Eltűnt kamatok, növekvő infláció, közelgő választások, várva várt vakcina. Csak néhány téma, ami jelenleg foglalkoztatja a befektetőket. Rövidtávon nagy a bizonytalanság, hosszútávon viszont tisztult a kép és a járvány csak ráerősít az életünket formáló megatrendekre.
Nézzük is mire számíthatnak a befektetéseink az előttünk álló időkben.
Az első hullám teljes lezárása olyan súlyos csapást mért az összes érintett országra, hogy politikai és társadalmi elvárás lett, hogy ne ismétlődjön meg. Október közepére viszont már az is látszik, hogy ha nem teljes, akkor részleges korlátozások várnak a világra. Így ha nem is két lábbal taposunk a fékbe, de azért óvatosan lassítjuk a gazdaságot.
Más kezelést kíván a betegség és mást a gazdasági tünetek. A vakcina megjelenése jelentheti a betegségre a megoldást, ami gazdasági oldalon legalább abban segítene, hogy ne mélyüljön tovább az okozott kár. Az elemzők 91%-a számít arra, hogy 2021 szeptembere előtt legalább 25 millió amerikait be lehet oltani vakcinával. Az optimista várakozások pedig életben tartják a piacot.
Sokakat meglepett, hogy a részvénypiacok milyen hirtelen kezdtek el emelkedni az első sokk után. A gyors hangulatváltozásnak az oka, hogy a teljes bizonytalanságból átváltottunk egyfajta „ismert ismeretlen” állapotba. Több, mint fél évvel az első lezárások és közel egy évvel a vírus kínai megjelenése óta látható, hogy a gazdaság működése is közel azonos fontosságú az egészség védelmével.
Új normák a gazdaságban
A járvány gazdasági kárainak mérséklése és a gazdaság minél gyorsabban növekvő pályára állítása 2020 és várhatóan a következő néhány év meghatározó témája lesz. A megoldás nagyvonalakban ugyanaz lesz, mint 2008-as válság során: olcsó hitel, rengeteg pénznyomás, célzott támogatások. A különbség a méretekben lesz érzékelhető hiszen a koronavírus okozta gazdasági károk helyreállítására lényegesen nagyobb összegeket szánnak, mint korábban bármilyen gazdaságélénkítésre.
USA választások
A gazdasági és politikai hírek központi témája lett a közelgő USA elnökválasztás. Donald Trump elmúlt 4 éves politikája rendkívül megosztottá tette az USA-t. A befektetők viszont nem is kívánhattak volna jobbat egy olyan elnöknél, aki a teljesítményét a tőzsde emelkedésén méri.
Joe Biden 8 évig volt az USA alelnöke Barack Obama elnöksége alatt. Hivatali ideje egybe esett a 2008-as gazdasági válság kezelésével, amit több, mint sikeresen megoldottak. Programjában célzottan segítené a kisvállalatokat és a fenntartható fejlődést szolgáló cégeket.
A választások előtt néhány héttel Joe Bident tartják a leginkább esélyesnek a közvéleménykutatások.
Számít, hogy Trump vagy Biden lesz az USA következő elnöke?
Napokat lehetne vitázni arról, hogy melyik elnökjelölt milyen változást hozhat az USA és egyben a világgazdaságra. Válsághelyzetben viszont elvitathatatlan, hogy mind a két oldal a gyors és erőteljes rendeződést szeretné elérni.
Jeremy Siegel, a Wharton school professzora szerint „Úgy gondolom, van rá esély, hogy ez a bikapiac folytatódik a következő évben, csak ezeken a tényezőkön alapulva. Szerintem a piac jól 2021-nek néz elébe, függetlenül attól, hogy ki az elnök”.
Ha az elért eredményeket nézzük, mind a két jelöltnek kifejezetten nagy növekedést tudhatunk, ami szintén optimizmusra adhat okot.
Donald Trump elnöksége alatt SP500 index +53,09%-ot növekedett.
Joe Biden alelnöksége alatt az SP500 index +175,93%-ot.
Zéró kamatok
A gazdaság helyreállításában jelentős szerepet játszanak a jegybankok is, akik már meg is lépték az első drasztikus intézkedést, ami a kamatok ~0% szintre csökkentése volt.
Az alacsony kamatok segítik a könnyű hitelfelvételt, a hitel pedig segíti a költést, amivel pénz kerül a gazdasági szereplőkhöz, akik fejleszthetnek, alkalmazottakat vehetnek fel és előbb-utóbb szépen visszaállhat a gazdaság a járvány előtti pályára.
A 0% kamat annak kedvez, aki hitelt akar felvenni, viszont a biztonságot kereső befektetőknek komoly fejtörést okoz. A pályát tovább nehezíti, hogy a rendkívüli mennyiségű pénznyomás és a csökkentett termelés miatt inflációs nyomás nehezedik a világgazdaságra.
Magyarországon az áremelkedéshez még a forint brutális gyengülése is jelentősen hozzájárul. 2020 év elejétől október 16ig -10,6%-al gyengül a forint az euróhoz képest. Összehasonlításképpen ez több, mint a duplája a Magyar Állampapír Plusz kamatainak.
A vagyon értékének megőrzése lehetetlenné vált kockázatvállalás nélkül. Korábban értelmes kamatokat lehetett elérni anélkül, hogy a kockázatmentes hozamnál lényegesen nagyobb infláció fenyegetett volna.
Jelen gazdasági környezetben a biztonságot kereső befektetők egyszerre kerültek a nullás kamatok és fenyegetően közeledő infláció kereszttüzébe.
Érthető okokból 2020 egyik legnagyobb nyertese az infláció-követő állampapír, amit a Blackrock, a világ legnagyobb alapkezelője is felülsúlyozásra ajánl. Elemzésül szerint az inflációkövető papíroknál magasabb hozamra számítanak, mint a nyugat-európai és amerikai állampapíroknál.
A szorult a helyzetben a biztonságot kereső befektetőknek csak két választása marad: elfogadja pénzének a biztos leértékelődését vagy olyan befektetéseket keres, amik vállalható rizikó mellett nyújtanak hosszútávú stabil hozamot.
Elválik az ocsú a búzától
Kiélezett helyzetben felértékelődik a minőségnek a szerepe. Egy válság egyszerre küldi padlóra és tisztítja meg a gazdaságot. Azok a vállalatok maradnak fent, akik stabil működésre képesek még a viharvert időkben is.
Bizonytalan időkben javasolt, hogy a portfóliójában csak minőségi, stabil vállalatokat tartson. Olyan cégeket, amik már évek óta bizonyítják a sikerességüket. Érdemes osztalékarisztokrata vállalatokat és közismert, stabil cégeket tartania a portfóliójában.
Megatrendek
Lépjünk egy jó nagy lépéssel hátra és vizsgáljuk meg, hogy a járványtól függetlenül milyen erők formálják a gazdaságot és ezzel együtt az emberiség életét. Az életünket leginkább meghatározó nagyhatású, hosszútávú változásokat megatrendeknek hívjuk.
Ilyen volt az összes ipari forradalom (szövőgép, gőzgép, számítógép..) , a háború utáni baby boom okozta demográfiai változás, a nők növekvő munkaerőpiaci szerepvállalása, vagy a kommunikációs eszközök elterjedése (mobiltelefon, internet).
Az alábbiakban felsorolunk 2 megatrendet, amik már most látványosan meghatározzák az emberiség jelenét. Mindkét témához mutatunk egy példát is, hogy a trendre épülő befektetések hogyan teljesítenek.
Bár ezek az erők a járványtól függetlenül is meghatározóak voltak, a folyamatokat csak felgyorsította a covid-19 megjelenése.
Hatalmi átrendeződés
A 20. század szuperhatalma az USA volt és egészen napjainkig meg is őrizte ezt a szerepét. Kínának az előretörése viszont olyan mértékű, hogy már kereskedelmi háborúval kell korlátozni. Bár a járvány Kínából indult, fél évvel a megjelenése után mégi a kínai gazdaság lett a legnagyobb nyertese, hiszen elképesztő hatékonysággal tudták elfojtani a terjedést.
A képen látható kínai részvény befektetési alap 2020 egyik legnagyobb nyertese. +17,6% hozammal.
A Blackrock elemzése szerint a legnagyobb várható hozammal már a kínai részvények rendelkeznek, amik akár évi +20% növekedést elérhetnek a következő 5 évben.
Klímaváltozás
2019 volt az első olyan év, amikor egyértelműen a nemzetközi figyelem középpontjába került a klímaváltozás. Ha nem akarjuk, hogy a föld élhetetlenné váljon közös cselekvésre van szükség. A régóta egyértelmű fenyegetés ellen leginkább gazdasági érdekek miatt nem tettek. Túl sok érdek kötődik a fosszilis energiák használatához és a gyors tempójú fogyasztási cikkek gyártásához.
Az egyensúly végül a gazdasági támogatottságon át találhat utat. Az EU-ban a Green New Deal alatt soha nem látott méretű támogatást terveznek a megújuló energiára átállást támogatva kiosztani. Az USA-ban a Biden is célzottan támogatnát ezt a területet. Kína, a világ legnagyobb szénfelhasználója 2060-ra tűzte ki, hogy karbonsemlegessé válik.
Az alábbi megújuló energiára fókuszáló befektetési alap teljesítményén jól látszódik, hogy 2019 óta jelentős, több, mint 50%-os nyereséget ért el.
Hosszútávú portfóliónál ajánlott figyelembe venni ezeket a nagyívű változásokat is, és elhelyezni olyan befektetéseket is, amik képesek meglovagolni.
Amennyiben a portfóliója átrendezése mellett dönt, érdemes diverzifikálni a fent említett irányokba is.
Kérdése van a befektetésével kapcsolatban? Vegye fel privát bankájrával a kapcsolatot, aki segít eligazodni.
MIRE VALÓK AZ ELŐREJELZÉSEK?
Minden jövőre vonatkozó elemzés a szerzője véleményét tükrözi. A gazdasági előrejelzés olyan, mint az időjárás előrejelzés, minél pontosabb és minél távolabbi jövőbe mutat, annál valószínűtlenebb, hogy az elképzelt formában valóra válik. Nem jelent garanciát, nem minősül befektetési tanácsadásnak és önállóan döntéshozásra is alkalmatlan. Befektetési döntés előtt tájékozódjon több, megbízható forrásból és forduljon segítségért tanácsadójához. Mielőtt kiválasztana egy befektetést, győződjön meg róla, hogy összhangban van-e a kockázatvállalása hajlandóságával.
Gondolatébresztőnek viszont kiválóan használható.
Nem írunk célárakról, mert az árat a piac dönti el és nem az elemzők. Ahogy jósgömbünk, úgy tuti tippünk sincsen.
Amiről itt olvashatott azok olyan lehetőségek, amik ár / érték arányban kedvezőek. Többnyire a befektetések hernyói, amik éppen lehet hogy csúnyák, de idővel magasba szálló gyönyörű pillangó lehet belőlük. Amíg hernyó állapotúak, kerülik az emberek, ezért könnyebb megfogni is. Egy ideig még lehet csiklandozza a kezünket, de megéri tartani, ha akarjuk látni repülni is.