Skip to main content

Biztosan feltűnt már Önnek, hogy áprilistól októberig a forint gyengülés szinte trendszerűen megérkezik a legtöbb devizával szemben. Mindegy, hogy a nyaralásra kunát, eurót vagy éppen dollárt venne, a nyári hónapokban 2-5%-kal több forintot kell átváltania, mintha ugyanezt például januárban tenné.

A legnagyobb forgalom természetesen az euróban bonyolódik. Így nem csoda, hogy a média is kitüntetett figyelemmel követi az EUR/HUF keresztárfolyamát és gerjeszt zúgolódást egy-egy lélektani határ átlépésekor.

Bizonyára már Önben is felmerültek ilyen kérdések:

Meddig folytatódik a forint gyengülése?  

Mi ennek az oka?

Mint minden árfolyammozgásra, a forint le- és felértékelődésére is a kereslet-kínálatnak van hatása. Amikor Magyarországon kedvező gazdasági adatok látnak napvilágot, vagy éppen az európai unióval kapcsolatos negatív hangok erősödnek, a forint erősödik.

A legnagyobb hatást a forint árfolyamára azonban a Magyar Nemzeti Bank (MNB) képes gyakorolni.

Úgy tűnik, az évek óta tartó forint gyengülés még koránt sem lépte át a központi bank ingerküszöböt, még akkor sem, amikor majdnem napra pontosan egy éve, 2018 július elején az EUR/HUF keresztárfolyama meghaladta a 330-as szintet.

Miért fontos az MNB számára a forint árfolyama?

A hazánkba érkező EU-s források átváltását az MNB végzi. Ilyenkor több milliárd euróval növelik az ország deviza tartalékát.

Ez a tétel tavaly 3 milliárd eurót tett ki. Bizonyára már sejti, hogy nagyon nem mindegy, milyen árfolyamszinten kerül beváltásra ez a roppant nagy összeg.

Egy példából kiindulva, ha 3 milliárd eurót 310-es árfolyamszinten váltunk be, akkor 930.000.000.000 forintot kapunk, viszont, ha mindezt 325-ös szinten, akkor 975.000.000.000 összeget kapunk.

A különbség 45 milliárd forint!

 Visszatérve a tavalyi rekord gyenge, 330-as EUR/HUF árfolyamszintre, a portfolio.hu az alábbi elemzést jelentette meg:

„Amennyiben a forint tartósan a 330-as szinten ragadna az euróval szemben, akkor mintegy 580 milliárd forinttal több uniós pályázati keretet lehetne szétosztani Magyarországon a 2014-2020-as ciklus terhére – derül ki kalkulációnkból. Ez a plusz pénz, az éves magyar GDP másfél százaléka, tehát tovább élénkíthetné a magyar gazdaságot a következő években.”

A kalkulációkból is kiderül, hogy az MNB-nek elemi érdeke a gyenge forint.

Milyen hatásai vannak a forint gyengülésének?

A forint leértékelődése pozitív hatással van az exportorientált vállalatokra is, akik elsősorban eurót vagy dollárt kapnak a hazai árukért. A legtöbb cég ugyanúgy tesz, mint az MNB, devizatartalékot képez és kivárja a gyengébb árfolyamszinteket.

A forint gyengülés miatt olcsóbbá válnak a hazai áruk is a nemzetközi piacon, ezzel versenyelőnyt okozva ezeknek a cégeknek. Ezek együttes hatásai bevételnövekedést okozhatnak a cégeknek.

Természetesen az éremnek van másik oldala is, hiszen import jelentősen megszenvedi a forint gyengülés hatásait.

A magyar lakosság elsősorban az utazások alkalmával szembesül a negatív hatásokkal. A forint gyengülésének már mérhető hatása van a nemzetközi utazások számánál is.

Erre a folyamatra Varga Mihály pénzügyminiszter a Figyelőnek adott interjújában így reagált:

„Izgalmas egy külföldi kirándulás, de egyáltalán nem baj, ha honfitársaink itthon töltik a szabadságukat, itthon pihennek és költenek. Annyi szép és érdekes látnivaló van Magyarországon.”

Ezt valószínűleg a külföldiek tömegei is így gondolják, mert a turizmus áprilistól-októberig évről-évre erősödik.

Egy friss felmérés szerint Budapest a világ 22. leglátogatottabb városa turisztikai szempontból.

Nem elhanyagolható az a tény sem, hogy a hazai gazdaságra jótékony hatással bír a külföldiek pénzváltása. 1 euróért egyre több forintot kapnak, így többet is tudnak költeni, ezzel tovább élénkítik a gazdaságunkat.

Ezzel azonban az infláció is emelkedik, ami már magasan 3% feletti értéket mutat és folyamatosan emelkedik.

Mikor lesz változás az árfolyamban?

Ha az MNB elkezdi emelni az alapkamatot, – amelynek első felvonására 2019 őszén lehet számítani -, a forint gyengülés várhatóan megtorpan.

Egyre többször lehet hallani, hogy a Nemzeti Bank hitelezni készül a hazai bankrendszert, így a növekvő kamatokból jelentős többletbevételt tudna elkönyvelni. Így az átváltásokból származó bevételek súlya is csökkenne.

Hogyan tud védekezni a forint gyengülés ellen?

Matolcsy György, az MNB elnöke többször hangot adott annak a felvetésnek, miszerint még évtizedek múlva lesz csak esedékes az euró bevezetése.

10 év alatt, 2008 júliusa (227 EUR/HUF) és 2018 júliusa (330 EUR/HUF) között több mint 100 forintot romlott a devizánk. A diagramot ITT nézheti meg.

Kijelenthetjük, hogy a forint egy folyamatosan romló devizának számít. Látva ezt a trendet és az MNB hosszútávú kommunikációját és érdekeit, berendezkedhetünk ennek folytatására.

Ilyen formán, ha Ön euróban vagy dollárban tart befektetést, akkor a forinthoz képest értékállóbb devizákban növeli vagyonát, – akár osztrák privát banki környezetben– , amelyek ráadásul jelentősen alacsonyabb inflációs mutatókkal rendelkeznek.

Ha jövőre nyaralni készül, legyen előrelátó!

Vásároljon devizát a téli hónapokban, egy kedvező pénzváltón keresztül és megmenekül az árfolyamzuhanás kellemetlen következményeitől.

mm

Tátrai Csaba

Az elmúlt évek során átfogó tapasztalatot szereztem a legtöbb befektetési piacon, amely tapasztalatok az InwestMentors létrejöttét és működését nagy mértékben meghatározzák. Tapasztalatom szerint a sikeres pénzügyi tanácsadás a következő pilléreken nyugszik: mély, átfogó szakmai tudás, globális pénzügyi szemlélet, kockázati kontroll, bizalmi viszony ügyfeleimmel. Innovatív megoldásaink által szeretnénk hazánk pénzpiacának letisztultabb és átláthatóbb formát adni. Büszke vagyok eddig elért sikereinkre, amelyeket folyamatosan bővülő ügyfélkörünk visszajelzései igazolnak.   Írok a szerzőnek | Konzultációra jelentkezem

Küldjön üzentet!