Skip to main content

Már közel 2 hét telt el az örömhír óta: Magyarországot végre felminősítették. Az év elején a Fitch, majd ősszel az S&P is.

De mit is jelentenek ezek a minősítések? honnan jöttünk és hol tartunk most?

Ezúttal nem az egyes szintek jelentését magyarázom le, hanem országokhoz fogjuk hasonlítani. Kinél vagyunk magasabban, kinél alacsonyabban és kihez kell még gyúrnunk.

Az összehasonlítás azért is érdekes, mert rengeteg sztereotípiánk van az egyes országokról. Magyarország is más képet mutat Taktaharkányból és a Rózsabombról. A hitelminősítők gazdasági szempontból segítenek objektíven vizsgálni a helyzetet, érzelmek és előítéletektől függetlenül, tényekre alapozva.

Miután összevetettük, el lehet gondolkodni azon, hogy mennyire is jó a jelenlegi szint. A teljesség igénye nélkül, nem írom le azokat az országokat, amik egyértelműen jobbak vagy rosszabbak Magyarországnál. Pl. Svájc, Norvégia vagy Ausztria egyértelműen a lista elején van. Ukrajna, Uganda, Venezula pedig a legvégén.

Legfrissebb élményünk a S&P-hez kötődik, így nézzük az ő összehasonlítását.

Jelenleg BBB- minősítéssel egy helyen állunk Romániával, Olaszországgal, Ománnal, Montserrattal és Marokkóval.

Hasonló szinten vagyunk Dél-Afrikával, Indiával, Bahreinnel és Azerbajdzsánnal.

Évekig azonos szinten voltunk: Oroszországgal, Tunéziával, Bulgáriával és Portugáliával.

Jobb nálunk: Uruguay, Fülöp szigetek (ahol épp szükségállapot van, az elnök pedig ezrével végezteti ki az embereket), Kolumbia, Kazahsztán

 

Notation financière des Etats européens par Standard & Poor's.svg
By SébastienOwn work, CC BY-SA 3.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=15508467

 

A Fitch szerint velünk azonos szinten 2 ország van: Namíbia és Azerbajdzsán.

Hasonló szinten van: Törökország, Oroszország, Marokkó, Bulgária, India, Fülöp-Szigetek és Indonézia

Korábban egy szinten voltunk: Guatemala, Costa Rica, Macedónia

Egy hajszállal voltunk csak magasabban mint: Lesotho, Nigéria, Gabon, Szurinám, Szerbia

Nálunk még mindig jobban ítélik: Dél-Afrika, Kazahsztán, Mexikó

Notation financière des Etats européens par Fitch Ratings.svg
By SébastienOwn work, CC BY-SA 3.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=16206648

 

A Moody’s még mindig bóvliban tart minket. Dönteni csak az év végén fognak újból a besorolásunkról.

Addig is egy szinten vagyunk: Marokkó, Paraguay, Guatemala, Oroszország, Costa Rica

Egy kicsit jobban állunk mint: Albánia, Grúzia, Horvátország, Bolívia

Nálunk jobban tartják: Trinidad és Tobago, Panama, Mauritius, Mexikó, Peru, Bahamák, Brazília

 

Notation financière des Etats européens par Moody's.svg
By SébastienOwn work, CC BY-SA 3.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=15895475

A teljes listákat itt találod.

Befektetőként 2 oldalról is lehet levonni tanulságot:

 1. Magyarország közel sem annyira biztonságos, mint amennyire tűnik. Legalább a biztonság erősítése érdekében, érdemes gondolkodni megbízható és stabil országokban elhelyezni befektetést. 

2. Ha Magyarországot és a Magyar államkötvényt biztonságosnak ítéljük meg, akkor a hasonló vagy jobb szinten lévő országok és azoknak az államkötvényei szintén ugyanolyan biztonságosak. Ez nagyban kiszélesíti a látóteret, mert így már lehet vizsgálni nemzetközi államkötvényeket is, amik sokszor a magyar kamatokénál nagyobbakat is tudnak biztosítani, időnként még magasabb biztonság mellett is.

Szeretné befektetései biztonságát tovább növelni? Érdeklik a nemzetközi kötvénylehetőségek? Vegye fel velem a kapcsolatot, hogy személyesen is segíteni tudjak.

 

Címlapfotó: Flickr/Erg Chebbi

mm

Horváth Attila

Tíz éve a befektetések varázslatos világában. 5 évig egy alap vezető elemzőjeként, majd tőkepiac, végül az InwestMentors vezető privát bankáraként úgy érzem, most tudok a legtöbb értéket adni. Hiszek abban, hogy a jó befektetés olyan, mint egy igényes, személyre szabott öltöny, a tudás pedig kinyitja a lehetőségek kapuját. Miben tudok segíteni? Igényekre fókuszálni + lehetőségeket felkutatni + jobb döntést hozni = stabil és tervezhető pénzügyi jövőt teremteni. Írok a szerzőnek | Konzultációra jelentkezem

Küldjön üzentet!