Profit Panoráma 2019 / 1

Exkluzív elemzés – Készült kizárólag az InwestMentors ügyfeleinek

Mozgalmas éven vagyunk túl, ami után a legtöbbet felvetődő kérdés: mire számíthatunk 2019-ben?

Az év első Profit Panorámájában foglalkozunk a 2019-es várható piaci változásokkal. Más részről olyan törvényszerűségeket árulunk el, amik segítenek megérteni a 2018-as év mozgásait.

Kezdjük az utóbbival.

2018 elején is publikáltuk az összefoglaló éves elemzésünket, amiben a nagy alapkezelők és befektetési bankok várakozásait foglaltuk össze.

Ahogy 2018 elején és évközben is többször felhívtuk ügyfeleink figyelmét, jelentős ingadozásra (volatilitásra) lehetett számítani. Ebből a szempontból a megelőző évek számítottak abnormálisnak. Aki 2009-et követően kezdte el befektetéseit, megszokhatta könnyen, hogy az árak csak egy irányba, felfele tudnak menni.

Hosszútávon viszont jó és kevésbé jó évekre is kell számítani. Az eredmények sok év átlagából adódnak össze.

A legrémisztőbb állat, egy olasz tudós és a májusi havazás.

Ausztrália felfedezéséig az óvilágban meg voltak győződve arról, hogy minden hattyú fehér. A mély hit oka egyszerűen a tapasztalatokban gyökerezett. Senki sem feltételezte, hogy egy több ezer éve ismert fehér tollú állatból létezhet fekete is. A történet a megfigyelésből adódó korlátolt gondolkodásról szól, amit csupán egyetlen fekete tollazatú hattyú képes volt érvényteleníteni.

A gazdasági életben Fekete Hattyúnak nevezzük a múlt tapasztalataiból bizonyossággal nem következtethető, és extrém nagy hatású eseményeket.

2018 elején még a leginkább félelemre adó ok az észak-koreai atomprogram, emelkedő kamatok és növekvő infláció volt.

Az elemzői várakozások ettől még erősen pozitív eredményt vetítettek előre.

2018 márciusától egy teljesen váratlan beavatkozás kavarta fel a több évtizede megszokott kereskedelmi viszonyokat. Az USA, élén Donald Trump kezdeményezésére, büntető vámokat vetettek ki számos árura. A feszültség egész évben fokozódott, a várható gazdasági lassulás pedig lassan be is épült a tőzsdék áraiba.

Történt ez minden előjel nélkül.

Bár a kereskedelmi konfliktusra nem számíthattunk, mégsem nevezhető teljesen váratlannak a hirtelen jött változás. Ennek oka az egyik legelemibb piaci törvényből ered.

Az életben egyetlen biztos dolog van: a változás.

A gazdaság és ezen keresztül a befektetéseknek az ára pedig csak reagál a változásra.

Nem sejthetjük, hogy milyen konkrét, váratlan esemény fogja átrajzolni a gazdaságot, de felkészülhetünk a Fekete Hattyú érkezésre. Ha elfogadjuk a változás tényét, mindig a váratlanra készülünk.

Megbízható megoldást kizárólag a tőke, különböző befektetések közötti szétosztása, azaz a diverzifikáció jelenti.

Hiszen ha az érdekeltségébe tartozik Európától Amerikáig, részvénytől kötvényig számtalan különböző befektetés, egyetlen piaci ingadozás sem tud ijesztően nagy hatást gyakorolni portfóliójára.

A diverzifikálást és a globális megközelítést egyszerűen nem lehet elégszer hangsúlyozni. Olyan ez, mint a kiegyensúlyozott táplálkozás. Lehet csokin is élni, csak nem sokáig.

Büszkék vagyunk, hogy az InwestMentors ügyfeleit nem is kell győzködni az alapvetésekről, de még egy diverzifikált befektetés sem arany tojást tojó tyúk. Vagyis az, de, mint tudjuk a tyúkok se mindig ugyanannyit tojnak. Télen például alig.

Itt meg is kell állnunk egy másik fontos piaci törvénynél. 2017 közepétől egészen 2018 végéig a kötvénypiac egy helyben toporgott, kicsit fel, kicsit le. A végeredmény nulla.

2018 június – 2019 január 31-ig. Ez alatt az idő alatt bár volt mozgás, a végeredmény mégis változatlan.

Sokan felfigyeltek a kötvénypiac (és bármilyen más tőkepiac) 2018-as gyenge eredményeire, amit segítünk most keretbe rakni.

Ehhez vissza kell ugranunk egészen 1906-ig Svájcba, ahol Vilfredo Pareto közgazdász, a gazdasági életet máig meghatározó felfedezést tett.  Rájött, hogy a társadalmi vagyoneloszlás 80/20 arányban osztódik el. A vagyon 80%-a csupán az emberek 20%-nak a kezében összpontosul.

Később fokozatosan rájöttek, hogy a 80/20-as elv az élet számos más területén működik és az üzleti világ meghatározó mutatójává vált.

Hasonló megoszlást figyelhetünk meg a befektetések árának változásában is.

A piaci mozgások koncentráltan történnek, ahol az idő többségében szinte semmi nem történik, majd egy rövid, de annál mozgalmasabb időszakban, hirtelen rengeteget változik a befektetésünk értéke.

Íme egy grafikon a nagy képről is. 10 éves időtávban már egyértelműen látszik a növekedés. A képen egy lépéssel hátrébbről nézhetjük meg, mennyire is természetes része a stagnálás a befektetéseknek.

2009 január-2019 január

Most nézzük meg a két képet együtt. Ami 1,5 éves időtávban oldalazás, 10 éves távlatban emelkedés +110% eredménnyel.

A ravaszabb olvasóban felmerül rögtön a kérdés, hogy miért nem várunk közvetlenül az emelkedés előtti pillanatig, hogy csak a növekedést tudjuk kivenni? Sajnos, akinek nincs jósgömbje, nem láthatja előre, hogy melyik lesz a tökéletes pillanat. Ettől fogva a befektetés hosszú várakozásról szól.

Most, hogy tudja, hogy teljesen normális az elhúzódó állóvíz a befektetési világban, fontos tisztázni az utolsó, leggyakrabban felvetődő aggodalmat is.

Amikor elkezdenek esni az árfolyamok – ilyen 2018-ban volt bőven – a tapasztalatlanabb befektetők attól tartanak, hogy „soha többé nem jön vissza”. Az ideiglenes ingadozást könnyű tartós veszteségként megélni, ha csak az aktuális eredményt látjuk magunk.

Példaként, amikor egy amerikai részvényeket összefogó befektetési alapba helyezi a pénzét, a komplett amerikai gazdaságra növekedésére szavaz. Ha azt feltételezné, hogy egy visszaesés után egyszerűen csak padlót fognak az árfolyamok és véglegesen súlyos veszteségeket kell elkönyvelnie, azzal azt mondaná, hogy a teljes amerikai gazdaság Atlantisz módjára süllyed el

Ennél sokkal rózsásabb a helyzetünk, amit a történelmi tapasztalatok is alátámasztanak. A gazdaság folyamatosan növekvőben van, amit egy-egy recesszió csak időszakosan tud megszakítani. Mondhatni csak erőt gyűjt a következő emelkedés előtt. Pont úgy, ahogyan az időjárás is változik, az évszakok pedig követik egymást.

Van úgy, hogy májusban is havazik, de a végén mindig eljön a nyár.

Érdemes észben tartani, hogy a befektetés maraton, nem sprint. Aki képes hosszútávon gondolkodni, bőségesen kifizetődő a türelme.

Megerősítésként lent látható az egyes befektetési kategóriák elmúlt 15 éves eredményét.

Novel Investor Asset Class Returns TableSource: NovelInvestor.com

 

Mire számíthatnak a befektetéseink 2019-ben?

A válaszhoz elolvastuk hat nagy elemzőház (Templeton, Blackrock, HSBC, JP Morgan, Fidelity, Schroders) szakmai befektetőknek és tanácsadóknak szánt éves elemzését. Alábbiakban kivonatolva foglaljuk össze több, mint 100 oldal angol nyelvű előrejelzés legérdekesebb elemeit.

Makro körkép

A könnyű hozam úgy néz ki eltűnt, de a mellőzött területeken akad még lehetőség a profitra.

A fejlett világban telítetté vált a munkaerőpiac, a kamatok továbbra is a hitelfelvételhez kedvezően alacsony szinten vannak. Az elemzők szerint ilyen környezetben az általános növekedésre már kisebb tér van.

A magas foglalkoztatottságból adódik az ár-bér spirál, ami inflációt is létrehoz.

Az IMF várakozásai szerint az USA növekedést 2019-re 2,5%-ra várják, míg 2018-ban 2,9% volt. Európában mind az előző, mind az előttünk álló évben 2% növekedéssel számolnak. A globális gazdasági növekedést is a tavalyihoz hasonlóan 3,7%-os szintre becsülik.

Részvény

A 2009-et követő években viszonylag könnyű volt magas hozamot elérni, anélkül, hogy megnéztük volna mit is vásárolunk. Ennek úgy látszik vége. Azoknak kedvezhet a jövő, akik a minőségi vállalatokra koncentrálnak.

A befektetők sokkal inkább keresik az alulértékelt területeket és a hatékony vállalatokat.

Ide tartoznak azok a technológiai cégek is, amik még jelentős értéket tudnak hozzáadni a világgazdasághoz. Véleményünk szerint, a következő években az elektromos-autózás hozhatja az egyik legnagyobb változást a mindennapi életünkben. Az utakon járó több, mint 1 milliárd(!) autó lecserélése már megindult, a technológia további fejlődése pedig gyorsítani tud ezen a folyamaton.

Fontos látni, hogy a világgazdaságra nem lehet általánosított kijelentéseket tenni, miszerint „növekedés lesz” vagy „recesszió jön”.

Számtalan kiváló lehetőség adódik azoknak, akik a zavaros körülményekben is nyugodtak tudnak maradni és a visszaeső árakat kedvező vételi lehetőségekként használják ki.

Lehetőségek a fejlődő piacokon kezdenek kialakulni a sokáig nem kedvelt helyeken. Amíg a vezető gazdasági hírek a kereskedelmi háborúról és a kínai gazdaságra gyakorolt hatásáról szólnak, növekedési potenciál alakul ki a helyi piacon.

A kínai belső piaci fogyasztásán alapuló cégekben vár nagyobb növekedést a Templeton elemzője a nemzetközi kereskedelemben érintettek helyett.

Az előző évekhez képest változás a kitekintő elemzésekben, hogy nem fogalmaznak meg konkrét várakozásokat hozam terén 2019-re. Ennél távolabbra, 10 éves időszakra tekintenek előre.

Ezen a téren viszont már ritka egységes állásponton vannak a profi befektetők. A fejlett világban lassuló, a fejlődőben pedig gyorsuló növekedésre számítanak.

Elemzői előrejelzések a következő 2018-2027 közötti részvényárak alakulására.

Kötvény

Kötvény oldalon a legmagasabb hozamokat továbbra is a fejlődő országok állampapírjai és vállalati kötvényei tudják felmutatni. A profit lehetőségét megtámogatja, hogy a fejlődő országok devizái 10 éves mélyponton vannak alulértékeltség terén. Az amerikai dollár gyengülése és a fejlődő devizák erősödése kibillentheti az évek óta stagnáló fejlődő kötvény árfolyamokat.

Globális állampapírkamatok. Kék: 2 éves, zöld: 10 éves.

Az elmúlt években egyre több olyan vállalat vett fel kötvényeken keresztül hitelt, akik a befektetésre ajánlott kategória küszöbén helyezkednek el (Magyarország is ide tartozik).  A Blackrock elemzői kiemelik a fontosságát a körültekintő kötvényvásárlásnak.

minősített kötvények aránya 

Mikor jön a következő válság?

Bár a kérdésre még a legprofibb befektetési szakértők sem tudnak pontos választ adni, mégis mindenki megkíséreli elhelyezni időben.

Egységesen kiolvasható az alapkezelők elemzéseiből, hogy még nem 2019-re számítanak rá. A gazdaság jelenlegi állapotában, ha nem is óriási, de van még tér a növekedésre.

Recesszió valószínűsége a Blackrock elemzése szerint

Hosszabb távon is a növekvő populizmust, öregedő társadalmat és a vagyoni egyenlőtlenségek kiéleződését emelik ki kockázatként.

Az elemzők szerint a leginkább alulértékelt rizikó az úgynevezett Quatitative Easing, azaz a mennyiségi lazítás visszafordítása. Ez röviden annyit jelent, hogy a válság kezelésében az egyik legfontosabb eszköz a pénznyomás volt. Ezt a nagyon sok pénzt, pedig vissza kell vonni előbb-utóbb a gazdaságból, ami ha túl gyorsan történik, átalakíthatja a piacot.

Mekkora hozamra számíthatunk?

Az előző évekhez képest változás a kitekintő elemzésekben, hogy nem fogalmaznak meg konkrét várakozásokat hozam terén 2019-re. Ennél távolabbra, 10 éves időszakra tekintenek előre.

Ezen a téren viszont már ritka egységes állásponton vannak a profi befektetők. A fejlett világban lassuló, a fejlődőben pedig gyorsuló növekedésre számítanak.

Elemzői előrejelzések a következő 2018-2027 közötti részvényárak alakulására.

Ehhez képest mire számítanak a befektetők? 30.000-en válaszoltak globálisan a Schroders kérdésére, ami merőben eltér a szakértők elképzeléseitől.

Érdekes, hogy Európában sokkal kevesebb hozamban bíznak, míg globálisan a befektetők felének 10% / év feletti az elvárása.

Befektetői elvárások a következő 5 évre Európában és Globálisan

Mi újság az InwestMentorsnál?

2018-ban ismét megduplázódott ügyfeleink száma. Ezúton is köszönjük a megtisztelő bizalmat Önnek is. Ez az elismerés napról napra egyre inkább motivál minket a szolgáltatásink színvonalának növelésére.

2019-ben az eddigieknél is több hasznos tanítással fogunk kedvezni ügyfeleinknek. Célunk, hogy a magabiztos döntéshez minden információt megadjunk Önnek.

Egyelőre csak annyit árulhatok el, hogy olyan több százezer forint értékű ismeretet fogunk átadni, amik ilyen formában magyar nyelven még nem voltak elérhetők.

Hamarosan megújul az InwestBlog is, és jön a videós sorozatunk 2. évada.

 

Felmerülő kérdés esetén, forduljon privát bankárához bizalommal.

Horváth Attila & Tátrai Csaba

InwestMentors

 

 

forrás: https://www.franklintempleton.com/content-common/market-commentary/en_US/IBS_YECOM_1218.pdf

https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=1729367

https://www.blackrock.com/investing/literature/whitepaper/bii-2019-investment-outlook.pdf

https://www.assetmanagement.hsbc.com.hk/-/media/files/attachments/common/2019-investment-outlook.pdf

https://www.fidelity.com.au/insights/investment-articles/2019-outlook-the-return-to-normal/

https://www.schroders.com/en/sysglobalassets/digital/insights/2018/pdf/inescapable-truths-consumer-version-pdf.pdf