Skip to main content

A BASF kiemelkedő eredményei mögött számtalan innováció húzódik, amelyek jelentős befolyással bírnak életünkre:

  • feltalálták a napjainkban használatos színes festékeket és farmerjeink színét is nekik köszönhetjük
  • elsőként gyártottak műtrágyát és a műanyaggyártás alapjait is megteremtették
  • a nap mint nap használatos nejlonzacskók, nejlonharisnyák és a műszálak sem lennének nélkülük
  • VHS és magnókazettáink jó része is a BASF gyártmány volt
  • a világ 100 legjelentősebb cége között tartják számon

Ha már magas hozzáadott értékkel bír a cég, akkor természetesen a befektetés területén is kiemelkedő eredmények jellemzik:

  • a 2008-as válság óta a részvénye árfolyama több mint 150% -al emelkedett
  • folyamatosan emelkedő osztalékot fizet minden évben

 A BASF nem csak egy a német vegyipari cégek közül, hanem a világ legnagyobb vegyipari vállalata, márkaérték alapján pedig Németország 9. legértékesebb brandjéről beszélünk.

A cégcsoport 5 éve ünnepelte fennállásának 150. évét.

Az eredetileg festékgyártással foglalkozó vállalat kínálatában ma már számos más iparág termékei és szolgáltatásai megtalálhatóak. Hazai viszonylatban a vállalat jelentőségét jól érzékelteti, hogy eszközeinek értéke az éves magyar GDP mintegy 2/3-át teszi ki.

 

Egy vállalatóriás születése

A BASF megszületésének okaihoz egészen az 1800-as évek piaci trendjeihez kell visszatekintenünk. Ekkoriban rohamosan fejlődött a textilipar és ezzel párhuzamban elképesztően bővült a festékanyagok iránti kereslet is.

A keresletbővülés olyan mértéket öltött, hogy természetes színezőanyagokkal már képtelenek voltak kielégíteni az igényeket. Ebben látta meg az életre szóló lehetőséget egy német széngáztársaság tulajdonosa Friedrich Engelhorn.

Kezdetben a vállalkozása melléktermékeként felgyülemlő kátrányból állított elő alapanyagként szolgáló anilint, illetve a fukszin kátrányfestéket. Felismerve a piacban rejlő potenciált úgy gondolta, hogy a festékgyártás teljes folyamatát kézben szeretné tartani.

1865 áprilisában ilyen célokkal született meg a BASF Mannheimben.

Az elkövetkező években számos áttörést ért el a vállalat, feltalálták a mai nap is használatos színek előállítását, kémiai úton. Ezek a felfedezések megnyitották a világ piacait a BASF előtt, óriásléptekben indult meg a gyarapodás.   

7 évvel az indulást követően már több mint 5000 ügyfélre sikerült szert tenniük. Eközben újabb és újabb sikereket értek el a kutatások területén is, ekkoriban állították elő kémiai úton az indigókék színt, ami később a farmerjeink színét is adta. A fő sikertörténet ebben az időszakban mégis azonban a klór cseppfolyósítása volt, ami lehetővé teszi a klór hatékony szállítását és tárolását.

Annyi új találmányt dobtak piacra, hogy külön szabadalmi osztályt kellett felállítaniuk, ami csak az új termékek piacra történő bevezetésével foglalkozott.

A BASF kezdetektől fogva kiemelten figyel a munkavédelemre, dolgozói körülményeire és egészségügyi állapotának karban tartására. Ekkor már több mint 400 lakás várja a vállalat alkalmazottait, amelyeket kifejezetten a dolgozóknak építettek.

Egyedülálló módon 1875-ben egészségpénztári alapot hoznak létre, amelyből táppénzt fizetnek a betegállományban lévő dolgozóknak. 1892-ben elkezdik Európa első nyilvános tüdőszanatóriumának felépítését is, majd később több egészségügyi intézményt is létesítenek.

Amikor az 1900-as években 6000 fölé duzzad az alkalmazottak száma a dolgozók már saját vasúton járhatnak dolgozni, munka után pedig külön könyvtárakban fejleszthették szellemi értékeiket a BASF dolgozói.

Az egyik legnagyobb lépésnek azonban mégiscsak a fizetett szabadság bevezetése számított, amely segített a munkaerőpiac átalakításában.

Az 1900-as évek elején a festékgyártás mellett megjelennek a mezőgazdasági termékek is a cég portfóliójábanMegkezdik elsőként a világon a műtrágyához szükséges szintetikus ammónia előállítását.

Egészségpénztárat és kórházakat alapítanak

A BASF kezdetektől fogva kiemelten figyel a munkavédelemre, dolgozói körülményeire és egészségügyi állapotának karban tartására. Ekkor már több mint 400 lakás várja a vállalat alkalmazottait, amelyeket kifejezetten a dolgozóknak építettek.

Egyedülálló módon 1875-ben egészségpénztári alapot hoznak létre, amelyből táppénzt fizetnek a betegállományban lévő dolgozóknak. 1892-ben elkezdik Európa első nyilvános tüdőszanatóriumának felépítését is, majd később több egészségügyi intézményt is létesítenek.

Amikor az 1900-as években 6000 fölé duzzad az alkalmazottak száma a dolgozók már saját vasúton járhatnak dolgozni, munka után pedig külön könyvtárakban fejleszthették szellemi értékeiket a BASF dolgozói.

 

Elsők között a fizetett szabadság bevezetésében

Már az előzőek önmagukban is egyedülálló újítások voltak abban az időszakban, amikor ezeket még csak a kiváltságosak engedhették meg maguknak. De a legnagyobb lépés mégiscsak a fizetett szabadság bevezetése, amely segített a munkaerőpiac átalakításában, ha nincsenek ezek a kezdeményezések, a mai napig sem vehetnénk ki szabadságot csak legfeljebb fizetés nélkülit. Igaz ez még kezdetleges volt a napjainkban megszokotthoz képest, mivel először évente 1 hét járt és az is csak 10 ledolgozott év után.

 

A háborúk ellenére özönlenek a korszakalkotó találmányok

A feltalálásokban a századfordulón sem szűkölködtek a cég tudósai. Az 1900-as évek elején a festékgyártás mellett megjelennek a mezőgazdasági termékek is a cég portfóliójában. Megkezdik elsőként a világon a műtrágyához szükséges szintetikus ammónia előállítását. Az ipari mennyiségű termelés beindításához számos más eszköz felfedezésére szükség volt, de ez nem jelenthetett akadályt a világ egyik leginnovatívabb vállalata számára.

MEZŐGAZDASÁGBÓL BOMBAGYÁR

A világháborús időszakok visszavetik a fejlődést, legalábbis a hétköznapi életben használatos felfedések terén. A kormány minden lehetséges forrást hadicélokra igyekszik felhasználni, így a vállalatot a tudósaival együtt a háborús célok elérésének rendelik alá. Talán ironikus is, hogy az eredetileg népességnövekedést elősegítő, élelmezési célokat szolgáló ammóniaüzemet robbanóanyagok gyártására kezdték használni.

 

A BASF mint jegybank?

A világháborút következményeképp leértékelődő német márka megnehezíti a kereskedelmet, ami elkerülhetetlenül visszaveti a fejlődést. De nem a BASF-nál! Hogy továbbra is életben tartsák termékeik forgalmát, saját valutát, „anilin dollárt” vezet be a BASF. Ez nem csak, hogy működőképesnek bizonyult, egy időre a pflazi régió legkeresettebb valutája lesz.

 Az újabb sikersztori

Ebben az időszakban is sikerül technológiai áttöréseket elérni: a vállalat egyik vegyésze elsőként állít elő szintetikus metanolt, amely később kiszorítja a piacról az addig használatos faszeszt.

 

AMIKOR MÉG AZ ÓRIÁSOK IS EGYESÜLNEK

A megváltozott gazdasági helyzet következtében 1925 végén a hat német legnagyobb vegyipari vállalat, köztük a BASF összeolvadásával megalakul az IG Farben.  A II. világháború hatalmas rombolást okoz az egyesült vállalatok életében, az épületek mindössze 6%-a maradt érintetlen, a többit vagy porig rombolták, vagy súlyos sérüléseket szenvedett el.

Nem múltak azonban nyomtalanul az IG Farben évei, ezalatt az időszak alatt fejlesztették ki az eljárást, amellyel szénből benzint tudtak készíteni, de 1929-ben feltalálják a szintetikus sztirolt is, amivel megteremtik a műanyaggyártás alapjait. Olyan korszakalkotó találmányok felfedezése is a vállalathoz köthető néhány évvel később, mint a mágnesszalag, vagy a gumiabroncsok alapjául szolgáló szintetikus gumi.

 

ÚJRAKEZDÉS ÉS SZÁRNYALÁS

A háborút követő újjáépítések során 1952-ben a BASF is újraindul Carl Wurster irányításával. Az újrakezdés szimbólumaként felépítették Németország legmagasabb felhőkarcolóját, amelyet a BASF egykori alapítójáról neveztek el. Az indulást követő években egyből megháromszorozódik Nyugat-Németország műanyagtermelése, amelynek éllovasa a BASF vállalat. A hungarocell nagy sikerének köszönhetően ismét megindult a külföldi terjeszkedés is, majd a folyamatos fejlesztéseknek és cégfelvásárlásoknak köszönhetően több iparágat is sikerül meghódítani.

 

MEGHATÁROZÓ SZEREP TÜBB MINT 150 ÉVE

A BASF 150 éves működése óta számos területen tűnt fel a mindennapjainkban, működése emberek százmillióira van és volt hatással.  A festékgyártás mellett a BASF jelen van a gyógyszeriparban, az élelmiszeriparban, az autóiparban. Szigetelési megoldások révén a villamos iparban, rovar- és gyomirtó, illetve gombaölő termékekkel a mezőgazdaságban és a biotechnológiában is.

2010 óta pedig a GMO, vagyis génmódosítás és az ehhez kapcsolódó kutatások is napirenden vannak. Wintershall leányvállalatuk révén pedig az olaj és gázipari szektorban is jelentős szerepet töltenek be.

Nagy hangsúlyt fektetnek ugyanakkor a fenntartható fejlődésre és a környezetvédelemre. Európa egyik legnagyobb szennyvíztisztító telepe a BASF csoporthoz köthető.

A BASF kiterjedése tehát igen széleskörű mind földrajzi- mind iparági szempontból, amely igen nagyfokú stabilitással jár, így megkérdőjelezhetetlen a vállalat jelentősége.

Világszerte 180 országban tevékenykedik a vállalat, amely során mintegy 112 000 főt foglalkoztat. A munkavállalók közel fele Németországban áll alkalmazásban, 15% Észak-Amerikában, 15%-uk Ázsiában, szintén 15% pedig egyéb európai országokban. A cégcsoport leányvállalatával 1984 óta Magyarországon is jelen van.

 

A BASF napjainkban

Világszerte 180 országban tevékenykedik a vállalat, amely során mintegy 112 000 főt foglalkoztat. A munkavállalók közel fele Németországban áll alkalmazásban, 15% Észak-Amerikában, 15%-uk Ázsiában, szintén 15% pedig egyéb európai országokban. A cégcsoport leányvállalatával 1984 óta Magyarországon is jelen van.

Forrás: BASF.com

 

Globális működés, bevételek a világ minden pontjáról

Ha a bevételek alapján vesszük górcső alá a vállalatóriást, látható, hogy Németországból a bevétel 40%-a származik, míg Észak-Amerika a második legjelentősebb piac, ahonnan teljes jövedelme 22%-ára tesz szert a BASF. Az Észak-Amerikai piacon jelentős növekedési potenciált lát a menedzsment, a feltörekvő piacok mellett, itt tervez még jelentős befektetéseket eszközölni a vállalat.

 

BASF a tőzsdén

Hosszú távon stabil növekedést képesek felmutatni a német BASF vállalat részvényei. Természetesen, mint minden egyedi részvénynél a piaci hatások is tükröződnek az árfolyamban, mint például a 2008-as válság, vagy az utóbbi évek olajár esése. Rövid távon magas ingadozással lehet kalkulálni így BASF részvény vásárlásakor, hosszú távon azonban a vállalat növekedése és a részvényárfolyam emelkedése szinkronban van, tehát egy vételi megbízással a BASF további gyarapodásának szavazunk bizalmat.

Forrás: BASF.com

 

Mi rejlik az árfolyam mögött?

Ha a cégben lévő értékeket vesszük alapul biztosak lehetünk benne, hogy a BASF esetén valódi érték áll az árfolyam emelkedések mögött. A folyamatos bővülésnek, fejlődésnek köszönhetően a vállalat fundamentumai is folyamatosan növekednek. Mindössze 10 év alatt, 2004 és 2014 között megduplázódott a teljes eszközállomány a vállalatban.

Forrás: BASF.com

 

Folyamatosan növekvő osztalékhozam

Igen vonzóvá teszi a céget a befektetők számára a növekvő eszközállomány mellett az elérhető osztalékhozam is. Ügyel rá a menedzsment, hogy ennek mértékét az eredménytől függetlenül folyamatosan növekvő pályán tudják tartani. 2014 óta ennek mértéke átlépte a 4%-ot, idén már 6,59% került kifizetésre osztalék formájában, a COVID 19 vírus ellenére is.

A BASF részvény árfolyamát IDE kattintva nézheti meg.

Szintén pozitívum a befektetőknek, hogy konzervatívan kezeli a BASF menedzsmentje a hitelállomány kérdését, igen jó eladósodottsági mutatókkal rendelkezik a vállalat és nem csak az utóbbi néhány évről, hanem akár 10 évre visszamenőleg is.

 

Alacsony hitelállomány

Szintén pozitívum a befektetőknek, hogy konzervatívan kezeli a BASF menedzsmentje a hitelállomány kérdését, igen jó eladósodottsági mutatókkal rendelkezik a vállalat és nem csak az utóbbi néhány évről, hanem akár 10 évre visszamenőleg is.

Forrás: BASF.com

 

Lássuk a negatívumokat

Csökkenő eredménnyel küszködik az utóbbi években a német óriásvállalat. A portfóliójának 22%-át olaj- és gázipari részesedés teszi ki, így ennek következtében az olaj aktuális árfolyama is hatással van a vállalat bevételeire. Minden egyes dollár emelkedés a brent olaj árfolyamában 20 millió euróval növeli a BASF adózás előtti eredményét.

Az olaj ára viszont jelentősen esett az elmúlt hónapokban (márciusban 0 alá is került az árfolyam…). Az eredménynek a kínai és brazil piacok gyengélkedése sem kedvezett, így az ezeken a piacokon csökkenő számok is hozzájárultak a fent látható visszaeséshez.

Az előzőek fényében elemzők többsége is rövidtávú ingadozással kalkulál, jövőre azonban már megindulhat az eredmények stabilizálódása, ezt követően pedig újra növekedésnek indulhat a vállalat, amely tükröződhet az árfolyamban is. A BASF méretéből is következik azonban, hogy ez nem biztos, hogy olyan meredek lesz, mint például egy technológiai cég esetén. Ugyanakkor a magas osztalékhozam és a vállalat mögött álló értékekből fakadó stabilitás kellően vonzó üzlet a befektetők megtartásához.

 

Konklúzió

A cég történetéből kiderült, hogy nem pusztán véletlen, hogy a világ 100 legjelentősebb vállalata között tartják számon és 155 éve bővülni tud a cég. Nagy múltú, stabil háttérrel rendelkező vállalatról van szó, amely számos különböző iparágban van jelen, a diverzifikálás pedig stabil alapot jelent a cég működésének.

A BASF évről évre releváns osztalékkal honorálja befektetőinek bizalmát, ezért elsősorban azok a befektetők tudják kiélvezni a BASF értékpapírjait, akik hosszabb befektetési időtávban gondolkodnak, de ennek fejében szeretik, sőt elvárják, hogy érték álljon a részesedéseik mögött.

A hosszú távú gondolkodással kiküszöbölhetőek a rövid távú ingadozások is, a BASF esetén pedig, ha a vállalat fogja tudni teljesíteni a várakozás szerinti bevételeket a jövőben, az növekvő részvény-árfolyamokban fog visszaköszönni.

A részvényekkel járó időszakos ingadozást pedig kárpótolja a 4% felett osztalék, ami a jelenlegi EUR kamatok több mint 10*se! Így aki több évben tud gondolkodni az árfolyam növekedés mellett jól tervezhető fix bevétellel is számolhat.

Jelenleg az olaj áresése és az európai részvények korrekciója miatt több szempontból is alulértékelt a vállalat, ami kiváló vásárlási lehetőséget jelent.

mm

Horváth Attila

Tíz éve a befektetések varázslatos világában. 5 évig egy alap vezető elemzőjeként, majd tőkepiac, végül az InwestMentors vezető privát bankáraként úgy érzem, most tudok a legtöbb értéket adni. Hiszek abban, hogy a jó befektetés olyan, mint egy igényes, személyre szabott öltöny, a tudás pedig kinyitja a lehetőségek kapuját. Miben tudok segíteni? Igényekre fókuszálni + lehetőségeket felkutatni + jobb döntést hozni = stabil és tervezhető pénzügyi jövőt teremteni. Írok a szerzőnek | Konzultációra jelentkezem

Küldjön üzentet!