Skip to main content

Időnként mindannyian akarva, akaratlanul, de átgondoljuk a mögöttünk álló éveket. Osztunk, szorzunk, tervezgetünk, próbálunk megtakarítási trükköket alkalmazni, hogy a jövőben tovább emeljük saját és családunk életszínvonalát. Ez egy megkerülhetetlen rituálé a kiegyensúlyozott életvitel érdekében. 

Ilyenkor úgy tekintünk jövőnkre, mint egyfajta tiszta, fehér lapra, amire bármit írhatunk, vagy lefesthetjük az ideális jövőt. Általánosságban elmondható, hogy az első 3 ötletünk és vágyunk között mindig legalább egy pénzzel kapcsolatos. Szeretnénk többet, kevesebbért, biztosabban!

Ennek elérésének egyik módja, ha kevesebbet költünk haszontalan kiadásokra/szenvedélyekre, hatékonyabban/többet/mást dolgozunk, megtakarítási trükköket alkalmazunk, és az így keletkezett anyagi többletet félrerakjuk és befektetjük.

Úgy látszik, erre a felismerésre egyre többen jutnak el Magyarországon is, hiszen 2013-2016 között a hazai lakosság megtakarítása 25%-kal nőtt, ezzel meghaladva a 4,1 millió forintos átlag összeget – derül ki az MNB legfrissebb felméréséből.

A nagy átlagot tekintve még mindig a legtöbb magyar ember 1 fizetésre van attól, hogy tönkremenjen (derült ki az MNB 2017.-es felméréséből). Ez rendkívül szomorú adat. Bármikor bekövetkezhet ugyanis a munkahely megszűnése, netán válság, vagy egy hosszan tartó betegség, amely nem csak gyorsan eltünteti a számlán/párnacihában lévő összeget, de további adósságokat is magával hozhat. 

Éppen ezért az ideális biztonsági tartalék megteremtéséhez 6-8 havi megélhetési összeget javasolt félretennie.

Milyen előnyöket élvez, ha Ön is használja a megtakarítási trükköket és pénzt rak félre? 

  • Általa stabilabb jövőképet képes biztosítani magának és családjának.
  • Döntéseit az előre elhatározott tervei határozzák meg.
  • Rendszert visz az életébe, ami kihatással van eredményeire.
  • Napi kiadásait átgondoltabban fogja végezni.
  • Váratlan kiadásokra jobban tud reagálni, (hitel felvétele nélkül).
  • A pénzügyi tudatosságot megtaníthatja rokonainak, barátainak is.

Persze, erre Ön mondhatja, hogy a bevételeiből most biztosan nem tud félrerakni. Ilyenkor agyunk akcióba lép és elkezd kifogásokat keresni.

megtakarítási trükkökön gondolkodva!

Ennek a hibás programnak a törlése érdekében inkább tegye fel ezt a kérdést:

Hogyan kezdjek el megtakarítani?

Az ember a szokásai rabja. Ahhoz, hogy változtatni tudjon jelenlegi pénzügyi helyzetén elég egy vágy és egy csipetnyi elhatározás, na meg a megtakarítási trükkök egyetemes tárháza. Írásunkban összeszedtük a legegyszerűbb és egyben a leghatékonyabb módszereket, amelyek mindegyikét akár már ma el tudja kezdeni!  

1. trükk: Tűzön ki magának megtakarítási célokat!

Mielőtt rálép a megtakarítás rögös útjára, üljünk le és alaposan gondola végig, majd írja is le céljait, és mellé azt az összeget, amely ezek eléréséhez szükségesek. Egynél ne álljon meg.

  • Új házat vagy kocsit szeretne?
  • Esetleg nyaralását akarja finanszírozni?
  • Gondtalan nyugdíjas éveket szeretne magának teremteni?
  • Gyermekei életét, taníttatását szeretné finanszírozni?
  • Biztonsági tartalékra vágyik?

Bármi is ez, engedje szabadjára a fantáziáját, majd írja mindet le!

tűzzön ki megtakarítási célokat!

A legtöbb sikeres ember a tervezési folyamatot a napi szintű rutinba is beépíti ezt a trükköt. Miért?

Mert szabályozni akarják életüket! Biztosan, már Ön is került abba a helyzetbe, hogy a hónap vagy egy utazás elején az előre megtervezett összeg felett költött. Ez azért volt, mert nem ismerte/használta a megtakarítási trükköket és elcsábult. Eltérő megtakarítási célok eléréséhez, elérő időhorizont és összeg tartozik.

Belegondolt már, hogy amikor eléri a nyugdíj korhatárt milyen életszínvonalat szeretne fenntartani? Netán többet utazna? Kiszámolta már, hogy mindez menyibe kerül? 

A nagy kiadásokat előtt érdemes legalább 1 hónap gondolkodási időt hagynia magának, hogy alaposan fel tudja mérni az ár/érték arányt.

Végezzen alapos piackutatást és biztosítsa a kiadás fedezetét. HA leírja és tartja magát hozzá, elutasítva minden impulzus vásárlást, fantasztikus dolog fog történni:

megtakarításai gyarapodásnak indulnak.  

Ne abból induljon ki, hogy összesen csak 10.000 vagy 20.000 forintot tud csak félretenni egyenlőre, gondoljon rögtön éves összegben, tehát 120.000 vagy 240.000 forintban és mindjárt komolyabban veszi a saját elhatározásait.

Fontos, hogy ennek a megtakarítási trükknek van még egy fontos szabálya: a bevételei beérkezésekor az előre meghatározott célokkal arányosan ossza szét a pénzt, pl.: számlák, (hiteltörlesztés), megtakarítás, oktatás/iskola, élelmiszer és a fennmaradó összeget szánja szórakozásra, luxus kiadásokra, ne fordítva! 

Magyarországon szinte népbetegségnek számít, hogy többnek, gazdagabbnak próbálunk látszani, hitelből veszünk luxusautót, luxustelefont, jakuzzit, számítógépet, holott panel házban lakunk és a jövedelmünkből nem engedhetnénk meg magunknak. Elkeserítő az is, hogy a karácsony után olyan statisztikák látnak napvilágot, miszerint a vásárlók 20-25% -a vesz fel valamilyen hitelt és fedezi a kiadásait „idegen pénzből”.

2. trükk: Rendszeresen vezesse a kiadásait!

A megtakarítási trükkök közül ezt a legnehezebb betartani, ugyanakkor ennek van az egyik legnagyobb hatása pénzügyi függetlenségére is.

Az Ön munkahelye is biztosan vezet könyvelést, amely minden be- és kimenő tételt jegyez. A munkából hazaérve azonban már sokan elfelejtik ugyanezt a következetes rendszert átörökíteni, holott ez ugyanolyan fontos lenne egy háztartás életében is.

Nyisson egy Excel táblázatot, töltsön le egy telefonos applikációt, vezessen kockás füzetet, mindegy, csak kezdje el írni a saját és a családja pénzforgalmát.

Meg fog lepődni, hogy mire, mekkora összegek mennek el, szinte számolatlanul. Az Excel tábla esetében írja fel a 1A négyzetbe az évszámot. Ettől jobbra a hónapokat, a mostanitól – decemberig.

Az 1A alá kezdje el egyesével felsorolni a rendszeres, fix kiadásait, például:

– számlák,

– hiteltörlesztő,

– élelmiszer,

– ruha,

– ajándék, stb…

vezesse minden kiadását, majd a hónap végén vonja ki a bevételeiből!

Majd ez alá minden olyan kiadást vezessen fel, ami idény jellegű, ritkább vagy egyedi tétel. Ilyen lehet például a nyaralás, autóvásárlás, esküvő, tető vagy TV csere. Az élelmiszer kiadások, mivel ezek a legapróbbak, egy külön dokumentumba, füzetbe vagy App-ba érdemes vezetni és a hó legvégén bevezetni az előbb nyitott dokumentumba.  A sok kis apró kiadás a hó végére brutális méreteket ölt(het). Amennyiben fél év-éven keresztül lelkiismeretesen felír minden kiadást, akár több százezer forintot is megspórolhat, pusztán mert tudja: fel kell írnia a kiadást, ami automatikusan hozzáadódik a kiadási oldalhoz, csökkentve ezzel a bevételi és a megtakarítási oldalt.

Meglátja, (tapasztalatból mondom…) hamarosan minden kiadást 2x-3x is meggondol! 

Ha ezt rendszeresen, becsületesen elvégzi (ki akarná saját magát átvágni -nem igaz?) személyisége is formálódik, miközben megtakarított összege folyamatosan dagad és dagad. Zseniális megtakarítási trükk, az egyik legelterjedtebb!

Nemzetközi statisztikák igazolják, hogy a rendszeres mérés eredménye akár harmadával is képes javítani a hatékonyságot, jelen esetben akár ekkora mértékkel tudja növelni megtakarításait.

Erre rá tud szánni napi 1,5 percet? Ha tudja, hogy bevételeiből, mennyi fix kiadást kell levonnia, a kettő összeg különbözete lesz az Ön anyagi függetlenségének a záloga!  

3. trükk: Rettegjen az apró és a luxus kiadásoktól!

A 2008-ban induló válságra és annak hatásaira biztosan emlékszik. Azóta sok minden történt. A gazdaság kilábalt a télből, most éppen a gyarapodás éveit tapossuk (ki tudja meddig…). Növekednek a bérek, alacsonyak a kamatok, így sokan úgy vannak vele, hogy a korábbi megtakarításokból, plusz jövedelemből új autót, bútort, nagyobb Tv-t, nagyobb lakást vesznek és elmennek több hetes (luxus) nyaralásra. Ha ezt a megtakarítási trükköt figyelmen kívül hagyja, az egész öngondoskodását alááshatja.  

Ami bejön az egyik oldalon, már megy is ki a másik oldalon. Egy-egy ilyen vásárlás előtt fontos lenne megállnunk és feltennünk a kérdést: Biztosan szükségem van erre a kiadásra?

Kis odafigyeléssel már hatalmas ugrást tehet kiadásai csökkentése érdekében. Bízok benne, már elkezdte felírni az e heti kiadásait.

Tudja, hogy mennyit költ: kólára, mozira, szórakozásra, csokira, sörre, borra, chipsre, gyorsétteremre, kávéra, nasira…???

Úton a munkába megiszunk gyorsan egy kávét 400 forintért, eszünk mellé egy szendvicset 500 forinttért, elmegyünk étterembe ebédelni 2400 forint, veszünk mellé egy csokit… stb. stb. stb.

Ezek a tételek külön-külön kis összegnek tűnnek, de összeadva, éves szinten több milliós tömegre is megnőhetnek. (Zárójelben fontos megjegyezni, hogy ezek a termékek, szolgáltatások nagymértékű fogyasztása egyáltalán nem járulnak hozzá az Ön egészségéhez és a hosszú jövőjéhez.) Nem arról van szó, hogy soha ne vegye meg egyiket se, de ne rendszeresen és az így megmentett pénzt tegye félre. A megtakarítási trükk ezekben nem az, hogy a legolcsóbbat keresi, hanem, hogy a jelenlegi fogyasztási kosarát átszervezni, mértékletesebben költ és a kiadás feleslegességére koncentrál. 

Mi magyarok rendkívül árérzékenyek vagyunk. Ezt pontosan tudják a plázák, hipermarketek, boltok, így nem késlekednek rendszeresen elárasztani minket különböző egyet fizet, kettőt kap és egyéb, kihagyhatatlan árakciókkal. Csak azért, mert valamire az van írva, hogy akciós és olcsóbb, nem biztos, hogy nélkülözhetetlen az Ön életében.

Megdöbbentő az a tény is, hogy a magyar háztartások által megvásárolt élelmiszer harmada a kukában végzi. Hadd tegyek fel egy egyszerű kérdést:

Ha írja a kiadásait és konkrét bevásárló listával indul el a boltba, akkor is elcsábulna egy akció láttán? Kötve hiszem! Bontsa ketté a kötelező kiadásokat: mi az, amire mindenképpen szüksége van és mi számít luxus kiadásnak.  

4. trükk: Váltson bankszámlát!

A felesleges kiadások következő állomása, hogy jelentősen csökkentenie kell a drága banki és biztosítási költségeit. Sokan nincsenek tisztába azzal, hogy a jelenlegi pénzügyi szolgáltatójuknál létezik egy (sokkal)olcsóbb konstrukció is.

Hazánkban több mint 40 kereskedelmi bank és legalább ugyanennyi biztosító működik, akik árakciókkal küzdenek egymás ellen az Ön kegyeiért. Használja ki! Számos kalkulátort talál az interneten, amelyek független és objektív képet adnak az általános banki költségekről. A biztosítási termékeknél, főleg az UL szolgáltatásoknál drasztikus különbségek vannak.

Keresse meg ezeket az oldalakat, vagy kérje független alkusz véleményét. Nem ismer ilyet? Mi igen! Mi is hozzájuk járunk. Kattintson IDE a további részletekért! A statisztikák azt mutatják, hogy 80% esélye van annak, hogy a jelenlegi pénzügyi konstrukciójánál, – legyen az magán vagy céges számla-, biztosan van olcsóbb és kedvezőbb. A MIFID II szabályozásának köszönhetően minden pénzügyi konstrukciónak a kondíciós listája megtalálható (kéne lennie…) az interneten. Így egy kis utánajárással tovább bővítheti megtakarítási trükkjeinek tárházát!

5. trükk: Növelje bevételeit!

Miután leül megtervezni, mint egy hadvezér a kiadásait, költségvetését és azt tapasztalja, hogy negatív a pénzáramlás (cash-flow), tehát több a kiadása, mint a bevétele, komolyan el kell gondolkodnia azon: Hogyan tudom a bevételeimet növelni?

A fizetését mindig 3 tényező fogja befolyásolni:

  • mit dolgozik
  • mennyire jó benne
  • mennyire lehet Önt helyettesíteni

Minél nagyobb ráhatása van a munkahelye profit termelő képességére, annál kisebb az esélye, hogy megválnak Öntől. Tanuljon, képezze magát. Nézze meg, hogy az Ön szakterületén milyen képességek kellenek a magasabb bér elérése érdekében. 

Milyen finanszírozási formák léteznek ehhez? Megoldás lehet, ha többet vállal jelenlegi munkájából vagy részmunkára vagy távmunkára jelentkezik.  

6. trükk: Először magát fizesse ki!

Ne essünk az önáltatás csapdájába! Lehet, hogy Önben is felmerült az az ötlet, hogy majd a hó végén megmaradt összeget félrerakja. HA így tesz, sohasem fog jelentős összeget megtakarítani!

Felmérések igazolják, hogy a legtöbben pont annyit költünk, (vagy még egy picit többet), mint amennyi bevételünk származik. Határozza el, hogy a bevételei megérkezésekor először saját magát fizeti ki.

Tehát a megtakarításait gyarapítja az előre eltervezett mértékben. Csak ezt követően kezdi kifizetni a számláit, vesz új mosógépet, tankol vagy elmegy nagybevásárlásra. Fontos! Ne essen kísértésbe a félrerakott pénz láttán! Koncentráljon a megtakarítási céljaira és gondoljon bele, milyen érzés lesz elérni ezeket…

Tekintsen megtakarításaira úgy, mint az anyagi függetlensége zálogára, ami sérthetetlen! Ezzel a zseniális megtakarítási trükk alkalmazásával tegye félre minden bevételének az 5-10%-át. 

Ennek a bemutatására született is egy nagyszerű könyv: George S. Clason – A Babilon leggazdagabb embere címmel. Ez a mű hangoskönyv formájában is elérhető, így fél nap alatt meg tudja hallgatni munkába menet, vagy jövet, otthon.  

7. trükk: Használja a bevált megtakarítási trükköket! 

Megírta a pénzügyi tervét, rendszeresen vezeti kiadásait, megálljt parancsol az apónak tűnő kiadásainak, pénzügyi szolgáltatót vált és növeli bevételeit. Ezek mind-mind hozzásegítik Önt az anyagi függetlenségéhez.

Gratulálunk! Idáig a lakosság 83%-a nem jut már el!

Létezik még pár praktika, amivel begyújthatja megtakarításai alatt a rakétát. Gondolja át, hogy inkább készpénzt, vagy inkább bankkártyát szokott használni?! Készpénz esetében bevált módszer a borítékolás. Mindegyikre ráírja az adott célt, de egyet mindenképpen nyisson a megtakarításainak is. Dugja el jól a borítékokat, ne legyen még az Ön szeme előtt se.

Amennyiben inkább bankkártyát használ, sok banknál ingyenesen nyithatóak alszámlák, amelyekre a bevételeiből rendszeres megbízásokat tud lecsípni egy-egy célra. Egyre több helyről lehet hallani az un. „tárca kisöpréséről”.

A technika roppant egyszerű: előre határozza el, hogy minden nap megnézi a pénztárcáját és kiüríti belőle az összes aprót, vagy csak az 500, vagy 1000 forintos címleteket. Ezeket az összegeket jól elkülöníti a kiadásaitól, és az így összegyűlt összeget szétosztja megtakarítási céljai között.

Próbálja ki egy hétig, hónapig és meg fogja látni, milyen félelmetes ereje van! Horváth Attila privát bankár például évek óta ezt a technikát alkalmazza. Erről készített is egy videót, amit ITT nézhet meg! A fenti praktikák, ötletek együttes használatát a legsikeresebb emberek is igazolják, akik a legapróbb költségeket is átgondolva élik mindennapjaikat.  

Használja a megtakarítási trükköket és hamarosan Ön is elérheti az anyagi függetlenséget! Sok sikert kívánunk!

mm

Tátrai Csaba

Az elmúlt évek során átfogó tapasztalatot szereztem a legtöbb befektetési piacon, amely tapasztalatok az InwestMentors létrejöttét és működését nagy mértékben meghatározzák. Tapasztalatom szerint a sikeres pénzügyi tanácsadás a következő pilléreken nyugszik: mély, átfogó szakmai tudás, globális pénzügyi szemlélet, kockázati kontroll, bizalmi viszony ügyfeleimmel. Innovatív megoldásaink által szeretnénk hazánk pénzpiacának letisztultabb és átláthatóbb formát adni. Büszke vagyok eddig elért sikereinkre, amelyeket folyamatosan bővülő ügyfélkörünk visszajelzései igazolnak.   Írok a szerzőnek | Konzultációra jelentkezem

Küldjön üzentet!