Skip to main content
  •  Több mint 800.000%-os növekedés
  • A világ 5. legnagyobb vállalata
  • Vezetője Warren Buffett, aki a cégnek köszönhetően egyben a világ egyik leggazdagabb embere lett
  • A hitelminősítők az egyik legbiztonságosabb vállalatként tartják számon
  • Ide tartozik többek között: Coca-Cola, Heinz, IBM, Duracell, Mars, Twix…

A Berkshire Hathaway minden idők egyik legsikeresebb vállalata. A cég neve egyet jelent Warren Buffett nevével, aki idén már 51 éve vezeti a céget. Az eltelt idő alatt több mint 800.000%-os növekedést sikerült elérni, amivel tulajdonosait gazdaggá tette, Buffettet pedig a világ leggazdagabb 5 embere közé emelte. Jelenleg az 5. legnagyobb tőzsdén is jegyzett vállalat a földön.

A befektetők elismerését a rendkívül őszintén, logikusan és következetesen felépített befektetési és vállalatvezetési stratégia adja, amit fél évszázadnyi eredmény igazol.

Mivel foglalkozik?

A cég egy holding társaság, ami magában foglal számtalan más kicsi és nagy vállalatot. Leginkább egy zárt befektetési alapra hasonlít a működése. Stabil és erős piaci helyzettel rendelkező cégeket vásárol, tulajdonol és időnként ad el. Ritkán kötvényekkel, devizával vagy egyéb más instrumentummal is kereskedik.

Berkshire = Cola+Biztosítás+Bankkártya+Ketchup+Számítógép…

Lehet, hogy még nem hallott a Berkshire Hathaway fura, nehezen kimondható nevéről, de biztos, hogy találkozott már valamelyik termékkel, ami a cégeihez tartozik.

A teljesség igénye, nélkül csak a legnagyobbak és legismertebbek, akik részben vagy egészben, ide tartoznak:

Coca-Cola, Fruit of the loom, Heinz,  American Express, IBM, Wells Fargo, Duracell, GEICO Amerika második legnagyobb gépjármű biztosítója), Mars, aki a boltokban kapható összes népszerű snack szerű édességet ez a cég gyártja: Mars, Milky Way, Bounty Twix , Snickers, Hubba Bubba, uncle bens, pedigree, Whiskas Orbit…

Mivel kiváló vállalatokat válogatott össze, csak rendkívül indokolt esetben válik meg tőlük. A portfólió elemeit csak nagyon ritkán cseréli.

„A Berkshire  a Louvre műkincskollekciójának üzleti megfelelőjét gyűjtötte össze. Igen nehéz meglévő gyűjtemény értékét egyetlen Bottticelli hozzáadásával növelni, és ez még inkább igaz, ha ennek érdekében a Rembrandt gyűjtemény egy darabjától kell megválni.”

Története

A Berkshire eredetileg egy textilipari vállalat, amit 1962-ben vásárolt Buffett. Eredetileg csak a részvények egy részét szerette volna megvenni majd kellő nyereséggel eladni, viszont mivel nem kapott megfelelő részvény felvásárlási ajánlatot, tovább növelte a részesedését és átvette az irányítást a vállalat felett.

1967-től elkezdett biztosító társaságokat felvásárolni, ami kiszélesítette pénzügyileg a lehetőségeit, hiszen így a biztosítótársaság vagyonát is mozgathatta.

1985-ben hosszú szenvedés után, a megváltozott piaci körülmények miatt a Berkshire utolsó textilüzemét is bezárták, innentől az eredeti profilja csupán emlék maradt.

Ironikus módon 2010-ben nyilatkozta, hogy a legrosszabb üzleti döntése a Berkshire megvásárlása volt, ami 200 milliárd dollárnyi profittól vonta meg az eltelt több mint 50 év alatt.

Verhetetlen stratégia

Ahhoz, hogy meglehessen érteni a sikerét és dönteni lehessen arról, érdemes-e befektetni, fontos megismerni a cég működése mögött húzódó filozófiát. Több mint 50 éve egységes ideológia alapján vezetik a céget, ami nagyon pontosan dokumentálásra került az éves leveleken keresztül.

Buffett a szó legszorosabb értelmében vett BEFEKTETŐ. Ami azt jelenti, hogy hosszútávon gondolkodik, értékalapon. Hisz abban, hogy a jól működő vállalatok a gazdaság nélkülözhetetlen részét képezik, tulajdonosai pedig profitálni tudnak a vállalat sikereiből.

Vásárlás előtt az alábbi szempontok alapján mérlegelnek:

a, Meglehessen érteni a működését – jól átlátható működés és termékkör, amire a piaci igény bizonyított pl. Coca-Cola, Heinz..  Startupok, IT cégek, Biotech mind kizárva.

b, Kedvező hosszú távú kilátásokkal bírjon – stabil piaci helyzet, a cég termékeire hosszútávon is kiszámítható igény van, területén stabil helyzete van pl. egy vasúttársaságra vagy a Coca-Cola termékeire várhatóan 30 év múlva is legalább ugyanolyan igény lesz, mint 30 évvel ezelőtt.

c, Tisztességes és hozzáértő emberek vezessék – lehet bármilyen jó egy cég helyzete, ha romlott emberek vezetik, kárhozatra van ítélve. „Rossz emberrel még soha nem sikerült jó üzletet kötnünk.”

d, Nagyon vonzó áron legyen elérhető – jót jó áron vásárolni. Egyben az alacsony ár adja a biztonsági ráhagyást is, amivel minimális kockázattal lehet belépni az üzletbe. A közhiedelemmel ellentétben egy attraktív vállalatot akkor kell megvenni, amikor mások eladják és olcsó, nem pedig akkor, amikor mindenki veszi és emelkedik az ára.

A stratégia működését Buffett 51 éve bizonyítja, előtte pedig 20 évig mentora Benjamin Graham tette hasonló sikerrel.

Bárcsak így vezetnének minden céget

A Berkshire különböző leányvállalatainak igazgatói az amerikai üzleti életben egyedülálló pozíciót élvezhetnek. Egyszerű utasításokat kapnak, irányítsák úgy a vállalatukat, mintha:

  1. Annak egyedüli tulajdonosai lennének
  2. Az lenne a birtokukban lévő egyetlen eszköz
  3. Legalább száz évig nem adhatnák el és nem egyesíthetnék más vállalatokkal.

Így a Berkshire igazgatói lehetőséget kapnak, hogy hosszútávon, tulajdonosi szemlélettel gondolkodjanak, ami szembe megy a nyilvánosan működő nagyvállalatokkal, ahol legtöbbször a működést a rövidtávú célok és a közelgő gyorsjelentések határozzák meg.

A Berkshire tulajdonosi szemléletének megfelelően, az igazgatók többsége nettó vagyonának jelentős részét a vállalatba fektette. Együtt sírunk, együtt nevetünk. Megnyugtató egy olyan vállalatot tulajdonolni, ahol az igazgatóknak elemi érdekük azt sikerre vinni.

„Charlie és én nem ígérhetünk Önöknek eredményeket. Azt viszont garantáljuk, hogy pénzügyi szerencséjük kéz a kézben jár a miénkkel – ameddig úgy döntenek, hogy üzlettársaink lesznek”

Példaértékű az igazgató tanács felépítése:

  1. Minden igazgató családjával legalább 4millió USD értékben birtokol részvények
  2. Minden részvényt maguk vásároltak, nem opcióként vagy juttatásként jutottak hozzá.
  3. Mindegyik igazgatónak az igazgatói juttatása elenyésző részét teszi csak ki a bevételeinek.
  4. Nincsen felelősségbiztosítás kötve az igazgatókra, hiszen tulajdonosként érdekeltek a cég prosperáló működésében.

Végiggondolva alaposan ez azt jelenti, hogy a Berkshire igazgatói mind tulajdonosok, akik nem a fizetésért dolgoznak, hanem azért, hogy saját jól felfogott érdekükből sikerre vigyék a céget, aminek saját vagyoni áldozatukkal lettek a tulajdonosai. Az ilyen valódi tulajdonosi szemlélet rendkívül előnyös. „Végtére is ki az, aki lemos egy bérautót?”

Buffett után Bill Gates a második legnagyobb tulajdonosa. Az, hogy a világ két leggazdagabb embere vagyonának a legnagyobb részét ugyanabban a cégben tartja, önmagában minősíti a céget.

Tulajdonosnak lenni

A Berkshire-nek A és B típusú részvénye érhető el. A különbség, hogy az A 1500* nagyobb, mint a B, a B-nek viszont 1/10.000-ed szavazati joga van az A-hoz képest. Az árak arányosan szinte teljesen ugyanúgy mozognak, így a gyakorlatban semmit nem veszítünk azzal, ha az olcsóbb papírokból vásárolunk.

Az A típusú egyébként sem elérhető bárki számára, hiszen az ára kb. 200.000USD körül mozog. Ezzel a legdrágább részvény az amerikai tőzsdéken.

Kérdezzen személyesen Buffett-tól!

Erre tulajdonosként évente egyszer bárkinek lehetősége van. Ilyenkor 5 órán keresztül válaszol Buffett és Charlie a feltett kérdésekre. Helyszín Omaha, az éves közgyűlés, a kapitalisták Woodstockja.

Buffett nagy erénye, hogy őszinte a tulajdonostársaihoz és saját magához is. Beszámolóiban ugyanúgy beszél a hibákról mint a sikerekről.

Mit jelent részvényesnek lenni?

Részvényesként tulajdonosok vagyunk egy vállalatban. Bármennyire is furcsa tudatosítani magunkban, de a Coca-Cola, Apple vagy a Berkshire részvény megvásárlásával, ezen vállalatok tulajdonosi köréhez csatlakozunk.

Legtöbbször befektetőként úgy érezzük, hogy csupán egy darabka részvény van a markunkban, ami nem több a monitoron egy jelnél, befektetésünk pedig csupán egy fogadás, amiről reméljük, hogy bejön.

A különbség a két szemléletmód között az, hogy az egyiknél az égiekre bízzuk az eredményeink alakulását, a tulajdonlásnál viszont egy azonosulható meggyőződés alakul ki, hogy a cég stabil, jól fog teljesíteni, az árak pedig ezt előbb utóbb igazolják.

Gondoljon csak bele, hogy mennyire másképpen választana ki egy céget, akkor, ha a tulajdonosa szeretne lenni, és hogyan gondolsz arra a részvényre, ahol csak spekulálsz, hogy kedvezően mozog majd az árfolyam.

Mit jelent a Berkshire tulajdonosának lenni?

A Berkshire kifejezetten a profi, megfontolt befektetők célpontja. Szerencsevadászok nem szórakoznak vele.

Szerencsére a megérdemeltnél kisebb figyelmet élvez. Ritkán szólnak róla a hírek és a gyorsan meggazdagodni vágyó spekulánsok nem látják benne fantáziát. Ez azt eredményezi, hogy jó minőségű befektetői kört sikerült kievolválnia a cégnek. Olyanokat, akik hosszútávon gondolkodnak és bíznak a cégben. Nem remegnek meg minden piaci rezdülésre, emiatt az árfolyamok is kiegyensúlyozottabbak.

Stabil alig változó tulajdonosi körrel rendelkezik, ami következik abból a tényből, hogy a cég részvényvesei 98%-ban ugyanazok az év végén, mint az év elején. A részvényesek 90%-ának pedig értékpapír befektetésének túlnyomó többségét a Berkshire alkotja. Többek között Warren Buffetnak és Bill Gatesnek is.

 „Az önszelekció teljesen másmilyen összetételű közönséget vonz egy operára és egy rockkoncertre, pedig bárki jegyet válthat mind a kettőre”

Miért jó az, ha egy cég tulajdonosai többségében változatlanok?

Ez a stabilitás és a bizalom jele. Ha a tulajdonosok érték alapon vásárolnak, kitartanak a befektetésük mellett és nem rángatják az árfolyamot. Emiatt kicsi az ingadozás, tehát kisebb a kockázatunk is befektetőként. Nem kell attól félnünk, hogy tulajdonostársaink megijednek és eldobják a részvényüket, ezzel leverik az árakat.

A nem érték alapon vásárló befektetők valószínűleg nem érték alapon fognak eladni.

 „Célunk olyan hosszú távú szemléletű tulajdonosi kör kialakítása, aki nem tűz ki ki konkrét időpontot vagy árfolyamcélt az eladásra, hanem az idő végezetégi a céggel akar maradni.”

A Berkshire befektetőjeként azt a kérdést kell feltenni magunkban, hogy akarunk-e hosszútávon a világ egyik legnagyobb vállalatának tulajdonosa lenni és részesedni a sikereiből?

Növekedés van, osztalék nincs

Ugyanazt a szabályt követik, amit elvárnak a leányvállalataiktól. Ha nem tudnak jobb eredményt elérni a megtermelt tőke újra befektetésével, mint amennyit egy átlagos tulajdonos tudna, ha azt készhez kapná, akkor nem adják ki osztalékként.

Egészen addig, amíg hatékonyan tudják hasznosítani a cég bevételét, újra és újra befektetik. Ez az elmúlt 51 évben maradéktalanul sikerült.

Eredmények:

 

1980.01.01 -2016.03.19

Berkshire Hathaway – 1828%

S&P500 – 81.950%

 

1987 -2000

A történelem leghosszabb és legnagyobb emelkedést hozó rallyja. Ugyan a technológiai szektor fejlődött, internet bumm zajlott, a Berkshire mégis túlteljesítette az indexet anélkül, hogy lett volna benne egy darab internetes cég részvénye.

S&P 500 – 496%

Berkshire Hathaway – 1824%

Berkshire chart 1987 -2000

2000 – 2008

Befektetői rémálom 8 éven keresztül. Ez volt a tőzsdék egyik legsötétebb időszaka. Az előző grafikonon mutatott 13 évnyi emelkedést egy elhúzódó hanyatlás váltotta. Ennek ellenére a Berkshire gyönyörű eredményeket produkált.

 

S&P 500 : 1%

Berkshire Hathaway: 150%

2008 – 2016

S&P 500 – 44%

Berkshire Hathaway – 57%


Kockázatok

Azt, hogy pontosan mekkora kockázatot is tartalmaz a cég részvényeinek vásárlása, legjobb, ha ugyanazokkal a szempontokkal vizsgáljuk, ahogy a Warren elemez más cégeket vásárlás előtt.

A kockázatot cégek felvásárlásakor a következőképen értékeli:

  1. Bizonyosság, amellyel a vállalat hosszú távú gazdasági helyzete értékelhető – kizárólag stabil piaci helyzettel rendelkező, régóta működő, megkerülhetetlen piaci pozícióval rendelkező vállalat van a Berkshire portfóliójában. Ha elképzeljük a jövőt 20 év múlva, arra számítunk, hogy a Coca-Cola, Heinz, Mars csoki, IBM, Duracell, Mastercard… mind a mindennapi élet része marad.
  2. A bizonyosság, amellyel a menedzsment értékelhető azon szempontokból, hogy mennyire képes kiaknázni a vállalatban rejlő potenciált és mennyire bölcsen használja fel az általa megtermelt pénzeszközöket. Több mint 800.000% 36 év alatt, nincs mit hozzátenni.
  3. A bizonyosság, amellyel megítélhető, hogy a vállalatvezetés milyen mértékben tereli a működésből származó bevételeket saját maga helyett a részvényesek felé. A Berkshire igazgatótanácsa egyben kiteszi a tulajdonosi kör jelentős részét. Rendkívül alacsony fizetésért dolgoznak, céljuk az, hogy a részesedésük érjen el minél nagyobb értéket.
  4. A vállalat vételára A Berkshire részvények szokatlanul tükrözik a vállalat teljesítményét és egy igen szűk sávban mozognak. Ebből adódik, hogy egy átlagos részvényhez képest sokkal jobb esélyünk van arra, hogy korrekt áron vásárolunk.
  5. Az adóterhelés és az infláció várható szintje, amelyek meghatározzák a befektetés bruttó hozamának reálértékét. A következő évekre várhatóan rendkívül alacsony, 0 közeli inflációval számolhatunk, amihez képest könnyen lehet jobb eredményt elérni.

Befektetőként a legnagyobb kockázatot az jelenti, hogy el kell fogadnunk a Berkshire részvényének árai is ingadoznak. Ebből adódóan ha értékpapírszámlánk egyenlegére nézünk, rövidtávon nem biztos, hogy mindig pluszt fogunk látni.

Ezen túllépve viszont az idő igazolja a jó döntésünket, hiszen a cég betonbiztos alapon nyugszik.

Ellenérvek

Buffett módszere ellen a leggyakrabban felhozott érv, hogy konzervatív befektetési stratégiája miatt, kimarad az aktuális piaci lázakból.

Nem fektet internetes vállalkozásokba, Biotechnológiába, így kimaradt a 2000-es éveket megelőző történelmi emelkedésből és az elmúlt évek Biotech lázából is.

És kimaradt a lufik kipukkanásából is. Ugyanakkor az előbbi grafikonok mutatják, hogy a Berkshire mindig is a legjobban teljesítő cégek között volt. Sőt, tartósan túltejesítette az átlagot.

Valóban lehetne többet keresni, ha ügyesen választunk céget, de a kockázatunk is lényegesen magasabb lenne. A Berkshire a biztonságot kereső, hosszútávon gondolkodó befektetőknek való. Akik stabil céget keresnek, ami bizonyítottan átlag felett teljesít. A cég működése és a piaca érthető és átlátható.

„Charlie-val úgy véljük a Berkshire-nek a pénzügyi erőd szerepét kell betölteni tulajdonosai, hitelezői, biztosítottjai és alkalmazottai számára.”

Mi lesz Buffett után?

Warren Buffett 85 éves, Charlie Munger, a cég másik vezetője 92 éves. Jogos a felvetés, hogy mi lesz, ha az eddigi sikerekért felelős vezetők távoznak.

Természetesen erről is gondoskodtak már. Az elmúlt években csatlakozott a csapathoz két profi befektetési menedzser, akik fokozatosan egyre nagyobb szerepet vállalnak a döntésekben. Például idén az USA egyik legnagyobb olaj és gáz szállító cégének, a Kinder Morgannek a vásárlása is az egyik új menedzserhez köthető.

Mikor érdemes vásárolnia?

2008 óta a Berkshire értéke közel azonosan mozog az S&P indexhez képest, ami jelzi, hogy jelenleg egyáltalán nincs túlárazva a cég.

Az elmúlt évek nem hozták a korábban megszokott kiugró teljesítményt, de csak idő kérdése, hogy a piac mikor árazza be a vállalat potenciálját. 

Befektetésünk sikerét az adott vállalat hosszú távú fejlődés, nem pedig részvényeinek havi árfolyam-változása alapján értékeljük. Referenciaként érdemes az indexeket használni, ha nagyon magasan van az ahhoz képest, lehet érdemes várni a vétellel. Ez az elmúlt 8 évben nem fenyegette a befektetőket.

Ha az amerikai részvénypiac elkezd stagnálni, az olyan stabil vállalatok mint a Berkshire értéke felértékelődik, mivel a befektetők elkezdik keresni a biztos lehetőségeket. Ez könnyen kimagasló profitot tud hozni a tulajdonosoknak, kiváltképp összehasonlítva a banki hozamokkal és a részvénypiac általános teljesítményével.

Felkeltette az érdeklődését a Berkshire-ben rejlő lehetőségek? Szeretné megtakarításait osztrák privát banki háttér mellett, személyre szabott, biztonságos portfolióban tudni? Lépjen velünk kapcsolatban, hogy átbeszélhessük személyesen a részleteket.

mm

Horváth Attila

Tíz éve a befektetések varázslatos világában. 5 évig egy alap vezető elemzőjeként, majd tőkepiac, végül az InwestMentors vezető privát bankáraként úgy érzem, most tudok a legtöbb értéket adni. Hiszek abban, hogy a jó befektetés olyan, mint egy igényes, személyre szabott öltöny, a tudás pedig kinyitja a lehetőségek kapuját. Miben tudok segíteni? Igényekre fókuszálni + lehetőségeket felkutatni + jobb döntést hozni = stabil és tervezhető pénzügyi jövőt teremteni. Írok a szerzőnek | Konzultációra jelentkezem

Küldjön üzentet!