Lecsengett a járvány első hulláma. A gazdaság kezd visszaállni a régi kerékvágásba.

Azt gondolták sokan, hogy brutálisan összeomlik a gazdaság, viszont a tőkepiacok sokkal jobban teljesítettek a vártnál. Miért?

Az utóbbi hónapok eseményei folyamatosan olyan meglepő fordulatokat hoztak, amikre senki nem számíthott.

Nem lehetett olvasni, hogy az XY elemző megjósolta a válságot.

Elmaradtak a befektetési guruk sikersztorijai. Sőt, a legnagyobb és legeredményesebb alapkezelők is  jelentős veszteségeket szenvedtek el.

A járvány miatt őrlángra kapcsolt gazdaságban olaj volt a tűzre a kirobbant olajháború. A WTI olaj negatív rekordot döntött -37,63 dollár hordónkénti árával. Ez az abszurd helyzet azt jelenti, hogy az eladó (sic!) fizet a vevőnek.

Mindeközben a járvány terjedését megelőző óvintézkedések hatására lezárták a fél világot. A gazdasági satufék tömeges elbocsátásokkal is járt. Az USA-ban egy hét alatt 3,28 millió új munkanélkülit regisztráltak, ami történelmi rekord.

Elmaradt a várt összeomlás

 

Ebben a katasztrófálisnak tűnő helyzetben sokan arra számítottak, hogy folytatódik a tőkepiacok márciusi mélyrepülése, de a történet innen vált csak igazán érdekessé.

Amíg a gazdaság próbál felocsúdni a jobb és bal horogból, amit a járványtól és az olajháborútól kapott, a tőkepiac köszöni szépen a helyzethez képest jól van.

Kifejezetten jól állnak a technológiai vállalatok, az egészségügy és Kína.

A technológiai cégeket tömörítő Nasdaq a járvány ellenére +4,37%-ot emelkedett 2020 elejétől május 29ig. Az 1 éves teljesítménye pedig így is +29,4%

Jól teljesített még az arany is. Miután a világ legnagyobb öntödéi Svájcban találhatók, szerencsétlen módon pont az olasz határhoz közel, hetekig zárva kellett tartaniuk. A kínálati oldal kimaradása a válságok alatt egyébként is kiválóan teljesítő arany árát 7 éves csúcsra lökte, megközelítve a történelmi rekordot.

Minek köszönhető ez a kicsattanó jókedv és ritkán látott optimizmus és miért bizakodhatunk a jövőre nézve?

 

1, A kapitalizmus csillagos ötösre vizsgázott (megint)

Dunát lehetne rekeszteni a „mi változik a járvány után” típusú hírekkel, amik mind arra koncentrálnak, hogy egy új világ veszi kezdetét. Véleményünk szerint ez egy alapvetően téves megközelítés.

A helyes kérdés úgy szól, hogy: mi marad ugyanolyan a karantént követően?

Amióta az ipari forradalom életre hívta a tömeges gyártást és ezzel együtt a tömeges fogyasztást is, megjelent a fogyasztói társadalom. Ma már az egész világon adott a lehetősége az embereknek, hogy személyes ízlésüknek megfelelő ruhatárt alakítsanak ki, rendszeresen utazzanak, kedvük és anyagi lehetőségeik szerint szórakozzanak, változatosan étkezzenek. Mozi vagy vitorlázás? Mexikói vagy olaszos legyen a vacsora? kötött piros vagy kék bársony felsőt vegyek fel ma?

A termékek és szolgáltatások végeláthatlan választékából mindenki lehetőségei és igényei szerint válogathat. A fogyasztásunkon keresztül fejezzük ki önmagunkat és töltjük fel az életünket emlékekkel és tapasztalatokkal.

Minden válságnak a legnagyobb veszélye az, hogy a fogyasztói társadalom és az alapjául szolgáló piacgazdaság veszélybe kerül.

A jó hír az, hogy az emberiség nem vonult aszkétizmusba.

Sőt, az emberek alig várják, hogy visszatérhessenek a megszokott életükbe. Újból járhassanak étterembe, utazhassanak külföldre vagy egyszerűen csak elmehessenek fodrászhoz.

A járvány hatására várt változás csak a fogyasztás módját változtatta meg. Azt is csak kis részben. Többen rendelnek otthonról, interneten keresztül. Népszerűbbé és sikeressé vált a távmunka.

A Covid-19 okozta válságban az emberek mindent megtettek azért, hogy dolgozhassanak és működtessék a kapitalizmus motorját, és fogyasztásukkal jelezzék csak a sebességet váltottak, a motor viszont továbbra is jár, és amikor újból egyenes jön tövig taposnak a gázba.

 

2, A várakozásokhoz képest gyorsabban állt vissza a gazdaság.

A befektetési világ leginkább relatív teljesítményt áraz. Ha egy cég negyedéves jelentésénél arra számítanak, hogy 100%-al fog nőni, viszont csak 99% lett a fejlődés, az egy rossz hír.

Amikor hosszú hónapokon át elhúzódó karanténra, összeomló fogyasztásra, tartós bizonytalanságra számítanak, majd az élet 2-3 hónap után elkezd visszatérni a régi kerékvágásba, az egy kiváló hír.

 

3, Pénzbőség 2.0

Soha nem látott gyorsasággal és bőkezűen regagáltak a világ vezetői a gazdaság váratlan lassulására. 6 billió USD 2020 április 24ig.  Ennyit jelentettek be 2020-ban a gazdaság helyreállítására. A pénzosztásnak azonban nincs vége, a Fitch szerint év végig elérheti a 10 billió usa dollárt is a gazdaságélénkítésre fordított összeg. Ez nagyságrendileg annyi, amit 2009-2018 között azonos célra költöttek a földön.

Csak, hogy érzékeljük mekkora ez az összeg:

3 100 000 000 000 000 HUF

via GIPHY

Ez a rengeteg pénz kedvezményes vagy kamatmentes hitel formájában segíti a vállalkozásokat, ami új munkahelyeket hoz létre, fejlesztéseket indít be, és növeli a vállalatok értékét.

Kötvényvásárlással pénzt juttat a befektetőkhöz, amit elkölthetnek.

Célzott támogatásokkal megsegíthetik a bajban lévő iparágakat (pl. repülés, turizmus, olaj)

Közvetlen támogatással segítik a munkavállalókat, hogy pótolhassák a kimaradt bevételeiket.

A 2008-as válságot követő hasonló méretű pénzosztás 2009 márciusa és 2020 januárja között +450% emelkedést hozott az amerikai piacot leképező SP500 indexben.

 

4, Optimista hosszútávú kilátások

A befektetők legjobb forgatókönyve az, hogy a gazdaságélénkítő intézkedések megismétlik a 2009 óta tartó növekedést. De ha csak a felét (+225%) éri el a következő évtizedben, akkor is boldog lenne mindenki.

Egy vállalat értékét az elemzők a jövőbeli eredményei alapján igyekszenek meghatározni. Ezt az értékbecslést hosszútávra teszik, jellemzően 10-30 évre. Ha egy vállalat kilátásai tartósan romlanak, drasztikusan csökken a cég értéke. Pl. a digitális fényképezőgépek megjelenésével a világ egyik legnagyobbnak számító vállalata a Kodak, pár év alatt összeomlott.

Ha viszont csak annyiról van szó, hogy kimarad 3 negyedévnyi profit a 20 éves növekedésből, az csupán -3,75%-al rontja a várakozásokat.

Jelen helyzetben nagyon úgy fest, hogy az utóbbi forgatókönyvet árazzák a befektetők. Kicsit lassítottunk, de minden a legnagyobb rendben.

5, Nincs B-terv

A gazdaság újraindításának leghatékonyabb eszköze az alacsony kamat és az ebből adódó olcsó hitel.

Ami a hitelfelvevőnek jó, az a kötvénybefektetőnek rossz. Olcsón hitelhez jutni örömteli, kamat nélkül kölcsönadni, viszont siralmas.

Legnagyobb kihívás, amivel szembe kell nézni (újfent) a befektetőknek, hogy eltűnt a kockázatmentes hozam.

A jegybanki kamatok ismét 0% körüli szinte estek.

Eurozónában -0,5% – 0%


source: tradingeconomics.com

USA 0,25%


source: tradingeconomics.com

Magyarország 0,9%


source: tradingeconomics.com

 

Még a sokat sztárolt szuperállampapír hozama is leértékelődött az összeomló forint miatt.

 

Nullás kamatok mellett az infláció továbbra is fenyegeti a megtakarításokat. Az elmúlt 10 évben a fejlett világban alig kellett számolni a pénz elértéktelenedésének a kockázatával. De mi van akkor, ha a következő évek pénzszórása tényleg felpörgeti a pénzromlást?

A nullás banki kamatok és a Damoklész kardjaként lebegő infláció ismét lépésre kényszeríti a befektetőket.

 

Mibe érdemes fektetni?

Ebben a szorult helyzetben a rendszeres kifizetésre megoldásként szolgálhatnak az osztalékfizető cégek, amivel akár 6% kifizetést is el tud érni, Euróban. Ez magasabb, mint az ingatlan kiadással elérhető bevétel.

Szintén megoldás egy jól diverzifikált, minőségi befektetéseket tartalmazó portfólió. Hiszen, ha a gazdaság különböző területein bírunk érdekeltséggel, hosszútávon stabil növekedésre és biztonságra számíthatunk.

A technológia cégek növekedésére továbbra is sokan számítanak, különösen az elektromos autózás előretörésére.

Az EU-ban frissen bejelentett 870 milliárd eurós gazdaságélénkítő csomag egyik fő eleme is a tervek szerint a zöld beruházásokra fókuszál.

Érdemes várni?

Az egyik leggyakrabban felmerülő kérdés, hogy lesz-e újabb mélypont a piacon. Sokan kihagyták a márciusi esést, mert attól tartottak még többet fognak esni az árak. Nem lett igazuk.

Ahogy fentebb is olvashatta a befektetők igencsak pozitívan tekintenek a jövőre, ami emeli az árakat. 

Aki még most vásárol 2-3 éves időtávban nagyon valószínű, hogy jól fog járni.

Aki viszont tovább vár, könnyen lemaradhat egy nagyobb ívű emelkedésről.

MIRE VALÓK AZ ELŐREJELZÉSEK?

Minden jövőre vonatkozó elemzés a szerzője véleményét tükrözi. A gazdasági előrejelzés olyan, mint az időjárás előrejelzés, minél pontosabb és minél távolabbi jövőbe mutat, annál valószínűtlenebb, hogy az elképzelt formában valóra válik. Nem jelent garanciát, nem minősül befektetési tanácsadásnak és önállóan döntéshozásra is alkalmatlan. Befektetési döntés előtt tájékozódjon több, megbízható forrásból és forduljon segítségért tanácsadójához. Mielőtt kiválasztana egy befektetést, győződjön meg róla, hogy összhangban van-e a kockázatvállalása hajlandósgával.

Gondolatébresztőnek viszont kiválóan használható.

Nem írunk célárakról, mert az árat a piac dönti el és nem az elemzők. Ahogy jósgömbünk, úgy tuti tippünk sincsen.

Amiről itt olvashatott azok olyan lehetőségek, amik ár / érték arányban kedvezőek. Többnyire a befektetések hernyói, amik éppen lehet hogy csúnyák, de idővel magasba szálló gyönyörű pillangó lehet belőlük. Amíg hernyó állapotúak, kerülik az emberek, ezért könnyebb megfogni is. Egy ideig még lehet csiklandozza a kezünket, de megéri tartani, ha akarjuk látni repülni is.

 

AZ ELEMZÉST ÍRTA HORVÁTH ATTILA ÉS TÁTRAI CSABA, AZ INWESTMENTORS VEZETŐ PRIVÁT BANKÁRAI.