért fel a járvány első hulláma okozta piaci sokk, amikor egyszerre esett részvény, kötvény, arany ingatlan. A meglepetés pedig csak ezután kezdődött, hiszen a piac nagyrésze villámgyorsan helyreállt. A részvénypiac jelentős része pedig egészen magas eredményekkel zárt.

Türelem rózsát terem

A tavalyi év egyik nagy tanulsága volt, hogy a tőkepiac és a gazdaság nem egyszerre mozdul. Miközben a világgazdaság -4,5% körüli recesszióba süllyedt 2020-ban a globális részvénypiac állapotát lekövető MSCI ACWI részvényindex +16,38%-os eredménnyel zárta a járványtól hangos 2020-as évet.

A gazdaság pillanatnyi állapot a jelenről szól. Mennyire vásárolnak az emberek, hányan dolgoznak, fejlesztenek-e a vállalkozások… A tőzsde viszont a. jövőt árazza. Egy befeketés a természetéből adódóan mindig a jövőről szól.  Pl. Ha Ön egy Coca-Cola részvényt vásárol, azért teszi mert bízik benne, hogy ha 5 év múlva eladja, többet fog kapni érte. A bizalma akkora, hogy nem csak a jövőbeli vevőtől számít a vásárlási árnál magasabb összegre, hanem magától a Coca-Cola vállalattól is vár osztalékot, amit a jövőben megtermelt nyereségéből fog kifizetni. A befektetők pedig úgy ítélték meg, hogy 10-20 éves időtávon 1-2 gyenge év még nem rontja érdemben a hosszútávú eredményességet.

A türelem fontosságát azoknak a befektetőknek érdemes magukban nyomatékosítani, akik 2020 második felében vásároltak. Ők látták, hogy mekkorát pattant vissza a piac a márciusi mélyponthoz képest és a növekedés innentől már várhatóan lassabb ütemű lesz.

Aki korán kel aranyat lel

A piac azoknak kedvezett, akik időben léptek. Amikor a leginkább kilátástalannak tűnt a helyzet, akkor lehetett a legjobb áron vásárolni és a legnagyobb haszonra szert tenni. Ezt érdemes észben tartani a jövőben. Március 23-i mélypontjához képest pedig +70,79%-ot emelkedett az év végéig.

Apropó, 2020 egyik legjobb befektetése az arany volt +19,96% növekedéssel.

Maradt még olyan befektetési terület, ami nem állt helyre?  Bőven. Osztalékfizető vállalatok, ingatlanalapok,  vállalati kötvények mind csökkentek 2020-ban. Hagytak bőven teret 2021-re a növekedésre. Aki kifejezetten alulértékelt területeket keres, bőven tud választani.

Ne rakj minden tojást egy kosárba

Bár a befektetések jelentős része pluszban záródott, egyben hatalmas megosztottságot is láttunk. Amíg a technológiai vállalatok árfolyamai az egekbe emelkedtek, a közismert ipari vállalatok visszaestek. A stabil belső értékkel bíró vállalatoknak is az árfolyama összességében csökkent 2020-ban. A kötvénypiac is hasonlóan megosztottá vált. Míg az inflációkövető és nagyon biztonságos nyugat-európai, illetve amerikai állampapírok emelkedtek, a magas kamatozású vállalati kötvények és fejlődő állampapírok jelentősen leértékelődtek.

Amíg 2019-ben szinte minden emelkedett, addig 2020-ban ritka nagy jelentőségűvé vált a helyes diverzifikálás. Utólag könnyű megállapítani, hogy mibe kellett volna fektetni. A diverzifikálással elismerjük, hogy nem látjuk a jövőt és kezelni kívánjuk a nemkívánatos kockázatokat.

Mire számíthatnak befektetései 2021-ben?

Erősebb növekedés, alacsony kamatok és magas áringadozás. A hullámvasút folytatódhat tovább, hiszen a konkrét gazdaságélénkítő intézkedések még bizonytalanok, nem is beszélve arról, hogy milyen növekedést hozhat magával.

A következő sorokban kitérünk azokra a folyamatokra, amik legnagyobb eséllyel meghatározhatják a befektetések mozgását.

Ó, IÓ, CIÓ, ÁCIÓ, INFLÁCIÓ

Várhatóan a 0% körüli kamatok még hosszú ideig velünk maradnak, amit növekvő globális infláció kísérhet.

Magyarországon abban a „szerencsés” helyzetben vagyunk, hogy az inflációs félelmek már most áthatják az emberek mindennapjait. Hosszú évekig elegendő volt csupán euróban takarékoskodni ahhoz, hogy a forint romlása ellen biztosítva legyünk. 2020-ban a Forint a régió leggyengébben teljesítő devizájává vált és már csak szimplán euró vásárlásával is dupla akkora hozamot lehetett elérni forintban, mint, amit a magyar állampapír plusz kínál.

A jövőben érdemes felkészülni arra, hogy érzékelhető infláció jelenik meg Nyugat-Európában és az USA-ban is. Az inflációs félelmek leginkább a biztonságot kereső befektetőket fenyegetik. Növekvő infláció és tartósan alacsony (0% körüli) kamatok mellett megoldhatatlan lesz a pénz értékállóságát biztosítani sima állampapírokkal és bankbetéttel.

A Blackrock elemzői felülsúlyozásra javasolják az inflációkövető állampapírokat. Megoldás lehet még az aranyközépútnak számító vegyesalapok használata. A nagy alapkezelők egyértelműen a magasabb hozamú részvények irányába helyezik a hangsúlyt, a trendet pedig a kisbefektetőknek is érdemes lehet követni. Megfontolandó tisztán állampapír portfólióból váltani infláció követő állampapírra és vegyesalapokra.

Felgyorsult átalakulás

Az elmúlt években megszokott gyors technikai fejlődés, a járvány alatt még magasabb sebességre kapcsolt. Az e-kereskedelem 2-3 évnyi növekedést tudott le egy év alatt. Berobbant az elektromos-autózás. A Partner Bank legjobban teljesítő vagyonkezelése is az e-mobility lett +49,5%-kal (2020 január 1- november 30ig). Folytatódott a megújuló energia szárnyalása és érthető módon kiemelt figyelmet kapott a biotechnológia is. Utóbbi hatékonyságát mi sem jelzi jobban, hogy a Moderna csupán 2 nap alatt készítette el a védőoltást, amit aztán hónapokig tesztelt.

Várhatóan a technológiai fejlődés 2021-ben is tovább fog dübörögni. A reflektorfénybe kerülő részvénypiac pedig ki van éhezve a Teslához fogható újabb sztárokra.

Egyre nagyobb figyelmet kap az ESG is, ami várhatóan érződik az árfolyamokon is. A Covid-19 utáni világban az újjáépítés már a fenntartható fejlődés égisze alatt fog zajlani.

Amennyiben Ön a 10% feletti magas hozamot keresi vagy szeretne a jövőnket formáló technológiákba fektetni, kérje privát bankárját, hogy ismertesse ezekről a területekről a lehetőségeket.

Szuperhatalmak viadala

Kína a világgazdaság megkerülhetetlen pólusává válik. Egyelőre még távoli, hogy egyértelműen Kína legyen a világ elsőszámú gazdasága, úgy, ahogy az USA volt az elmúlt 70 évben. Valószínűbb, hogy a két szuperhatalom egymás mellett fej-fej mellett haladva fog versenyezni. Befektetőként viszont nincs rászorulva arra, hogy válasszon, melyik birodalom lesz a nyertese a látványos versengésnek. Leegyszerűsítheti a kérdést azzal, hogy mind a két területet beveszi a portfóliójába.

Nem csupán a kínai gazdaság robbant nagyot az elmúlt években, hanem a tőzsde is rendkívüli mértékben fejlődött. Míg korábban egy kalap alatt emlegettük Oroszországot, Brazíliát, Indiát és Kínát, mint fejlődő országok, ma már Kínát egyértelműen érdemes külön kezelni. A járvány példás kezelése és az irigylésre méltó növekedés miatt Kína 5 évvel korábban, 2028-ban érheti be az USA-t.

A szoros verseny miatt számíthatunk kiújuló kereskedelmi konfliktusra, ezúttal akár összehangoltam is az EU-val és a NATO tagállamokkal.

 

Összefoglalás

2021-ben minden okunk megvan rá, ha ogy optimisták legyenek a várakozásaink. Kívánok a biztonságot kereső befeketőknek rugalmasságot, a magas hozamot keresőknek óvatosságot, mindenki másnak pedig a sikers befektetők két lefontosabb tulajdonságát: türelmet és bizalmat a jövőre névezve. 

Kérdése van a befektetésével kapcsolatban? Vegye fel privát bankájrával a kapcsolatot, aki segít eligazodni.

MIRE VALÓK AZ ELŐREJELZÉSEK?

Minden jövőre vonatkozó elemzés a szerzője véleményét tükrözi. A gazdasági előrejelzés olyan, mint az időjárás előrejelzés, minél pontosabb és minél távolabbi jövőbe mutat, annál valószínűtlenebb, hogy az elképzelt formában valóra válik. Nem jelent garanciát, nem minősül befektetési tanácsadásnak és önállóan döntéshozásra is alkalmatlan. Befektetési döntés előtt tájékozódjon több, megbízható forrásból és forduljon segítségért tanácsadójához. Mielőtt kiválasztana egy befektetést, győződjön meg róla, hogy összhangban van-e a kockázatvállalása hajlandóságával.

Gondolatébresztőnek viszont kiválóan használható.

Nem írunk célárakról, mert az árat a piac dönti el és nem az elemzők. Ahogy jósgömbünk, úgy tuti tippünk sincsen.

Amiről itt olvashatott azok olyan lehetőségek, amik ár / érték arányban kedvezőek. Többnyire a befektetések hernyói, amik éppen lehet hogy csúnyák, de idővel magasba szálló gyönyörű pillangó lehet belőlük. Amíg hernyó állapotúak, kerülik az emberek, ezért könnyebb megfogni is. Egy ideig még lehet csiklandozza a kezünket, de megéri tartani, ha akarjuk látni repülni is.

 

AZ ELEMZÉST ÍRTA HORVÁTH ATTILA ÉS TÁTRAI CSABA, AZ INWESTMENTORS VEZETŐ PRIVÁT BANKÁRAI.