Ki gondolta volna, hogy 2020 egy évszázada nem látott méretű járvány kezeléséről fog szólni? és azt, hogy miközben tombol a járvány a vezető részvényindexek történelmi rekordszintre jutnak? A Tesla egyedül drágább lesz, mint az összes nagy autógyártó értéke összesen?
A váratlanként érkező események sora azonban nagyon is beleillik a (befektetési) világ változásába. A természetes állapot a szélsőségek közötti ingadozás.
De, ami rövidtávon zaj, az hosszútávon már biztos növekedés. Befektetőként a legfontosabb, hogy a megfelelő pontra helyezze a figyelmét, ami valós képet ad a várható változásokról.
A világ szeme most a Covid-19 járványon és annak a gazdasági hatásain van. Már látható, hogy az év első felében korábban nem látott erősségű gazdasági visszaesés történt a világgazdaságban. Az EU-ban -11,9%, míg Magyarországon az EU-s átlagnál nagyobb -13,6%-os gyengülést láthatunk.
A kilábalás tempóját nagyban meghatározzák a gazdaságmentő intézkedések. Ezen a téren a fejlett világ kifejezetten jól áll. A részvényárak szárnyalásából pedig arra következtetünk, hogy a befektetők optimisták a jövőre nézve.
Az optimizmus viszont a távolabbi jövőről szól, ami nem zárja ki, hogy rövidtávon jelentős ingadozás történhet még a piacokon.
Fontos számolnia a megszokottnál jelentősebb mozgásokra, amik egy gazdasági válság alatt teljesen normálisak.
Az Ön befektetésének eredményeit leginkább az határozza meg, hogy miként reagál az ingadozó árakra.
Mellőzze a ki-be ugrálást, mert hatalmas veszteségm érheti, ha folyamatosan váltogatja a befektetéseit.
2010 ápr 30- 2020 ápr 30 közötti időszakot vizsgálva az MSCI AWC index – a teljes nemzetközi részvénypiacot összefogó index – évesített eredmény 7,28% volt.
Azonban, ha kivesszük a legjobb 10 kereskedési napot, az eredmény már csak évi 2,73%-ra zsugorodik. A legjobb 20 nap kihagyásával pedig már a végső eredmény negatívba is fordul. Ha levonjuk a tranzakciós költségeket, amik vételnél és eladásnál is egyaránt jelentkeznek, az eredmény még drasztikusabban romlik.
A befektetési világ természetéhez tartozik, hogy nem lehetne tudni mikor jön épp egy kiugróan nagy nyereséget felmutató nap, azt viszont tudjuk, hogy a legnagyobb eredmények jellemzően a veszteséges időszakokat követően szoktak előfordulni.
Javasoljuk, hogy csak indokolt esetben módosítson a portfólióján.
Veszteség realizálásától főleg érdemes tartózkodni, ha az adott befektetés hátterében nem áll nyomós ok az eladásra. Önmagában az áresés csak egy mutató, ami a piac aktuális hangulatát jelzi, de sokszor nagyon eltávolodik a valóságtól.
A bizonytalan árazások mentén érdemes résen lenni, hogy a portfóliójában vannak-e túlárazott értékpapírok. Az eufórikus hangulat egyben lehetőség is leszüretelni a magas hozamokat és átváltani olyan befektetésekre, amiknek kedvezőbb az ára.
Vegyük például a Teslát, ami a tomboló járvány és globálisan csökkenő új autó eladások mellett többször is rekord értékre jutott.
A Tesla piaci értéke 412,5 milliárd dollár 2020.08.28-án, a vállalat árát a bevételével összevető mutató P/E pedig 1111-en áll. Ehhez képest az SP500 átlagos P/E mutatója csak 15,81. Az eladott autók száma 2019-ben 367 ezer darab, ami csak akkor látszódik, hogy mennyire kevés, ha megnézzük a nagy autógyárak milyen mennyiségeket produkálnak.
Peugeot piaci értéke 13,4 milliárd euró, P/E 7,19, eladott autók száma 3,5 millió darab, VW piaci érték 73,34 milliárd euró, P/E 14.49, tavaly eladott autók száma 10,97 millió darab, Reanult 7,1 milliárd euró, eladott autók száma 3.8 millió darab. Fiat-Chlysler 14,84 milliárd euró, 4,4 millió darab eladott autó, P/E 4,87. General Motors 42,13 milliárd dollár, P/E 27,83, 7,7 millió eladott autó. Ford 27,11 milliárd dollár, P/E nincs, éppen most veszteséges, 5,4 millió autó. Toyota 188 milliárd dollár, P/E 8,25, 10,74 millió autó. Hyundai 32.48 milliárd dollár, P/E 8.92, eladott darabszám 4,4 millió autó.
Tehát a Tesla egyedül drágább, mint az összes nagy autógyár összesen.
Mindebből 2 dolog következik:
- Az irreális értékeltség nem tarthat örökké. Amikor a befektetők az előző napi emelkedésből következtetnek a következő évtized eredményére, óhatatlanul hibáznak.
- Amikor a 0%-os kamatok és a látványosan megrogyott nagyvállalatok között próbálnak a befektetők utat találni az értékelhető profitra, könnyen fordulnak a könnyen emészthető csodák irányába.
A trendekkel érdemes tisztában lenni és, aki rövidtávon (1-3 év) szeretne kiugró eredményekre szert tenni, nem is tehet mást, mint megpróbálja eltalálni, hogy a tömeg figyelme merre fordul.
Az eufóriától izzó hangulat közepette mi inkább egy józanabb megközelítést javaslunk.
Az elektromos autózás elterjedése már csak idő kérdése. Amíg a tömeg csak egy céget, a Teslát veszi észre belőle, számos más cég is kiválóan vagy akár még jobban is teljesít, mint a legnépszerűbb riválisuk. Érdemes egyet hátra lépni és észrevenni az erdőt a fa mögött.
Hosszútávon stabilabban tudja élvezni az e-mobilitás elterjedését egy komplett portfólióval, amiben az akkumulátor-, autó-, és szoftvergyártás is jelen van Európától Ázsiáig globálisan.
Felkapott trendnek számít még az egészségügy és az arany is.
Az előbbit nem is kell nagyon megindokolni, hiszen egészségügyi veszélyhelyzetben felértékelődik az egészség és az ide kapcsolódó vállalatok is. Érdemes viszont megemlíteni, hogy a Covid-19 megjelenése előtt az egészségügyi piac éveken keresztül rendkívül alulértékelt volt, így a kedvező ár és a növekvő figyelem szerencsés találkozását láthatjuk.
Az arany 8 év után emelkedett új történelmi csúcsra. Az árát elsősorban az inflációs félelmek hajtják. Ügyfeleinktől a leggyakrabban felmerülő kérdés az, hogy számíthatnak-e az arany árának a további emelkedésére. Úgy látjuk, hogy amíg a gazdaság nem áll vissza ismét stabilan növekvő pályára és a nemzeti bankok pénznyomással orvosolják a problémákat, akár további jelentős aranyár növekedés is megtörténhet.
Példaként a 2008-as válság előtti és a 2012-es csúcs között az arany ára több, mint +120%-kal emelkedett. Ez alapján akár 4.000 dollárra is emelkedhet az ára.
Miből lehet kiemelkedő rendszer bevételt elérni?
A gazdaságot ért sokk kezelésének első lépése volt, hogy a jegybankok 0% közelébe szorították a kamatokat. Ezzel a lépéssel nehéz helyzetbe hozták a kamatokat kereső befektetőket. Megoldásként vállalati kötvényeket és osztalékfizető cégeket érdemes keresni.
Bár a járvány jelentősen megtépázta a fejlődő világ gazdaságát, az elérhető kamatok még mindig kiugróan magasak a fejlett világhoz képest. Mindez azt eredményezi, hogy rövidtávon áresés és kamat, közép-hosszútávon pedig jelentős áremelkedésre és kamatokra számíthat.
Hogyan óvhatja megtakarításait a változó időkben?
Diverzifikálni, diverzifikálni, diverzifikálni. A befektetési tanácsadók ősi mantráját most még többször hallhatja. Az oka nagyon egyszerű, rövidtávon változékony a piaci hangulat és az egyenletes eredmények eléréshez fontos, hogy megossza portfólióját különböző befektetések között (amennyiben, nem rendelkezik jósgömbbel vagy időgéppel).
Amennyiben a portfóliója átrendezése mellett dönt, a legfontosabb, hogy diverzifikációval is növelje a biztonságot.
Kérdése van a befektetésével kapcsolatban? Vegye fel privát bankájrával a kapcsolatot, aki segít eligazodni.
Mire valók az előrejelzések?
Minden jövőre vonatkozó elemzés a szerzője véleményét tükrözi. A gazdasági előrejelzés olyan, mint az időjárás előrejelzés, minél pontosabb és minél távolabbi jövőbe mutat, annál valószínűtlenebb, hogy az elképzelt formában valóra válik. Nem jelent garanciát, nem minősül befektetési tanácsadásnak és önállóan döntéshozásra is alkalmatlan. Befektetési döntés előtt tájékozódjon több, megbízható forrásból és forduljon segítségért tanácsadójához. Mielőtt kiválasztana egy befektetést, győződjön meg róla, hogy összhangban van-e a kockázatvállalása hajlandóságával.
Gondolatébresztőnek viszont kiválóan használható.
Nem írunk célárakról, mert az árat a piac dönti el és nem az elemzők. Ahogy jósgömbünk, úgy tuti tippünk sincsen.
Amiről itt olvashatott azok olyan lehetőségek, amik ár / érték arányban kedvezőek. Többnyire a befektetések hernyói, amik éppen lehet hogy csúnyák, de idővel magasba szálló gyönyörű pillangó lehet belőlük. Amíg hernyó állapotúak, kerülik az emberek, ezért könnyebb megfogni is. Egy ideig még lehet csiklandozza a kezünket, de megéri tartani, ha akarjuk látni repülni is.
Az elemzést írta Horváth Attila és Tátrai Csaba, az InwestMentors vezető privát bankárai.
Forrás: Blackrock Global Outlook 2020 midyear
Templeton – új világ változatlan elkötelezettség
https://hu.tradingeconomics.com/hungary/gdp-growth-annual
https://ec.europa.eu/eurostat/documents/2995521/11156775/2-31072020-BP-EN.pdf/cbe7522c-ebfa-ef08-be60-b1c9d1bd385b#:~:text=The%20next%20estimates%20for%20the,released%20on%2014%20August%202020.&text=Compared%20with%20the%20same%20quarter,respectively%20in%20the%20previous%20quarter.